Terhesnapló 2. – A megérzések és az ultrahang
A 15. hetet egy nagy kirándulással kezdtük. A páromnak már ősz óta talonban volt egy sétarepülése egy barátnőm férjével, úgyhogy a dunakeszi repülőtérig meg se álltunk. Illetve ez nem igaz, megálltunk egy áruháznál, ami felénk nincs, és vettünk némi elemózsiát meg gumicsónakokat a gyerekeknek nyárra. K. nagyon élvezte a repülést, én meg azt, ahogy mesélte nekem. Ragaszkodik hozzá, hogy én is próbáljam majd ki – mondtam neki, hogy oké, mire nem leszek terhes és megint alkalmas lesz rá az időjárás is, addigra összespóroljuk.
Innen továbbmentünk a Dunakanyarba, meglátogattuk a nemrég elhunyt nagypapámat, kicsit torokszorító élmény volt, de közben jó is volt ott látni a gyerekeimet és elvinni újra a Legkisebbet is, akit már nem ismerhet személyesen a dédpapája. Aztán felmentünk Dobogókőre, kicsit sétáltunk az erdőben, és mivel meg is éheztünk, egy büfében megvacsoráztunk. Sült kolbászt ettem kenyérrel, mustárral, én, aki leginkább csak a gyümölcsöt kívánom, most úgy megkívántam ezt, elkapott a turistahangulat, meg az illat.
Sikerült bepótolni a múlt héten elmaradt babatalálkozót – igaz, másik csapattal, másik fórumról, de ez is igencsak nagyszabású lett! Hét kétéves körüli kicsi volt, egy ötéves és egy nyolcéves nagytesó és három még fekvő, kúszó korú baba, plusz az anyukák. Kicsit tudtunk beszélgetni is, de azért a legtöbb idő a gyerekek terelgetésével telt. A nagyfiam jól elvolt a kicsik között, és a Kicsi is aranyos a babákkal – persze ebből nem vonok le következtetéseket arra nézve, hogy egy állandóan itt lévő kisbabával, akit az ő anyukájának kell majd ellátni, szoptatni, ugyanilyen barátságos lenne.
Vezettem már ennél hosszabban is ezalatt a várandósság alatt – két és fél óra volt összesen oda-vissza, közte egy 3-4 órás pihenővel – de most mintha megerőltettem volna a hasamat vele, utána egész este nyilallott jobboldalt egészen lent, főleg járáskor. Persze még be kellett iktatnom egy nagyobbacska bevásárlást is a kirándulás végére, itthon pedig a Naggyal gyorsan sütöttünk egy málnás sütit – lehet, hogy pihennem kellett volna inkább. Jólesett egy langyos fürdő, a fekvés, és este-reggel magnéziumot vettem be homeopátiásan.
Várom az orvoslátogatást! Remélem, eloszlatja a félelmeimet, megnyugtat minden tekintetben, megnézhetem a babámat, szép lesz és egészséges, és a párom is látja végre, remélem, neki is tetszeni fog!
Női-anyai megérzésem egy-két hete kislányt súg, de nem nagyon bízom benne, súgott már mindent. A barátnőmnek, akivel nyolc nap különbséggel várjuk a babákat, kisfia lesz - valahogy ez megerősít, úgy gondolom, hogy ha neki fia lesz, akkor nekem lányom, és ha neki lánya lett volna, akkor nekem fiam. Persze ebben semmi logika nincs.
Ééééés kisfiú! Megvolt a vizsgálat, az ultrahang is, és a párom is el tudott jönni – pedig reggel sírtam egy sort, mert közbejött neki egy munka, de aztán mégis –, és olyan gyönyörű volt a kisbabánk! Tisztán látszott mindene, gerince, keze, lába, az arca is szemből és profilból, a köldökzsinór is. A doki már a vizsgálat előtt kérdezte, hogy mondhatja-e a nemét, ha látja, és mondta is, elég hamar.
Végül nekünk, laikus szülőknek is elég világos volt, hogy karácsonyra három fiunk lesz. Azért pár perc kellett a felhőtlen örömhöz nekem, mert most épp kislányt éreztem – lehet, hogy egy-két hét múlva megint fiút érzek, akkor ez a pár perc se kellett volna. Hazafelé elméláztam ezen, hogy milyen lesz három kisfiúval az élet: egy csomó praktikus előnye van – öröklés, ruhák, játékok, meg a rutin. Aztán anyósom azzal reagált a hírre, hogy „hát, jó lett volna egy kislány”, és elég fancsali arcot vágott hozzá – ebben a pillanatban támadt fel bennem teljes erővel a fiús anyuka, álltam teljes mellszélességgel a fiam mellé, és innentől abszolút felhőtlen az örömöm.
Doktorom meg is vizsgált, a méhemre azt mondta, jaj de szép, a külső méhszáj szokás szerint picit nyitva, ami többedik terhességnél normális. Most a változatosság kedvéért gombás fertőzésem van, kaptam rá kúpot és szándékomban áll táplálkozással is tenni ez ellen.
Kicsit számoltunk is az orvossal, engem már egy ideje zavart az a két nap különbség, ami az én saját számításaim és az övé között volt – pedig tudom, mindegy –, és kiderült, hogy nekem van igazam, pontosan 15 hetes voltam csütörtökön a vizsgálatkor, és a kiírt időpont december 22. Kisfiunk a fejétől a popsijáig 9 centi, picit nagyobb a koránál, a feje, hossza alapján pár nappal, a pocakja nagy, az alapján egy héttel is.
Megkértem az orvost, a fejét vizsgálja meg jó alaposan, mert a Kicsinek a 19 hetes genetikai ultrahangon két cisztát találtak a fejében, amiből aztán némi ijedelem, aggodalom és további vizsgálatok következtek. Szerencsére most nem látott semmi ilyesmit. Viszont kaptunk képet róla papíron, amin gyönyörűen látszik az arca profilból.
Otthon el is kezdtünk neveket keresni, ugyanis valahogy azt is súgta ez a baba nekem egy ideje, hogy ő nem Bercel, szép név az, de nem az ő neve. Most négy nevet tartunk talonban: Csobán, Csongor, Kartal, Nimród, és várjuk, hogy megsúgja, hogy ezek közül melyiket érzi magáénak. Egyelőre a Csongor tűnik a legesélyesebbnek. A Nagy is lelkesen segít, sorolja az osztálytársai, barátai nevét, és örül, hogy megint fiútestvére lesz. Azért vásárolni nem kezdek még el, még erősítsék meg a hírt egyszer-kétszer.
A jövő hét zsúfolt lesz: vérvétel, AFP, valamikor közben védőnő, vércukorvizsgálat – szerencsére tesztreggelivel, hála istennek sose ittam még abból a rossz hírű cukoroldatból, amit a terheléses vizsgálaton alkalmaznak. Hihetetlen, hogy mennyire szalad az idő!
Ja, és el ne felejtsem a másik lényeget: szerintem ez a nap, a betöltött 15. hét napja az, amire már ki lehet mondani, hogy igazi magzatmozgást éreztem. Finoman ugyan, de valahogy sokkal határozottabban, mint az elmúlt napokban, nagyon virgonc volt a babánk este. Mintha ő is örült volna, hogy láttuk és örülünk neki – vagy annak, hogy végre lekerült róla az ultrahangos vizsgálófej, de nagyon jó érzés volt!
Éva
Éva, 2011. július 22.
Babanet hozzászólások(19 hozzászólás)
na megyek olvasni
Tudod, erről egy kolléganőm jut eszembe, három fiú édesanyja szintén. Szóbajött egyszer, hogy nem gondolkodtak-e egy negyediken, hátha kislány... erre csak legyintett, hogy hát úgy tűnik, az ő férje csak fiút tud :-))))))
Megkérdezhetem, te mész amniocentézisre, elküldött a dokid?
Jó egészséget kivánok!
Évaanya, én ha nem lenne valami nagyon komoly indoka, nem mennék amniocentézisre. A Kicsivel akartak küldeni a ciszták miatt, de 24 hetes lettem volna, mire kiderül az eredmény, elvetetni nem akartuk volna, meg akkor már...? úgyhogy visszautasítottuk, helyette volt egy szívultrahang.
Fata Morgana, Neked hányadik?
Megérzések: nekem sose volt jó :D A Nagynál az első hetekben fiút éreztem, aztán lányt, a Kicsinél annyira lányt, hogy meg se akartuk kérdezni a nemét, aztán pont azért kérdeztük meg, nehogy csalódjunk, ha csal az erős megérzés :)
Hol a mai bejegyzés??? :)