#baba#anya

Világ nyulai, csirkéi és birkái, egyesüljetek!

Rohamos tempóban közelít a Húsvét, még akkor is, ha három méteres hófalak és orkán erejű szél próbálják feltartóztatni. Nincs mese, hamarosan a Húsvéti Nyuszi odatojik a bokrokba, kosarakba minden kisgyerekes háztartásban. Persze, tojhat a nyuszi az édesipari vállalatok kínálatából is, de akár hagyhat hátra maga után valami ennél maradandóbb dolgot is. Hogy mi mindent? Nézzétek meg összeállításunkat.

Három állatos szekciót mutatunk be a következőkben, plusz egy ráadást: lesz nyulas rész, csirkés rész és birkás rész. A legvégén pedig előkapjuk a tojásokat is, biztos, ami biztos.

Úgy egyéves gyereknek már a legaggodalmasabb nyuszika is hozhat kirakóst. Ráadásul ez a négy darabból álló puzzle igazán edukatív is egyben: a rendszeres fogmosásra szoktathatja a gyereket. Ára: 500 Ft

Akár a féléves gyereknek is találhat megfelelő tojnivalót a Nyuszi pajtás. Csokit az ekkora kölök még úgysem fogyaszt – ugye? -, helyette akkor már kapjon inkább valami jópofa játékot. Például egy olyan gurulós nyuszit, ami kúszásra-mászásra késztetheti a csemetét. Bár valószínűleg eleinte még a teknős és a nyúl meséjét fogják előadni élőben… Ára: 4 195 Ft

Persze, a nagyobb gyerekek esetében is kaphat nyulas ajándékot a Húsvétot már izgatottan váró gyerek. Egy társasjáték például mindig jól jön a családban, a Répatolvaj című darab pedig nemcsak minőségi kivitelezésű, de abszolút a témába is vág. Ára: 3 350 Ft

Térjünk át a csirkékre, mégiscsak ők tojják a tojásokat, amiket aztán a Húsvéti Nyúl kezelésbe vehet. Igen ám, de az alábbi logikai játék szerint a tyúkok képesek voltak elveszteni a tojásaikat – hát mit gyűjt majd így be az a szegény tapsifüles? Persze, a gyerek segíthet megtalálni a tojásokat, ha elmúlt már 4-5 éves. A Tojó-toló játék ára: 2 780 Ft

Csirkemegvonásban a kisebb gyerekek sem fognak ezen a Húsvéton szenvedni: már karonülő korban is tökéletes meglepetés lehet a nyuszitól az egyik Ringató könyv, az „Elment a tyúk a vásárba…”. A bájos illusztrációkban bővelkedő kis kötet közös éneklésre-mondókázásra ösztönzi a szülőket és gyerekeket, az ünnep után is. Ára: 990 Ft

Nálunk a Húsvét kimaradhatatlan szereplői a bárányok is. Ezek a birkák pedig megvadulnak, ha kibújnak az első tavaszi virágok és ismét zöldell a fű. Még táncoló bárányokat is megfigyelhetnek ilyenkor a szemfüles gyerekek. A kedves Nyuszi pedig akár házhoz is szállíthatja a táncoló fűevőket, igaz, ennek ára van: 4 065 Ft

Persze, vannak olyan gyerekek, akik nem annyira bulis hangulatúak, akik inkább elücsörögnek a szőnyegen vagy a babakocsiban, és belemélyednek egy kedves képekkel teli, bárányos könyvecskébe. Mondjuk, útközben a duhaj gyerekeket is lecsillapíthatja – legalább átmenetileg -, ha a Nyuszi megajándékozza őket egy ilyen figyelemelvonó alkalmatossággal. Ára: 2 264 Ft

No, persze, a Húsvéti Nyuszi lehet olyan jó, hogy a szülők igényeit is kicsit figyelembe vegye az ajándék megválasztásánál. Ez a birka például még erősebb nyugtató hatással bír, mint az előző: ha a cuki kis kék farkincáját meghúzza a kedves szülő, a gyerkőc talán mindenki számára pihentető álomba merül. Ára: 6 890.-

És most jöjjön a Húsvét tagadhatatlan sztárja: a tojás! Elsőként perdüljünk táncra egy doboznyi tojás segítségével – egy remek kis társasjáték keretében. A jó hangulat garantált vele Húsvétkor és egyéb napokon is. Ára: 4 894 Ft

Ha viszont viháncolós ünnep helyett csendes, nyugodt Húsvétra vágyunk, szóljunk a Nyuszinak, hogy inkább olyan játékkal lepje meg a csemetét, amivel egyedül, nyugisan is elmolyolhat. Ha például van már a gyereknek játékkonyhája, kaphat egy jó kis szövet tükörtojást, aztán meg lehet kérni, hogy ugyan tálalja már ő az ünnepi reggelit! Ára: 1 760.-

Kíváncsi gyerkőcöknek pedig a Playmobil tojásokat ajánljuk. Ezek belsejébe ugyanis festés előtt még külön meglepetést rejtett el a furfangos Nyúl. Például egy egész játszóteret gyerekestül-anyukástul. És igen, belefér. Tényleg. Ára: 2 190.-

Kellemes húsvéti készülődést mindenkinek!

2013. március 26.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?