Címke Gyerekek

A tűzijátékozás "tízparancsolata" a Katasztrófavédelem ajánlása alapján

Személyes meggyőződésünk alapján legszívesebben azt javasolnánk mindnekinek, hogy elégedjen meg a lakóhelye által hivatalosan megrendezett tűzijátékkal kísért újévi rendezvényekkel, és inkább ne vásároljon otthoni használatra a... »

"Ez most annyira nem jött át!" – az első John Lewis karácsonyi reklám, amihez nekünk nem kellett zsepi

A John Lewis áruház karácsonyi reklámfilmjei évről évre jelentős figyelmet kapnak, és számos alkalommal szívet melengetően emlékezetesek voltak a nézők számára. Biztosan ti is láttatok már közül egyet-kettőt, a mi... »

„13 gyerekem van és 36 évesen már nagymama vagyok” – mondja az édesanya, aki igazi szenzációnak számít a TikTokon

Veronica Merritt a TikTokon „ThisMadMama” néven vált ismertté. 14 éves korában esett először teherbe, és nemrég a tizenkettedik gyereke is megszületett, ráadásul már nagymama is – miután legidősebb lányának, Victoriának nemrég... »

Az édesanya szerint a gyerekek nem tartoznak semmivel a szüleiknek: “Nem azért vállalod őket, hogy parancsolgass nekik”

Gyermeket vállalni és felnevelni nem könnyű dolog. Éppen ezért, mindenkinek a saját értékrendje és meggyőződése szerint, vagy akár saját neveltetése szerint kell eldöntenie, hogy akarja-e, és ha igen, hogyan neveli a... »

A házaspárnak 16 gyereke van, és azt mondják, még többet szeretnének

Patty és Carlos Hernandez 16 gyerekkel már így is áldottnak érzik magukat, különösen, mivel házasságuk elején nehézségeik voltak a gyermekvállalással, de azt mondják, amennyiben ez Isten akarata, nincs kifogásuk ellene, hogy... »

Majka kisfia segített mézeskalácsot készíteni

Majoros Hajnalka Instagram-oldalán tett közzé képet arról, hogy náluk, hogy készül a mézeskalács. »

Nehéz sorsú gyerekek karácsonyi kívánságait lehet valóra váltani

Nehéz körülmények között élő gyerekek egyéni kívánságait lehet teljesíteni ajándékok vagy pénzbeli juttatás felajánlásával a Magyar Református Szeretetszolgálat Szeretetdoboz - Kívánságlista programján keresztül november 30-ig. »

Ilyen lesz a 2022-es influenzaszezon: a szakemberek borús jóslata

Az elmúlt években a korlátozások, a kötelező maszkviselés miatt az influenzajárvány enyhébb volt, de idén várható, hogy intenzívebben fog visszatérni. A gyermekek és serdülők beoltása a leghatékonyabb módja az influenzás... »

Milyen módszerek segíthetnek már óvodáskortól környezettudatosságra nevelni a gyerekeket?

Milyen módszerekkel lehet csökkenteni a kisgyermekek klímaszorongását és megalapozni környezettudatos anyaghasználatukat? Milyen alternatív programok, jó gyakorlatok léteznek? Többek között ezekre a kérdésekre keresték a... »

Ezért kéne hagyni babázni minden gyereket – fontos készségek hiányára is gyógyír lehet

A babázásnak évezredes hagyománya van. A tudomány szerint méltán: ez a játék fontos készségfejlesztő hatással bír- olvasható a divany.hu oldalán. »

A féltékenység haszontalan érzelem

61 évesen elmondhatom magamról, hogy 38 éve vagyok házas, és ezt a kérdést sokszor teszik fel nekem fiatal, házas nők: "Könnyebb lesz, minél tovább vagy házas?"    »

A tudósok bebizonyították, hogy az anyai ági nagymama – a gyermek életében a legfontosabb személy. És, ezért …

A „nagymama” egy mágikus szó. Mennyi kellemes és boldog emlék fűződik hozzá! A legfinomabb palacsinták, édes álmok, a találkozás öröme, felejthetetlen nyári kalandok és még nagyon- nagyon sok különleges élmény, amiből... »

Gyerek-kisokos az óvónéniknek: ezeket érdemes elmondanod a gyerekedről a beszoktatáskor

Korábbi cikkeinkben is írtunk már arról, hogy milyen nehéz dió is tud lenni az óvodai beszoktatás. Itt olvashatsz néhány ötletet ahhoz kapcsolódóan, hogy miként tudod megkönnyíteni a gyermekednek és saját magadnak is ezt az... »

Pszichológiai teszt: Találd ki, melyik igazi család, melyik nem

Tudtad, hogy a kapcsolatok ugyanolyan fontosak testi egészségük szempontjából, mint az étkezés vagy a testmozgás? Egy tanulmány szerint a szociálisan elszigetelt felnőtteknek ugyanolyan eséllyel alakul ki szervezetükben... »

A tudomány is azt igazolja, amit már tudunk: ha következetesen betartatjuk a lefekvés szabályait, idejét, az elősegíti, hogy gyermekeink többet aludjanak és egészségesebbek legyenek

Azok a gyermekek, akik alvásmennyisége optimális, sokkal boldogabbak és egészségesebbek. Ha a hétköznapokban következetesek vagyunk és betartjuk a lefekvési időt, könnyebben elérhetjük az előbb említett célt.  »

Kitálaltak az édesanyák: 3 gyerek nevelése okozza a legnagyobb fejtörést és stresszt

Az anyaság teljes mértékben fenekestől felfordítja egy nő életét. Nem csak a teste és a fizikai lénye változik meg, hanem a gondolkodásmódja, világlátása, tettei, szokásai – hiszen minden egy kis törékeny gyermek... »

„Elképesztő érzés volt” - Istenes Bence megkönnyezte egyik legszebb pillanatát apaként

A műsorvezető nagyon megható történetet mesélt el fiairól, amit ő sem bírt könnyek nélkül végignézni. »

„Anya, sapkát hordok” – Szívhez szóló levél egy anyához, ami téged is elérzékenyít

Sajnos egy gyerek csak akkor fogja igazán megérteni az édesanyját, amikor belőle is szülő lesz. Egy anya sokkal többet tesz a piszkálódásnál és szekírozásnál: vigyáz rád, feltétel nélkül szeret, és aggódik érted.   »

Hogyan vegyük rá a gyermeket a házimunkára?

Miközben ezt a cikket írom, a hétéves lányom és a hároméves fiam épp „bunkert” épít körém a kanapé párnáiból. Az egyre nagyobb káoszt látva két dolog jár a fejemben: 1. Lesz itt valaha is újra rend? 2. Biztos én vagyok a... »

Anya, apa mesélj! No de hogy válaszd ki a jó mesekönyvet? – 6 tanács egy könyvesboltban dolgozótól

Egy jó barátom már bő 10 éve könyvesboltban dolgozik. Azt mondja, semmire sem cserélné el, mert sehol máshol nem érezné olyan otthonosan magát, mint ott: túlzottan is magával ragadja a könyvek jellegzetes illata, és az, hogy a... »

   1 2   

X
EZT MÁR OLVASTAD?