Terhesnapló 3. – Tobzódás, sunyulás, szenilitás

Három éjszakát töltöttünk ezen a kis sokadik nászúton, ahol én észrevétlenül 30 hetes kismama lettem. Tobzódtunk a tömény szerelemben. A reneszánsz palota csodás szerelmi fészkéből az uram hintózni vitt a faluba, kipróbáltam a maori kismama masszázst, majd két órát töltöttünk a „harmónia szigete” nevű jakuzzi-kuckóban egy friss gyümölcstál és egy üveg jéghidegen gyöngyöző pezsgő társaságában. Én persze csak az érzés kedvéért kortyoltam a nedűből egyet-kettőt.

Minden nap aludtam napközben is, és egészségesen táplálkoztam. Kóstoltunk a Mecsek lankáin termő medvehagymát, és hajszálvékonyra szelt sovány mangalicasonkát. A reneszánsz élményparkban gyerekek voltunk újra, kézen fogva szaladgáltunk a macskaköveken, vidáman tapsikoltunk a lovas bemutatón, és a férj nem átallott íjászkodni, dárdadobálni, sőt lovagi páncélban vívni. Mondanom sem kell, okos asszony lévén, ezekről az utóbb említett jelenetekről kompromittáló fényképek garmadával állnak rendelkezésemre.

Úgy jöttünk el a negyedik napon, hogy tudtuk, ide még biztosan visszatérünk. És hogy mi volt a legjobb a nyaralásban? Erre szerintem minden anyának csak egyetlen válasza lehet: mikor a végén magamhoz öleltem a vidéki levegőtől pirospozsgás, napbarnított arcú, ragyogó szemű kisfiamat.

Az eseményeket beárnyékolta, hogy teljesen véletlenül egy új anyajegyet vettem észre az egyik mellemen. Nem tudtam mire vélni a dolgot, bejelentkeztem bőrgyógyászhoz. Persze fel sem merült bennem, hogy probléma lenne, de úgy voltam vele, jobb a békesség, megnézetem, kipipálom, és megyek tovább.

Aztán, ahogy késve leültem a rendelőben, mert persze rám jellemző módon megint nem tudtam annyit csúszni, hogy a másik fél ne legyen még nagyobb késében, belém hasított a felismerés, hogy ebből akár baj is lehet. Szabálytalan alakú, hirtelen nőtt anyajegy, simán lehet melanoma, vagyis rák. Annyit hallani erről mostanában, sőt sajnos az ismeretségi körünkben közvetlen tapasztalatok is vannak. De ha csak a gyanú felmerül, akkor is biztonsági metszéssel kivágnak egy jókora darabot a mellemből. Ami esztétikailag sem nagy öröm, de hogy fogok így szoptatni? És mi van, ha a műtét nem végezhető terhesen, és emiatt sürgősségi császárral kell életet adnom egy 30 hetes magzatnak? Mit csinálok, hogy ha a mérleg másik serpenyőjében a saját életem a tét?

Egészen pánikba estem. Az orvos behívott, nem hiszem, hogy észrevette, hogy teljes transzban vagyok, megvizsgált valami gyanuszkóppal, aminek van persze hivatalos neve, és ezt mondta: „ez még csak nem is anyajegy, hanem latinszövegblablaszuperlativusz – orvosiszakkifejezés, teljesen jóindulatú pigmentáció, semmi gond vele. A terhességi hormonok miatt előfordulhat a megjelenése.” Hát, így menekültem ki a fantom rák torkából. Azért még ezt követően jó pár napig a fejem felett lebegett, hogy másképp is alakulhatott volna…

Elvittük a férjemmel Csanád óvodai jelentkezési papírjait a kiválasztott két óvodába. Én persze a kocsiban maradtam, ne lássák a pocakom, ne jelentsen hátrányt. Alapvetően utálom az ilyen sunyi dolgokat, de olyan jó lenne az ingyenes állami ovi a GYED mellé. Mikor visszamentem dolgozni, akkor azért nem vették fel Csanit állami intézménybe, mert túl jól kerestem - muhahaha, persze röhögnétek, hogy a túl jól mit jelent -, most meg azért nem vennék fel, mert tudok rá otthon vigyázni… Mi valahogy mindig a hímivarszerv rossz végére kerülünk. Elnézést, hogy ilyen vulgáris vagyok.

Mindenesetre maradt a sunyulás. Pedig a férjemnél még rá is kérdeztek, hogy anyuka dolgozik, vagy van kistestvér. Mire a férjem annyit felelt: dolgozik. És ez végső soron így igaz. Hajaj, többet is a kelleténél. Pedig lassan kezdhetném a centit vágni, abbahagyva ezt a felesleges istrángszaggatást.

Utolért a hírhedt terhességi szenilitás is. Hajnalban elvágtáztam a megbeszélt időpontra a védőnőhöz. Mikor odaértem olyan fura volt minden, és amikor megkérdezték kit keresek, én pedig megmondtam a nevét, már tudtam mi a helyzet. „Meg volt beszélve?” – kérdezték, mire nagy kínban kénytelen voltam megmondani az igazat: igen, meg volt. Holnapra… Összekevertem a hét napjait.

Szóval holnap megyek újra a védőnőhöz, ma meg tartoztam az ördögnek egy úttal. Aminek először azt hittem, semmi értelme sem volt. Aztán frissen sült meggyes rétest reggeliztem a pékségben, gyalog sétáltam haza a reggeli napsütésben, és az egyik utcában, egy szemmagasságban lévő szellőző mellett elhaladva madárfészket találtam.

Öt kicsi veréb tátogott benne apró sárga csőrével. Néztem, a puha, csipogó gombócokat, és olyan boldogság áradt szét bennem, ami csak azoknak adatik meg, akik nagy felismerést tesznek az élet hullámzó tengerében. Itt a tavasz, megújul a természet, és mi lehetne más értelme az élet örökös körforgásának, mint a születendő utódok felnevelése, földön, vízen, levegőben, és a mi otthonunkban…

Szofi