Szülés és császármetszés
Ha a szülés jutott eszembe gigantikus hasam felett ábrándozva, akkor önkéntelenül felmerült a császármetszés gondolata is. Ez a gondolat pedig mindig gyomorig hatoló félelemmel töltött el. Még elképzelni is hátborzongató volt, hogy felvágják a hasamat, széthúzzák az izmokat, majd belehasítanak a méhembe is, aztán benyúlnak, kotorásznak egy ideig, és kihúzzák belőlem a gyereket.
Még a bőrömön sikló szike hangját is mindig hallottam a fejemben. Azt meg aztán elképzelni sem tudtam, miként lehet egy császáros sebbel nemhogy ellátni egy kisbabát, de egyáltalán: felülni, felállni, sétálni.
Épp ezért nem is értettem soha azokat, akik lekezelően nyilatkoztak a császárral életet adó anyákról. „Ja, császár volt? Akkor nem is szültél…” vagy „Ó de kár, hogy akkor nem tapasztalhattad meg, milyen érzés szülni!”. Esetleg nem kevés rosszindulattól csepegően: „még arra sem volt képes, hogy megszülje a gyerekét rendesen, császározni kellett!”.
Értetlenségem több forrásból táplálkozik. Az egyik, állandó vesszőparipám, az ítélkezés feletti értetlenkedés. Mert azt még megértem, ha valaki azt helyteleníti, hogy egy kismama szó szerint megrendeli magának a császármetszést – tegye ezt bár a fájdalomtól vagy a kockázatoktól való félelem, vagy a szoros menetrendje miatt -, hiszen valóban jól ki van ez a szülés dolog találva, az anya és a baba számára is. Ebbe kényünk-kedvünk szerint beleavatkozni valóban felelőtlenség lehet, bár aki így akarja, annak lelke rajta – én biztos nem tenném.
Ám a legtöbb császáros anyuka nem úgy indul neki a szülésnek, hogy őt aztán kaszabolják csak fel ilyen-olyan okból, teljesen nyugodtan. Még azok is félelemmel tekintenek a műtét elé, akik egészségügyi okokból néznek császármetszés elé. De esetükben nyilván gondosan végigrágták az orvosok és ők is a lehetséges előnyöket és hátrányokat, és így született döntés a császármetszés mellett.
A legtöbb kismama úgy képzeli el a szülést, hogy bizonyos ideig tartó vajúdás és fájdalmakkal kísért tágulás után ügyesen a szokott módon, hüvelyi úton szüli majd meg a kisbabáját. Legtöbbünk ezt tartja természetesnek – nem véletlen, persze -, így aztán sokként érhet bárkit, ha a szülőszobán – vagy egy rutinszerű orvosi vizsgálat végén - egyszer csak elhangzik a mondat: „Irány a műtő!”.
És akkor jönnek az olyan finomságok, mint érzéstelenítés, metszés, turkálás, várakozás, gyerekkihalászás, paskolgatás, aztán odamutatás anyának – jó esetben egy gyors puszival megspékelve -, majd gyerek ellátása, míg anyát gondosan visszazárják. Aztán megfigyelés, majd kórterembe való átszállítás, ahol – ha az érzéstelenítés olyan volt – gondosan mérlegelni kell minden mozdulatot. De csak egy ideig, mert utána máris jönnek a kíméletet nem ismerő nővérek, akik érthető okokból talpra parancsolják a frissen operált anyát.
A seb pedig seb, ami hetekig, rosszabb esetben hónapokig fájhat, és örök emlékként elkíséri az ember lányát egész életében. Ahogy arról sem, hogy a következő babánál is fokozottan esélyes a császármetszés, a méhen ejtett vágás miatt – bár ma már szerencsére egyre több helyen engedik az előzőleg császáros anyukákat következő alkalommal hüvelyi úton szülni, ha a méh hegesedése is lehetővé teszi ezt. És ha valakinek nincs szerencséje, a császármetszés más következményekkel is járhat: összenövésekkel és egyéb finomságokkal.
Én a császármetszést ugyanúgy szülésnek tekintem, mint a hüvelyi szülést. A császármetszés ugyan nem jár kitolási fájásokkal, ám a vajúdás egy részét általában a császáros mamák sem ússzák meg. És bizony, én szülés után már vígan vágtattam a folyóson – na jó, inkább pingvinesen kacsáztam -, mikor egyik-másik császáros anyatársam még komoly fájdalmakkal küzdött. A gátmetszés kutyafüle ahhoz képest.
A hüvelyi szülést pozitívan diszkriminálóknak szerintem nem ártana átgondolni: lehet, hogy nem is annyira érdem, hogy végig tudták csinálni, sokkal inkább szerencse kérdése. Mert náluk szerencsére nem tekeredett rá a gyerek nyakára a köldökzsinór, nem esett le a szívhangja, nem lett zöld a mgazatvíz - és sorolhatnám.
Hiszen nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a császármetszés általában olyan esetekben merül fel, ha az anya vagy a magzat, esetleg mindkettőjük élete veszélyben forog. Sem magamnak, sem másnak nem kívánom azt a pánikot, amit az élhet át, aki a terhesség folyamán egy szép szülésre felkészülve egyszer csak arra kényszerül, hogy rábólintson: vágjanak.
Hogy ki milyen módon adott életet a gyermekének, egy idő után úgyis teljesen lényegtelen. A lényeg, hogy anyák vagyunk, gyereket nevelünk-szeretünk. Nehogy már az határozza meg valakinek az anyai minőségét, hogy nyomott vagy vágták. Ahogy a szülés élménye is sokféle lehet: lehet szép, kemény, durva, hüvelyi, császár, rásegített – a végeredmény ugyanaz: az a kis apró újszülött, akit végre magához ölelhet a rá váró szülő.
Császáros mamák, Nektek mi a tapasztalatotok? Találkoztatok negatív megkülönböztetéssel a szülésetek miatt?
Szilágyi Diána, 2011. május 04.
Babanet hozzászólások(51 hozzászólás)
Én szültem így is, úgy is. Legszebb szülésélményem a 2. császárom :)
Szvsz aki nagyon fél a hüvelyi szüléstől, az ne szégyellje magát, amiért császárt szeretne (bár magunk közt szólva a fájdalmat nem lehet megspórolni).
Most tervezzük a következő babát,de én már most parázom(pedig tudom hogy nem szabadna),hogy nem-e fog megismétlődni mindez.És lehet hogy egyesek csúnyán fognak nézni,de én a következőt is császárnak szeretném most már,ha az elsőnél így alakult.Tartok az esetleges komplikációk miatt,valamint a hegem miatt is.A kisfiam most volt egy éves,így elég kis korkülönbség köztük.A kisfiamnál én nagyon természetes szülésre számítottam,nagyon akartam,de így alakult,és valamilyen szinten hálás vagyok érte,hisz ki tudja mi lett volna ha.....
Egyébként van egy blog, ahol sok minden össze van gyűjtve a császár kockázatairól, illetve a császár utáni hüvelyi szülés lehetőségeiről, konkrét történetekkel, ha valaki ilyet tervez, akkor érdemes lehet beleolvasni: http://csaszarutanszulni.blogspot.com/
És pont attól kaptam lekezelő mondatot,akitől nem vártam volna(anyósom) "Na nem tudta rendesen megszülni a kisasszony,így egyszerűbb volt!"
Ezt soha nem felejtem el neki. Azt,aki viszont megrendeli a császárt,ki kell ábrándítsam,legalább 2 hétbe tellett,mire normálisan tudtam mozogni.
Kisfiam beszorult a szülőcsatornába, már a tolófájások vége-felé ("még 2 nyomás, és megvan, hiszen már fogom a haját!").
Magasegyenes-állás megspékelve 20 centi köldökzsinórral...
és az altatás miatt még csak nem is láthattam, felsírni sem hallhattam...
De azért hálás vagyok az egész team-nak, a 6 orvosnak és a számtalan nővérnek, műtősnek, szülésznőnek, aki körülöttünk ugrált, hogy minden OK legyen.
Negatív megkülönböztetés nem ért... bár, aki ott volt, vagy ismer, tudja: tisztességgel végigcsináltam majdnem az utolsó pillanatig a "hüvelyi utat" is :)
Akkor már azt is lehetne vesézgetni, hogy valaki spontánul esett-e teherbe, vagy gyógyszeres kezelés után, vagy inszemmel; esetleg az is mesterséges beavatkozásnak számít-e, ha valaki a jobb megtapadás érdekében magnéziumot szedett... marhaság.
Az ember együtt van a babával kilenc hónapon át. Vigyázgat rá, beszél hozzá, helyesen táplálkozik - ennek nagyobb súllyal kellene a latba esnie, mint a szülés pár órájának a módjával.
Amúgy (bár még nem szültem) átéltem már egy nyitott hasi műtétet, 35 centis heggel és három betokosodott fonal-granulómával. Minden tiszteletem Kingáé! Nekem, bevallom, négy hétig tartott, amíg hellyel-közzel újra embernek tudtam magam érezni. Igen, irdatlanul rémséges a fájdalom az első hétben, aztán nagyon lassan hétről-hétre alábbhagy. De elmúlik. És ha ott a gyönyörű kis béb az egész macera végén, én azt mondom, örömmel bevállalnék egy újabb "hasfelmetszést" akár most rögtön :-)
Én a császáros hasammal a műtét napján délután felkeltem, vagyis fel kellett kelnem, és meglepően könnyen ment, másnap meg egy erősebb hasizomlázon kívül nem éreztem semmit.
Negatív visszajelzések sem voltak se a családomba, se az ismerősök között. Szerintem, aki ilyen lekicsinylő véleménnyel van a császárral szülő nőkről, az nem gondol bele, hogy a császárnak mindig kell lennie nyomós indoknak. Indok nélkül senkit nem szabdalnak meg az orvosok se...
Igen, sajnos nekem már a szülőszobán elkezdődött ez a megkülönböztetés....25 órát vajúdtam, felső burokrepedéssel, a dokim ezalatt kétszer dugta be a fejét az ajtón, és a végén nekem kellett eldöntetem hogy császár, mert Ő komolyan lenézett ezért a döntésért, lgalábbis ezt éreztette...később kiderült 3x volt a fiam nyakán, testén a köldökzsinór és ezért meg sem tudott volna születni, legfeljebb szépen megfullad 2-3 órán belül. Ja, hogy a flowmetria miért nem mutatta ki? Ha egyszer valaha összeszedem magam és újra látni kívánom a dokit, majd megkérdem tőle...
Amúgy nem tudom milyen a kitolási szakasz, de nem gondolnám hogy sokkal rosszabb, mint amikor 4x szúrnak gerincbe, elrontják, rossz helyre megy, ezért nyaktól lefelé lebénul az ember és kerek egy napig magához sem tudja venni a csecsemőjét.
Később a dokim úgy intézte el a kérdést hogy hátbaveregetett és közölte, végülis jól döntöttem, úgysem tudott volna ez a gyerek megszületni...no comment.
A második terhességem végig nagyon szép volt és ígéretes, direkt olyan dokit kerestem aki nem zárja ki a természetességet, de sajnos a végén Ő is és a másik doki , akinél végül szültem, kerek perec megtagadta ezt a lehetőséget. Nem volt két év a kicsik között, ugye az első szülésem is azért alakult így, mert méhtevékenységem sem volt szinte semmi és Öcsipókot 4 kiló fölé saccolták. Nagy érvágás volt ez, mert készültem rettenetesen egy szép szülésre, mégis utólag azt kell mondanom, sokkal, de sokkal jobb volt a programozott császár. Profi csapat, gyors szülés, utána két nappal már lépcsőztem, főztem, takarítottam. Nem mondom hogy nem fájt, de mégis homlokegyenest más volt. Mégis volt, aki furán nézett rám és pusmogott, amikor megtudta, tervezett volt, mintha én döntöttem volna erről...
És igen, az összenövésekkel bizony számolni kell. Elsőre 10 perc alatt kinn volt a kisfiam, másodjára ez másfél óra volt, annyit kellett vagdosni odabenn. Szóval aki tényleg előre császárt akar az erre is gondoljon, mert ezt nagyon nem mondják sehol, hogy biza vannak azért utózöngéi is ennek a műtétnek!
Azért idéztem be ezt a szakaszt...mert itt már úgy hangzik az egész, hogy aki természetesen szül, az nem is szenved. Természetesen a körülmények, testi adottságok hozzák, hogy valaki császárral vagy hüvelyi úton szül, de egyiket sem több, és nem kevesebb. Én egyáltalán nem teszek különbséget. Sok ismerősőm van aki császárral szült, illetve olyan is aki simán.
A kislányomnál szerencsére nem volt semmi gond. A kisfiamnál viszont erősen zöld magzatvíz, plussz nagy súly (amit egy főorvos a 39. héten elméretezett, pedig az orvosom már az elejétől fogva nagy babát mondott, ezért is volt több uh-om a végén).
Ennek ellenére mindkét gyerkőcőt hüvelyi úton szültem meg, de a másodiknál kemény fájdalmakat éltem át. 4200 grammal született a kisfiam, és nagyon gyorsan jött, az orvosom is csodálkozott, hogy ilyen nagy, és következő napokban többször is elmondta, hogy az én alkatomhoz képest (167 cm 56 kiló (pocak nélkül)) bizony nagy teljesítmény így természetesen megszülni.
Császáros kismamáknak üzenem...
Biztos, hogy én sem gondolkodtam volna egy percig sem, ha az orvos közli hogy, császár. Mert csak az a fontos, hogy a baba egészségesen szülessen meg.
Bár így lenne!! A császárok magas aránya (25-30 %) szerintem (és a WHO szerint se) indokolt! De erről alapjában véve nem a szülő nők tehetnek.
Egyik ismerősömet vélhetően feleslegesen császározták meg, mert nem volt türelme az orvosnak és nem is voltak ideálisak a körülmények és a felkészülés természetes szülésheze. Semmiképpen nem nézem le őt emiatt. Ő rosszul élte meg, hogy császár lett.
Másik ismerősömet nem volt hajlandó megcsászározni az orvos és ez a baba vesztét okozta. Ő érthetően rosszul élte meg, hogy nem lett császár.
Tehát van pro és kontra is.
Remélem, hogy a következő babánál is minden rendben lesz, mert én nagyon nem szeretnék császárt. Mindenféle orvosi beavatkozástól mérhetetlenül ódzkodom. Sajnos általánosságban nincs jó tapasztalatom az orvosok hozzáértéséről...
Derűs napot!
Ha nem mi döntjük el (azért zömmel nem), hanem az orvos meg a körülmények, hogy császár vagy nem császár, akkor miről is beszélünk? Erre volt szükség, ezt kellett csinálni, tudomásul kell venni akár tetszik, akár nem. Ez nem "ki szenvedett többet" verseny. "Fájdalommal szülöd magzatodat" így is, úgy is.
Én végig természetes szülésre készültem. A terminus végén sajnos be kellett feküdnöm a kórházba magas vérnyomással. Onnan hívtam a páromat, amikor hajnalban elment a magzatvíz, még a gátolajért is visszafordítottam amikor már elindult. Szépen el is indult a vajúdás és a tágulás is. Meg sem fordult a fejemben a császár, annak ellenére sem, hogy az altató orvos azt mondta a SOTE II-n 50% a császár aránya!!!! Azután felment a vérnyomásom, adtak valami csökkentőt, ami viszont úgy lehúzta, hogy ülve szédültem, majd a fájások is elmúltak és nem is jöttek vissza. Az oxitocinra a baba szívhangja leesett, így azt le is kötötték azonnal, szinte még fájást sem csinált. Mivel már hajnalban zöldes volt a magzatvíz, ráadásként néha itt ott gyenge vérfoltot is láttak, azt mondta a dokim, hogy nem rizikózik tovább, túl sokat ült a kicsi a trutyis vízben, így délután megműtöttek.
Nagyon ki voltam akadva. Annyira elképzeltem, hogy ha megszületik a kislányom hárman együtt töltjük az első időt, ismerkedünk, megszoptatom stb. A szülésznő próbált vigasztalni, hogy nem baj, majd nekem mutatják meg először a babát stb. Viszont az altató orvos nem tudta beszúrni a gerincembe a kanült, vagy 4-5 -ször próbálkozott, de valószínű a gerincferdülésem miatt nem sikerült. Így altattak, csak este 6 után láthattam először a babámat, akkor sem tudtam megmoccanni sem, csak tartottam a kezembe. A tejcsi is csak az 5. napon jött meg. :( Engem senki nem hibáztatott, vagy tett megjegyzést a császár miatt, csak én magamat vádoltam. Folyamatosan arra gondoltam, ha hagynak járkálni, ha azonnal elmegyek másik kórházba, mikor megtudom mennyi a császármetszés aránya, ha mégiscsak várunk kicsit, ha nem adják be azt a vérnyomás csökkentőt.... Az után nyugodtam meg kicsit miután egy filmeben a TV-ben meghalt a kisbaba miután az béranya nem vállalta a császárt. Igen. Ezt senki sem kockáztatná.
Mégis, már gondolkodom rajta, hogy a második babát hogyan tudom majd természetes úton megszülni. A nődokim azt mondta vállalja és már volt hüvelyi szüléses kismamája császár után, na de akkor is ott van a magas császármetszés arány a SOTE II-n. Nem tudom mit tegyek...
És akik csak bemennek, kipottyan a baba és utána megkérdik, hogy ez az amitől annyira szenved a többi nő? Na ők szültek vagy sem? :) :)
2.babáná.fenyegatő hegszétválásra hivatkoztak(dokim ott sem volt),pedig jóval a határ felett voltam
a 3.meg a 3.császár:na nehogy mááár szüljön!
Én úgy érzem,h a 2.babánál csak túl akartak lenni rajtam,pedig minden gyorsan és rendben zajlott.Mindezek ellenére kiteljesedett és boldog Anya vagyok,és hálát adok az égnek,h egészségesek a gyerekeim akiket imádunk,de mint NŐ nem teljesedhettem ki,és soha nem is fogok már tudni!!Pedig még szeretnénk 4.babát is:)
Ezt viszont sokszor megkapom. Az elsővel 22 órát vajúdtam, az első 10 percesek is iszonyotasan fájtak, bár ebben közrejátszott az is hogy ezek javarész este, éjjel és kora reggel voltak. Aztán a többi még jobban, 5 ill. a 3 percesek már a kórházban.
A második gyerkőc (minden statisztikát áthágva), 2 óra vajúdás után született meg, de kapásból 5 ill. 3 percesekkel, és a majdnem szétszakadok érzéssel, az nst-ről pedig már megmozdulni sem bírok, mindjár szülők mondattal, rohantak fel velem a szülőszobára. Szóval ott már idő sem volt, amint "feldobtak" a szülőágyra, néhány papír aláírás, és tolófájás kiséretében még jött egy főorvos, meg a vákuum "készlet". Ami utólag kiderült, hogy a nagyon zöld, enyhén véres magzatvíz miatt kellett, na megy az alacsony szívhang miatt. De szerencsére minden segítség nélkül megszületett, de nagyon fájdalmas volt.
Szóval irigylem azt aki néhány fájással lazán besétál, és "kipottyantja a babáját".
Azért tiszteljük azt is, aki fájdalommal, vagy császárral hozza világra a gyermekét!
Az anyaság érzése pedig szülési formától függetlenül mindenkinek jár.
Igen, sajnos nekem már a szülőszobán elkezdődött ez a megkülönböztetés....25 órát vajúdtam, felső burokrepedéssel, a dokim ezalatt kétszer dugta be a fejét az ajtón, és a végén nekem kellett eldöntetem hogy császár, mert Ő komolyan lenézett ezért a döntésért, lgalábbis ezt éreztette...később kiderült 3x volt a fiam nyakán, testén a köldökzsinór és ezért meg sem tudott volna születni, legfeljebb szépen megfullad 2-3 órán belül. Ja, hogy a flowmetria miért nem mutatta ki? Ha egyszer valaha összeszedem magam és újra látni kívánom a dokit, majd megkérdem tőle...
Amúgy nem tudom milyen a kitolási szakasz, de nem gondolnám hogy sokkal rosszabb, mint amikor 4x szúrnak gerincbe, elrontják, rossz helyre megy, ezért nyaktól lefelé lebénul az ember és kerek egy napig magához sem tudja venni a csecsemőjét.
Később a dokim úgy intézte el a kérdést hogy hátbaveregetett és közölte, végülis jól döntöttem, úgysem tudott volna ez a gyerek megszületni...no comment.
A második terhességem végig nagyon szép volt és ígéretes, direkt olyan dokit kerestem aki nem zárja ki a természetességet, de sajnos a végén Ő is és a másik doki , akinél végül szültem, kerek perec megtagadta ezt a lehetőséget. Nem volt két év a kicsik között, ugye az első szülésem is azért alakult így, mert méhtevékenységem sem volt szinte semmi és Öcsipókot 4 kiló fölé saccolták. Nagy érvágás volt ez, mert készültem rettenetesen egy szép szülésre, mégis utólag azt kell mondanom, sokkal, de sokkal jobb volt a programozott császár. Profi csapat, gyors szülés, utána két nappal már lépcsőztem, főztem, takarítottam. Nem mondom hogy nem fájt, de mégis homlokegyenest más volt. Mégis volt, aki furán nézett rám és pusmogott, amikor megtudta, tervezett volt, mintha én döntöttem volna erről...
És igen, az összenövésekkel bizony számolni kell. Elsőre 10 perc alatt kinn volt a kisfiam, másodjára ez másfél óra volt, annyit kellett vagdosni odabenn. Szóval aki tényleg előre császárt akar az erre is gondoljon, mert ezt nagyon nem mondják sehol, hogy biza vannak azért utózöngéi is ennek a műtétnek!
Jó, aki előre kitalálja, hogy császárt akar, mert hátha úgy könnyebb, azzal nem tudok egyetérteni, mert akkor nem az a szempont, hogy mi a legjobb a gyereknek, hanem hogy nekem vajon mi a kényelmesebb. De az az orvos se etikus, aki ebbe belemegy a mama kívánságára, vagy mert nem akarja megszakítani a víkendjét vagy a síelését, ha netán megindulna a szülés, de ugyanakkor a bevételre is igényt tart.
Na de az esetek többségében talán nem ez indokolja a császárt, hanem az, hogy orvosi szempontok alapján a baba és a mama érdekét ez szolgálja jobban. Úgyhogy inkább örüljünk, hogy lehetővé vált ez az eljárás. Egyszer hallottam egy tévéműsorban, hogy az 1800-as években még minden 3. nő a szülésbe halt bele. Ma, amikor sokkal idősebben szülünk, ez az arány sokkal nagyobb lenne, ha nem lenne a császármetszés és a többi orvosi beavatkozás.
"Egyszer hallottam egy tévéműsorban, hogy az 1800-as években még minden 3. nő a szülésbe halt bele. Ma, amikor sokkal idősebben szülünk, ez az arány sokkal nagyobb lenne, ha nem lenne a császármetszés és a többi orvosi beavatkozás."
Pedig már időszámításunk előtt is ismerték a császármetszést. Hogy veszik el a tudás!
annyira szeretnék egyetérteni veled. Mert az lenne jó, ha úgy lenne, ahogy írtad. Mert, amit leírtál, szavak szempontjából teljesen korrekt, de ami mögötte, mint valóság van, az már nem kóser :/ A valóságra, a tényekre gondolok, nem a te érzéseidre, vagy gondolataidra.
A császárok zömére nincs valós indikáció.
Viszont semmiképpen nem gondolom, hogy a szülő nő hibája/gyengesége, ha végül ok nélküli császárra kényszerül. Vagy inkább kényszerítik, hiszn szüléskor fokozottan szuggesszív az ember lánya. Kellő határozottséggal könnyű elhitetni vele, hogy a gyermeke érdekében nincs más megoldás, mint a "jóságos" császármetszés - ilyenkor szinte bármit el lehet hitetni az emberrel, amire azt mondják, hogy a gyerek érdeke. Holott sokszor csak arról van szó, hogy az orvos nem ismer más megoldást - pedig van.
"Fájdalommal szülöd magzatod" - na ezt is elég könnyű félreérteni :) Meg lennék kövezve, ha azt mondanám, hogy nem éltem meg fájdalomként a méhösszehúzódásokat - viszont elviselhetetlen fájdalomnak éreztem, mikor erőszakkal kitépték a méhlepényt belőlem...
Derűs napot!
Ahha! Na ez csodás félreértelemzése egy adatnak - a média csodája ugye ;)
Mikor a szülés-születés bekerült a kórházak világába, akkor valóban így volt - a kórházi/szülésházi szüléseknél. Az otthonszülés akkoriban sokkal biztonságosabb volt, mint az akkori kórházi. Aztán Semmelweiss Ignác felhívta a kedves doktorok figyelmét a higiénés körülmények fontosságára, hogy ugyan mossanak már kezet, ha boncolás után szüléshez mennek segédkezni...
Derűs napot!
Engem ez a látatlanban való ítélkezés igazán tud bosszantani. Ilyenek keltik a teljesen felesleges frusztrációkat.
Ennek alapján azt sem tudom megérteni, hogy ítélhet meg valaki egy császárt utólag szükségtelennek. Nem volt ott, nem látta a leleteket, de főleg nem ért hozzá.
Jelenleg 10 hetes állapotos vagyok, már 40 évesen, és november végén érkezik a legkisebbik babánk. Sajnos közben orvost, és kórházat kellett váltanom, mert az előző magánklinika lett..és nem tudom megfizetni. Új orvosom is nagyon szimpatikus...és remélem a harmadik császár is csak pozitív élmény lesz, egyáltalán nincs lelkiismeret furdalásom a csaszi miatt....így alakult !
Azt hiszem,nagyon nehéz helyzetbe kerül az,akinek a műtétet kell választania gyermeke világra hozatalára.Elvégre csak egy műtét.
Egyvalami volt ,amitől dobtam egy hátra szaltót, vki azt írta h már az ókorban(v mikor is) ismerték a császármetszést és elvészett a tudás...te jó ég!!A sikeres(életben maradt anya és gyermek)császármetszés talán csak a múlt évszázadban vált rutinműtétté, korábban csakis akkor végezték ha az anya menthetetlen volt, néhány meseszerű, nem hiteles esetleírást kivéve minden anya belehalt a szülésbe a modern orvoslás előtt.vagy rögtön a műtétbe v a későbbi fertőzésbe..már az siker volt ha egy héttel túlélte a műtétet...
Amit hiányoltam, a VBAC tapasztalatai elsőkézből.Hol vagytok császár után simán szülő anyukák??
Ha a sectio orvosilag indokolt abszolút szükségesnek tartom.Amennyiben nem az, akkor a szülész és a szülő nő közös döntése lehet, mint sok más egyéb műtét, minden előnyt és hátrány mérlegelve.
Viszont aki mindkettőt megtapasztalta az tudhatja h a sima szülésnél sokkal jobban fáj a has felmetszése, bár a gátmetszés is borzalmas tud lenni és még hónapokig megkeserítheti az ember életét, de a kettő összehasonlíthatatlan az első 2 napban.
Azt azonban hozzátenném h az első szülésem után nagyon sokáig nem tudtam azt mondani h "szültem", soákig mondtam h :kivették belőlem...amikor másodjára sikerült és érezhettem kicsusszanni, hát az elmondhatatlan.
Ezért azt mondom anyukák, akik az elsőt császárral szültétek h ne egyezzetek abba bele h a második programcsászár legyen automatikusan, igenis sikerülhet, főleg nem ha évek teltek el.Nekem pontosan 19 és fél hónap volt a kétszülés között és sikerült.
Egyikről se én döntöttem, hanem az orvos.
A nagyobbikkal a szülőszobából vittek a műtőbe. A kisebbik pedig tervezett császár lett, mert a hegszövet a terhességem alatt végig feszített és sokszor fájt. Így az orvos nem akart kockáztatni.
És igen, az orvosok se kaszabolják csak azért a kismamákat, mert gyorsan le akarják tudni szülést.
Azok az emberek, akik lenéznek minket császáros anyukákat csak annyit, hogy nekik fogalmuk sincsen mennyire fél a műtőben az ember! Legalábbis én nagyon féltem, annyira, hogy az egészet végigsírtam mindkét alkalommal...
Ezek ellenére nem érzem magam kevesebbnek, vagy rossz nőnek,anyának. Egyik műtét se az én döntésem volt.
Nem ért negatív megkülönböztetés, bár az unokatestvérem lesajnálóan megjegyezte később hogy inkább 10 normál szülés mint 1 császár - ő mindkettőt megtapasztalta, de ettől csak legyintettem az okoskodására.
1 hét után már egészen jól mozogtam, autót vezettem és képes voltam egyedül ellátni a kisbabámat.
És hogy sajnálom-e hogy így alakult? Először sajnáltam, úgy éreztem megfosztottak az igazi szülés élményétől, de elfogadtam, hogy mindez a gyermekem és magam érdekében történt, nem pedig azért, hogy mielőbb túl legyünk a "dolgon".
nem hiszem h sógornőd lesajnálóan mondta h inkább 10 sima, mint egy csaszi, én is ezt mondom, de eszembe se jut azt mondani h a császáros szülés nem szülés, de semmiképpen nem olyan jó.
A második fiam a 39. héten született, alig értünk be a kórházba, pedig az első görcsnél szóltam a férjemnek, hogy nyilván nem CTG-re megyek, hanem szülni. Alig öltöztem át és ültem fel az ágyra, már szinte kint is volt a bébi. Gátvédelemmel sikerült szülnöm és nem kellett feküdnöm a szülőágyon, aminek külön örültem. Valószínűleg ilyen az alkatom, hogy könnyen szülök.
A császáros szülés szerintem sokkal nehezebb, még akkor is, ha elaltatják az embert. Soha nem néznék le senkit azért, mert műtéti úton kellett világra hoznia a gyermekét.
Véleményem a császárról, ha életet ment, mindenképp!!!!
Nincs mit szégyellni rajta, csak talán nem olyan belsőséges az egész és sokan saját maguk kudarcnak élik meg, DE a csöppségért bármit elvisel az ember!!
Produkció ide vagy oda én is császárral szültem egy 4950 grammos 58 cm-es fiú gyermeket, úgy, hogy a tolófájások jöttek és akkor kerültem műtőbe, mert nem tágultam kellő képpen a kitoláshoz.A "produkció" ezután kezdődött, mikor pár óra múlva jött a szülészmő vagy az orvos és jól megnyomták a hasunkat, hogy segítsenek a tisztulásban, mert 24 óráig nem szállhattunk le az ágyról. Na az volt az igazi produkció!
a másodiknál beindult a szülés. elment a nyákdugó, szivárgott a magzatvíz, és szintén nem tágultam. És ismét császáros lett. mert sok víz elfolyott. A dokibácsi annyit mondott, nem kockáztat.
szóval a másodiknál már nem féltem a császártól. A sima szüléstől annál inkább.