Címke Szülés

A Te történeted: Könnyebb 3 kicsivel, mint két kicsivel terhesen

Rekuja régóta aktív tagja a Babanet Társalgójának, és első kislánya születése után még interjút is készítettünk vele. Arról, hogy mennyire nehéz volt várni arra a bizonyos kétcsíkosra és hogyan lehetett túl élni azt a 3,5... »

Tömegesen igyekeztek még iskolakezdés előtt megszülni gyermeküket kínai nők

Megrohamozták a kórházakat a várandós kínai nők, hogy császármetszéssel még szeptember elseje előtt világra hozzák csemetéjüket, nehogy évvesztes legyen majd az iskolában - számoltak be róla a dél-kínai lapok. »

A szülészorvos, aki dallal fogadja az újszülötteket

Ma már elfogadott tény, hogy nem mindegy, milyen körülmények között érkezik meg a világra egy kisbaba. A legjobb, ha rögtön anyja hasára teszik vagy vízben ringatózhat, félhomályban, hagyják megpihenni-megérkezni, ismerkedni... »

Hogy a frászba fért el odabenn az a gyerek?

Ma számtalan olyan család lesz, ahol némi nosztalgikus felhanggal és múltba tekintéssel, de biztosan elhangzik majd ez a mondat. Hiszen egy bölcsibe-óvodába vagy épp iskolába járni kezdett gyerek mellett nem lehet csak úgy,... »

Téged mivel etettek a kórházban? Ezt megennéd?

Több szempontból is maradandó élményt jelentett nekem az az 5 nap, amit szülés után a kórházban volt szerencsém tölteni - az egyik konkrétan a kórházi koszt volt. Vigyázat, gyengébb gyomorral ne nyissátok meg! »

Terhesnapló 7. – Engem nem epidurálnak meg!

Lassan, de biztosan galoppozunk a 17. héten, hamarosan itt az ideje a 18-20. heti genetikai ultrahangnak. »   1 hozzászólás

Micónapló – Harmincegy hónap

Két éve volt életem leghosszabb napja. Csak ültem hatalmas pocakkal a nappaliban, a hatalmas fotel körbeölelt, én pedig rezignált pofával bámultam a falat. Csani és András jöttek mentek, én pedig kétségbeesve vártam bármi... »   8 hozzászólás

Gyerünk, anyukám! – Kezdjük az alapoknál, építkezz apránként!

Előre jelzem, ez a pár gondolat nem az előző cikkben említett ufóanyuknak szól, akik a szülés után két héttel már az edzőterem felé veszik az irányt. Sokkal inkább azoknak az anyukáknak, akik ugyan koca módon, de... »

Gyerünk, anyukám: Kifogások félretéve? Akkor már “csak” a világgal kell megküzdened!

Nem is tudom, milyen csodalények azok a nők, akik a szülés után a kórházban felejtik a hasukat, majd a terhesség előtti testben folytatják, mintha mi sem történt volna. Én mindkét terhességemnél megtapasztaltam a lassuló... »

Gyerünk, anyukám! - Neked mik a legjobb rossz kifogásaid?

Ma beszéljünk pár szót a kifogásokról. Arról, a remélhetően átmeneti állapotról, amikor a tested már engedné, sőt talán igényelné, hogy megmozdulj, de fejben még nem vagy kész. Már tudod, hogy vacak az állóképességed,... »

Gyerünk, anyukám! – A kifogásoktól a tettekig

Hányan vagyunk úgy vele, hogy ugrálnak fel a kilók a terhesség alatt meg a szülés után, és nem szeretjük, de valahogy mégsem sikerül tenni ellene? Hányan vagyunk, akik túl fáradtnak érezzük magunkat ehhez és különben sincs... »   2 hozzászólás

Apák a szülés előtt és után

El kell ismernünk: bár a gyereknek két szülője van, szinte mindig csak és kizárólag a kismamákról és az anyákról szólunk. Az apukák valahogy a háttérbe szorulnak, pedig nélkülük hová lennénk.... »

Terhesnapló 6. - Egyszer volt, hol nem volt

Napok óta gondolkodom, hogy hol foghatnék hozzá a szüléstörténetem megírásához. Hogy mégis melyik napnál kezdjem a történetet? Talán egy szerdai nap... Igen, ott kezdődött minden. »   3 hozzászólás

A genetika határozhatja meg a terhességi cukorbetegség kialakulását

A Northwestern Egyetem (Illinois, Egyesült Államok) genetikai vizsgálata egy nap segíthet megállapítani, hogy kik azok a hölgyek, akiket terhességük során veszélyeztet a cukorbetegség kialakulása. »

Akár öthetes eltéréseket is mutathat a terhességek időtartama

A Human Reproduction című lapban közzétett tanulmány szerint a teresség hossza természetes keretek között akár öt hét eltérést is mutathat. A vizsgálat során 125 nő terhességének várható hosszát próbálták meghatározni a... »

Koppi-napló - Türelemtanulás

Próbálom tanulni a türelmet, nagyon próbálkozom - rosszul megy, minden azonnal és egyszerre kell -, így nem a dolgok siettetése miatt, hanem a felkészültség miatt kezdtem a lehetőségek végig gondolásába. Mivel pont a... »

Terhesnapló 6. - Nincs időnk unalomra

Szeretem, mikor eljön a naplóírás ideje. Ilyenkor tényleg van időm kicsit magammal foglalkozni, elmélázni, hogy miről írhatnék. Mindig is szerettem egy kicsit magamba fordulni időnként, és a naplóírás ennek tökéletes formája... »

Gyerekszülés középkori muszlim módra

Eddig is gondoltam, hogy nem lehetett egyszerű gyereket szülni pár száz évvel ezelőtt. Amikor azonban egy vizsga miatt a kezembe került egy könyv, ami a muszlimok mindennapi életéről szól, egészen biztos lettem abban, hogy... »

10 téma, ami tutira egymásnak ugrasztja az anyákat

Sok minden összeköt minket, anyákat, hasonló gondokkal küzdünk, hasonlóak a céljaink és az örömeink is. Mégis akad pár olyan téma, amin képesek vagyunk habzó szájjal egymás torkának ugrani, és körmünk szakadtáig védeni a... »   21 hozzászólás

Koppi-napló – Izgalmas kezdetek

Az utóbbi pár hónap rendkívül izgalmasan telt, de ahogy öcsém mondaná, nem is én lennék, ha minden egyszerűen menne. Ezt olyan apróságok miatt ragasztotta rám, mint például az a szánkózás, mikor csak én voltam olyan marha... »   5 hozzászólás

   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26   

X
EZT MÁR OLVASTAD?