Terhesnapló 3. – Kismamák és egyéb állatfajták

Na, éppen ezt szerettem volna elkerülni. Úgyhogy megérkezett a tavasz, én pedig elkezdtem igazán élvezni a terhességet. Gyönyörű színekbe öltöztem, vidáman és sokat sminkeltem, és nem voltam rest használni a színes gyöngyeimet, a lógós fülbevalóimat, kopogós topánkáimat.

Visszatérve a védőnőnél tett látogatásra, azon belül is a mázsálásnál is megalázóbb mozzanataira, arra a kockás lakmuszpapírra pisilésre gondolok, szeretném elmondani, hogy a szent lakmusz mindent nagyszerűnek mutatott. Kiemelném, hogy nem volt magas a vércukorszintem, és fehérje sem mutatkozott a vizeletemben – ami a magas vérnyomás mellett az egyik legfőbb tünete a terhességi toxémiának, amitől különösen rettegnek a kismamák. Az csak a hab volt a tortán, hogy a vérnyomásom még a 120-as értéket sem érte el, pedig bebűnöztem reggel egy tejeskávét két cukorral…

Kimerült az elem a vérnyomásmérőmben, így egész héten nem mértem. Kicsit lelkiismeret furdalásom volt, és ha már néhány órája nem éreztem a kicsikém mozgását, akkor ennek egyetlen és nyilvánvaló magyarázatát abban láttam, hogy felment a vérnyomásom, és a kicsi szörnyethalt. Vagy egy sasmadár elrabolta… Természetesen semmi ilyen nem történt, de holnap lesz a napja, hogy elemet veszek.

Hétvégén életemben először sütöttem a barátnőimmel fánkot, a csapat férfi tagjai el voltak ájulva, hozzáteszem volt mitől. Hétágra sütött a nap, a kelesztéshez elegendő volt a napsugarak melegét használnunk, vidáman tömtük magunkba az illatos tésztát, nem spórolva házi lekvárral és a porcukorral. Jó, ha barátai vannak az embernek. Kibontottunk egy üveg villányi bort, még én is megkóstoltam, nagyon jól esett.

Az irodában is túl vagyok a tavaszi nagytakarításon. Igazából az egyetlen nagytakarításon. Tele van az iroda szekrényekkel, és olyan ajtókkal, amiket nem is volt időm - vagy inkább erőm? - kinyitni. Vagy kinyitni kinyitottam ugyan, de látva a benne uralkodó káoszt, azzal a lendülettel vissza is csuktam. Most átjött az egyik kolléganőm segíteni, és lesz, ami lesz alapon feltéptük a titkokat rejtő ajtókat. Az elődöm elődjének az elődje által ott hagyott adminisztratív csontvázak buldózerezése egy egész napon át zajlott. Közben elég szélsőséges hangulat hullámzott kettőnk közt, hol az ereinket kívántuk felvágni egy sniccerrel, hol a könnyünk folyt a szakadó röhögéstől.

Viszont a munkába való visszatérésem óta először szép, rendezett környezetből indultam el a szokásos terhesgondozásra. Sikerült ismételten végighallgatnom, hogy nagyon csinos fiatalasszony vagyok, eszembe se jusson a kilóim számával foglalkozni. Ezután jöttek a kellemetlenebb hírek. Hol a vérnyomásnapló? Khm, „a kutya megette a házi feladatot” című előadásomat attól félek, az amúgy is tanárbácsis mentalitású orvos nem vette be. Megpróbáltam rátérni, hogy elrabolhatta a táskámból egy sas, de erre már végképp nem volt vevő. Holnap tényleg megveszem azt az átkozott elemet…

A vizsgálat során az orvos jóval a köldököm felett tapintotta ki a méhcsúcsot, és mikor kérdésére azt válaszoltam, hogy Csanád 3 kiló volt meg a kuki – összesen 3050 gr -, akkor vidáman dörzsölte a kezét, hogy ez a szép méretes baba minden bizonnyal nagyobb lesz. De azért ne növesszem túl nagyra. Jópofa?! Igyekeztem kultúr arcot vágni, de a mosolyom olyanra sikeredett, mint aki tejszínhabos rántott húsba harapott.

Szegény kicsikém nagyon utálhatja a dopplert, ugyanis ugyanazt a produkciót prezentálta, amit a védőnői szívhang keresés esetén: megmutatta, hogy nemhogy nagyon is él, de bakkecske módjára tud ugrálni, ha rezgéseket kibocsátó eszközökkel próbálnak felé közelíteni.

Drága doktorom a végére tartogatta a hidegzuhanyt: nyári szabadságát óhajtja tölteni a szülésem idején, nem lesz elérhető július 6. és 16. között. Először azt hittem tréfál. Még arra se kaptam választ rendesen, hogy akkor mi lesz…? Mert hogy ráérünk még megbeszélni.

Jó, hát végül is az ügyeletesnél is megszületik az a gyerek… Sőt, nagyanyáink nagyanyái két kapavágás közt a kukoricaföldön adtak életet, no de azért mégis… Holnap fel kell hívnom a szülésznőmet, és rendelkezni, hogy eszébe ne jusson júliusban szabadságra menni, nem, ez nem fordulhat elő, az már igazán nem lenne korrekt. Különben se értem, egyáltalán hogy merülhet az fel, hogy nyaralgassanak az emberek, mikor nekem kisbabám születik?!

Szofi