Terhesnapló 2. – Alapbetegségek és szűrések

Oké, most fáj a derekam, de ez már az életem nagyobbik felében így volt. 14 éves voltam, amikor porckorongsérvvel műtöttek, majd öt évvel később kijött egy újabb, ami azóta is megvan. Amikor műtöttek, azt mondták, hogy ha arra kerül a sor, csak császármetszéssel szülhetek majd. Ez engem már akkor is nagyon érdekelt, és elkezdtem bújni a különféle magazinokat – internet akkor még nem volt –, és 16-17 éves koromra, amikor ráadásul már bőven tartott az első komoly kapcsolatom, teljesen képben voltam, hogy mire van szükségem, hol és hogyan tudnám mégis elkerülni a császármetszést, amennyiben nem feltétlenül muszáj.

Egyéb hátrányai mellett én főleg azért nem szeretném, mert a műtét miatt gerincérzéstelenítést nem kaphatok, csak altatni tudnának, márpedig szeretnék éberen részt venni a gyerekem születésében. Nos, amit már akkor tudtam: szükségem van egy olyan kórházra, ahol vannak vajúdáskönnyítő eszközök, ahol nem korlátoznak a szabad mozgásban, nincsenek rutin beavatkozások, kivárják az időt, amíg a testem magától eljut a szülés megfelelő szakaszaiba. Emellé kell egy orvos is, aki mindebben partner.

És persze a sok információgyűjtés hasznos melléktermékeként nem a témába vágó ismeretekkel is gazdagodtam, így én már ekkor tudtam, hogy mindezt egy olyan kórházban szeretném megtalálni, ahol bababarát a gyermekágyas osztály. Akkoriban ott tartottam, hogy akár Bonyhádra is elmegyek ezért – az tűnt a kilencvenes évek vége felé a legszimpatikusabbnak.

Aztán, nem is olyan sokára, eljött az idő, amikor a kérdés élesben is foglalkoztatni kezdett – 23 éves voltam, amikor a Nagyot vártuk. A helyi, megyei kórház akkor még szóba sem jött az általam fontosnak tartott feltételek teljes hiánya miatt. Megvettem a 2001-es Születéskalauzt, amiből kiválasztottam két-három budapesti kórházat, majd akkor már volt lehetőségem rávetni magam az internetre, és fórumokon kértem tanácsot, orvosajánlást. Így kerültünk a MÁV kórházba, ahol végül is 2003. március 2-án 12 óra vajúdás után, tényleg minimális beavatkozással, természetes úton megszületett az első gyermekem. (fórumlink)

A másodikkal aztán jóval kevésbé merült fel a probléma, elmeséltem az orvosomnak, hogy tudjon róla, és ennyi. Most már jó volt a helyi kórház, egyrészt személyzet- és szemléletváltás, felújítás is volt az osztályon, másrészt úgy, hogy már vár itthon egy gyerek, nem akartam messzire menni. A Kicsi születése még szebb és háborítatlanabb volt, mint a nagyé, és még egy kicsit hosszabb. A Legkisebbnél már 18 órára számítok, hátha kellemesen csalódom.

Ennyit a derékfájásról, időnként fájogat, kibírom, gyógyszert sem veszek be, tornázom, jógázom, néha a páromat megkérem egy kis masszírozásra. A másik meglévő dolog – nem írok betegséget, nem érzem betegnek magam – egy epekő, amit a Kicsi négy hónapos korában fedeztek fel. Műteni akartak, aztán a szoptatás miatt diétával, homeopátiával, teákkal halasztgattuk – addig-addig, amíg már alig és nagyon ritkán okozott tüneteket, úgyhogy úgy döntöttem, amíg nem muszáj, nem vetetem ki. Nem dobok ki egy kis hibás, de azért működő szervet.

Most a terhesség alatt, főleg a végén fokozottabban kell majd rá figyelnem, mert minden, ami összenyomja a májat, epehólyagot, rosszat tesz neki, és hát a terhesség óhatatlanul egy ilyen tényező. De diétázom, nem esik nehezemre, amúgy is az epediétás ételeket szeretem, illetve kéznél vannak a homeopátiás szereim, a teáim és szükség esetére komolyabb görcsoldók is.

Most elég beteges kismamának tűnhetek, de higgyétek el, nem abból áll a napom, hogy itt fáj, ott fáj, és sajnáltatom magam, sőt. Inkább biztatni akartam mindenkit, akit érint, hogy ilyen „terhekkel” is ki lehet hordani nem is egy babát, és meg is lehet szülni őket gond nélkül.

Vissza a jelenbe – ma reggel voltam vérvételen. Azt hittem, az AFP-hez nem veheti le itt a faluban az asszisztens a vért, csak a laborhoz, de nagy örömömre kiderült, hogy mégis, így nem kell külön bemennem emiatt a kórházba, túl vagyok rajta. Igaz, kicsit korán, csak két nap múlva lett volna aktuális, de annyira nem érdekel, úgyis már meg kéne szüntetni az egész AFP-t.

A fiúknál is mindig alacsony volt, meg a nővérem fiainál is, nekem a Kicsinél aztán ebből és a cisztákból további vizsgálatok következtek, amit most kihagynék, legjobb lenne, ha senki se törődne az AFP eredménnyel. Vagy ha most kivételesen jó eredmény születne. Vettek vért a vércsoport- és ellenanyag-szűréshez is, úgyhogy most ha jól tudom, a harmadik harmadig nem adok több vért senkinek. Kivéve egy cseppet a védőnőnek, miután itthon megettem a tesztreggelit.

A tesztreggeli utáni vércukorszintem 5,7, ami szuper. Mindenki azt kérdezi, hogy hogyhogy már most van cukormérés, hiszen a legtöbb helyen a 24. héten van terheléses vizsgálat. Szerencsére nálunk ez nincs, csak két vagy három tesztreggelis, és terhelés csak annak, akinek ez rossz lesz, vagy határeset. Így aztán, harmadik terhesség ide vagy oda, én még soha nem ittam a rossz hírű cukoroldatból, remélem, ez már így is marad.

Vérnyomásom is rendben, meg úgy általában minden oké. A súlyom épp egy kilóval kevesebb most, mint az első mérésnél. A gyerekeket is megmérték, mind a kettőt, a Nagyot csak azért, mert érdekelte a dolog, még vérnyomást is mértek neki. Az a számításom viszont nem jött be, hogy hosszú ideig nem adok több vért, a negatív toxoplazma miatt ugyanis a 20. hét körül kell egy ismétlés.

Barátnőztünk Újpesten, négyen voltunk összesen hét gyerekkel, jó kis móka volt. Odafelé bementünk egy H&M-be, mert az mifelénk nincs, és jókat hallottam a kismamaruháiról – sikerült is vennem egy farmert és két felsőt, összesen annyiért, amennyiért máshol talán a farmert megkaptam volna, vagy még azt se. A lányok szemrevételezték a pocakomat, ők is nagynak tartották, bár képen nagyobbnak látszik szerintem is, de azért így is hatalmas a korához és a korábbi terhességeimhez képest. Este aztán a maga finom módján megint virgonc volt az én pici babám – mintha érezné, tudná, hogy rá ilyenkor van idő, csend és nyugalom, és jelentkezik.

Éva