Meséljünk a gyereknek!

Az egészen kicsi, 1-2 éves gyerekek imádják az olyan mesét, ami róluk szól. Ilyen mese pedig nem terem sem filmen, sem könyvben, erről bizony a szülői kreatív elmének kell gondoskodnia. Nem valami nagy történetszövésre, dramaturgiailag jól felépített sztorira van szükség, bőven elég, ha a gyerek saját kis életéből ragadunk ki néhány momentumot, ilyen formán: Andris nagyon eleven kisfiú volt, nem szeretett nyugton lenni. Ugrált, amikor felébredt, pörgött reggeli közben, forgott az óvodába menet. Egyszer aztán a nagy pörgés-forgásban megbotlott egy ágban, vagy talán a saját lábában, és úgy elesett, hogy ragtapaszt kellett tenni a térdére…. Na, nem mesélem végig, akit érdekel a történet folytatása, találja ki. Az ilyen személyes mesék nagyon el tudják varázsolni a kicsiket.

Később jönnek a lapozgatni való, képekkel teli könyvek. Talán egy szó sincs bennük, mégis annyi mesélnivaló akad a képek alapján is! Ilyen könyvből nem csak mi mesélhetünk a dednek, hanem fordítva is. Nagyon hasznos dolog ilyen módon fejleszteni a gyerekünk szókincsét.

Ha még nagyobb a gyerek, jöhetnek a könyvből mesélős esték – bár senkit sem beszélnék le arról, hogy napközben is elővegye a kedvenc mesekönyveket. Kezdjük először az állatmesékkel, amit a bölcsis gyerekek imádnak. Úgy a középső csoport környékén elmesélhetjük az első népmeséket-tündérmeséket is. Érdemes szemezgetni a kortárs gyerekirodalomból is, rengeteg remek mesekönyv jelent meg az elmúlt években a boltokban.

Az esti mese több okból is nagyon fontos. Egyrészt biztonságot ad anya-apa közelsége a félhomályban, amikor ki tudja, milyen szörnyek ébredeznek a szekrényben vagy az ágy alatt, akik a szülők láttán nem mernek előjönni. Megéli, hogy az esti szertartás keretében csak az övé a szülő figyelme, senki másé. Másrészt a történetekből nagyon sokat fejlődik emocionálisan is a kicsi. Az a világ nagyon rendben van, ahol a legkisebb királyfi levágja a sárkány fejét, cserébe övé lesz a királylány keze és a fele királyság. Ahol a jó mindig győz a rossz felett. Ahol a konfliktust, legyen az bármilyen természetű, az ügyes, okos, talpraesett szereplők megoldják, és boldogan élnek, míg meg nem halnak.

Nem szabad azt gondolnunk, hogy a szülő szemmel talán brutálisnak látszó részeket ki kellene hagynunk a történetből. Ha a boszorkány nem zárná ketrecbe Jancsit és Juliskát, akkor hogyan is szabadulhatnánk meg a bennünk lévő feszültségtől, hiszen nem történik meg a katarzis, a boszorkány - és vele együtt az emberi gonoszság - nem veszne oda!

Ha kicsi gyerekünknek nem mesélünk, később már nem tudjuk pótolni. Szükségük van a belső képeik megteremtésére - az, hogy a tévé ezt készen adja nekik, kifejezetten romboló hatású. A szókincsük, empátiájuk is szépen fejlődik, gyarapodik mesehallgatás közben. Könnyebben megy majd a szövegértés is, amikor ő maga is tud már olvasni.

És még egy jó tanács: bármennyire is unod már az Annapetit, ha legszívesebben az erkélyről löknéd le a kecskemamát a 7 gidájával együtt; ha ez a gyereked kedvenc esti meséje, és ezt kéri 12 éven át minden áldott lefekvéskor, akkor sose kísérletezz azzal, hogy lerövidíts a szöveget! Pórul fogsz járni, és lesz neked itt a véged, fuss el véled!