Terhesnapló 4. - Mr Mimi és a fészekrakó ösztön

Amióta megtudtuk, hogy útban van a kis trónkövetelő J,  Mr Mimi - a hős férj- eldöntötte, hogy felújítjuk a rezidenciánkat- mindkét  szobát-mert nem férünk el annyi „kacatunk” van és különben is egy festés is ráférne már és útban van a baba, nem várhatjuk festetlen szobával.

Mivel szabadságon volt eldöntöttük, hogy akkor most nekivágunk a „nagy kalandnak”. Első lépésként meglátogattuk a kedvenc svéd lakberendezési áruházunkat és megvettük az álomgardróbunkat, bár nagy sajnálatomra az álom húsgombócaimat messziről elkerültük a diéta miatt.

Meglepően gyorsan ment a festés, a bútorok pakolása már nyögvenyelősebben, a ruhák és „dísztárgyak” szanálása szégyenletesen.

Szívem legújabb csücske-a gardrób- összeállítása volt a mai programunk a nagyobb szoba festése mellett, délután fél kettő körül sikerült az összeszerelésnek nekiveselkedni. A keret és az ajtó csak nem akartak tökéletes harmóniában összesimulni, de jelentem sikerült többszöri próbálkozásra és 7 óra után már csak a polcok és egyebek voltak hátra.

Nem bánom, hogy most megcsináltuk a felújítást, bár nem tudtam neki annyit segíteni, mint amennyit szerettem volna, de remélem, hogy a babasarok  berendezésénél már aktívabban, tele kreativitással tudok majd helytállni.

A következő hónapokban nem tervezzük, hogy bármi jellegű felújításba, bútorvásárlásba fognánk, a babának a bútorait és egyéb kiegészítőit csak jövőre fogjuk beszerezni, de a babaágy helyét  azért a lelki békénk érdekében üresen hagytuk.

Ha arra gondolok, hogy csak jövőre fog megszületni mindig elképedek. Olyan távolinak tűnik, vannak napok mikor még csak valósnak sem érzem. Mivel rossz közérzeten és a fáradtságon kívül semmit nem érzékelek belőle, így nehéz elképzelni, hogy ez tényleg velünk történik és valósággá válik.

Most két hét szünet van a dokival való találkozások között, aminek egyrészről örülök, mivel nem kell órákig sorban állni- szerencsésebb esetben ülni-, másfelől viszont teljesen bizonytalannak érzem magam, hogy vajon velem van e még, rendben fejlődik, mindene meg van e már, aminek meg kell.

A mai napig tartom a kapcsolatot az inszemes és lombikos lányokkal, akikkel tartottuk a lelket egymásban egy-két beültetés, fájdalmas vizsgálat, negatív terhességi teszt után. Örülnek nekünk és pozitív példaként gondolnak ránk, hogy igen, van akinek tényleg sikerül  és ez erőt ad nekik a folytatáshoz. Közben nekem és még 1-2 szerencsésnek, akik már szívünk alatt hordjuk a várva várt babát, lelkiismeret furdalásunk van, hogy nekünk sikerült, mert van aki már a hatodik lombikon van túl és alig értek el az elmúlt 3-4 év alatt eredményt.

Hiába nem volt könnyű nekünk sem, sajnos van akinek sokkal rosszabb, már a házasságuk is nehezen bírja a sok feleslegesen kidobott pénzt és sikertelen próbálkozást. Szurkolunk értük és minden egyes beültetésért, punkcióért, ultrahangért szorítunk, de közben félve írunk, beszélünk saját boldogságunkról, mert nem akarjuk még mi is a földbe tiporni az amúgy is megviselt lelkivilágukat.

Mit lehet mondani valaki olyannak aki már a hatodik beültetésen van túl és semmi eredmény?

Vagy már 4-5 beültetésen, vetélésen van túl?

A következő biztos, hogy sikerülni fog..fel a fejjel..kitartás..

Azok akik nem élték át ezeket a dolgokat mindig osztogatják a kéretlen tanácsaikat. Próbáltad már az aloe verát; sok zöldséget kell enni ilyenkor; voltál már ilyen vagy olyan vizsgálaton vagy orvosnál..

És a válasz ilyenkor, igen, már próbáltam mindent, voltam több orvosnál, átestem minden létező vizsgálaton, amiről te még nem is hallottál, minden reggel méhpempőt rágok, példásan táplálkozok és több műtéten kellett átesnem.

A mai írásom üzenete az, hogy becsülje meg mindenki azt amije van és ha nem jön a baba rögtön, várat kicsit magára, ne féljen segítséget kérni és tudja, hogy nem ő az egyetlen a világon, van aki segítsen neki, tartsa benne a lelket, olyan aki már átesett ezeken a dolgokon..

És ami még fontos, hogy mindig legyen B és C terv is, mert sajnos semmire nincs garancia..

Mimi