Emiatt sír a fiam
Hogy egy kisember számtalan ok miatt képes krokodilkönnyeket potyogtatni, azzal gondolom, senkinek sem mondok újat. Nálunk már az is okot adott a sírásra, ha nem engedtem, hogy széttépjen egy könyvet – pedig adtam cserébe újságot -, ha nem tolhatta a babakocsit, vagy ha nem a megfelelő módon rendezgettem el rajta a takarót. Jó muri a dackorszak, na.
Egy időben olyan gyakoriak voltak a hisztik, hogy olykor előkaptam a fényképezőgépet és megörökítettem a tele szájjal – és orral – bömbölő gyereket. Igen, nyilván előtte próbáltam megnyugtatni – és nyilván utána is ezzel foglalkoztam. Mondjuk, azt bevallom, hogy időnként, amikor már lehiggadt volt, röhögve ígérgettem neki, hogy egyszer én még ezeket a képeket albumba foglalom, és isten bizony meg fogom mutatni a pasiknak, akikkel haza mer állítani kamaszkorában.
Ennek hatására nálunk már a fényképezőgép is nyugtató hatással bírt a gyerekre – de legalábbis igyekezett a hiszti sűrű felhői közül csak azért is előre küldeni egy vigyort. Jelzem, innentől már nyert ügye van az embernek: ha a gyerek képes erre koncentrálni, akkor arra is, hogy megnyugodjon. Ma pedig már ő is tele szájjal rötyög ezeken a fotókon – jaj de cuki voltam kommentárokkal sűrűn megtűzdelve.
Nálunk ezek a fotók – egyelőre, amíg nem kezdenek szállingózni a gaz csábító fiatalemberek – családban maradnak. De találtam egy blogot – magyarra fordítva "Emiatt sír a fiam" címmel -, ahol a kétgyermekes anyuka a nagyközönség elé tárja fiai hisztis pillanatainak digitálisan megörökített képeit. Természetesen mindegyik kép alatt feltüntetve az okot, ami az épp aktuális sírás-rívást kiváltotta.
kép forrása: Reasons my son is crying
És pont ettől szerintem hihetetlenül szórakoztató a blog. Mert van, hogy a képen látható fiúcska épp amiatt bömböl, hogy nem hagyták sarat enni, van, hogy amiatt, mert a feje mögé egy párnát tettek a féltő szülők, nehogy beverje a buksiját az ablakpárkányba. De az is okot adhat a tiltakozásra, ha ráadják a kedvenc csizmáját, vagy ha az anyja becsukja a hűtő ajtaját, ahogy az is, ha a tej nem narancslének bizonyul, vagy ha a nagyi nem engedi, hogy az étteremben a gyerek rá és az asztalra köpje az italát.
Sírni kell, ha anya nem elég gyorsan kapja le a pólót, ha a csúszda nem elég csúszós, ha anya nem mutatta meg kellően gyorsan a róla készült sírós képet, vagy ha vonatozni hívják. Az meg már tényleg mindennek a netovábbja, ha anya kettétöri az embergyerek sajtját, vagy ha kérésünkre vajat mer tenni a rizsre. Az pedig, hogy az autósülésbe kötözik az embert, mindig, de mindig okot ad egy jó kis paláverre!
Nehéz a tomboló dackorszakot elviselni, mondom én. A szülőnek is. De legalább tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül…
A blog címe: Reasons my son is Crying
Szilágyi Diána, 2013. április 15.
Babanet hozzászólások(7 hozzászólás)
Igaz kezdenek már együtt játszani, nem csak a visítás van, de itt még a kicsi hordja vissza a labdát a nagynak, de amíg a kicsinek megfelel ez a szerep, addig nekem is, mert ritka csendes percek ezek... :)