#baba#anya

Szülés és császármetszés

Ha a szülés jutott eszembe gigantikus hasam felett ábrándozva, akkor önkéntelenül felmerült a császármetszés gondolata is. Ez a gondolat pedig mindig gyomorig hatoló félelemmel töltött el. Még elképzelni is hátborzongató volt, hogy felvágják a hasamat, széthúzzák az izmokat, majd belehasítanak a méhembe is, aztán benyúlnak, kotorásznak egy ideig, és kihúzzák belőlem a gyereket.

Még a bőrömön sikló szike hangját is mindig hallottam a fejemben. Azt meg aztán elképzelni sem tudtam, miként lehet egy császáros sebbel nemhogy ellátni egy kisbabát, de egyáltalán: felülni, felállni, sétálni.

Épp ezért nem is értettem soha azokat, akik lekezelően nyilatkoztak a császárral életet adó anyákról. „Ja, császár volt? Akkor nem is szültél…” vagy „Ó de kár, hogy akkor nem tapasztalhattad meg, milyen érzés szülni!”. Esetleg nem kevés rosszindulattól csepegően: „még arra sem volt képes, hogy megszülje a gyerekét rendesen, császározni kellett!”.

Értetlenségem több forrásból táplálkozik. Az egyik, állandó vesszőparipám, az ítélkezés feletti értetlenkedés. Mert azt még megértem, ha valaki azt helyteleníti, hogy egy kismama szó szerint megrendeli magának a császármetszést – tegye ezt bár a fájdalomtól vagy a kockázatoktól való félelem, vagy a szoros menetrendje miatt -, hiszen valóban jól ki van ez a szülés dolog találva, az anya és a baba számára is. Ebbe kényünk-kedvünk szerint beleavatkozni valóban felelőtlenség lehet, bár aki így akarja, annak lelke rajta – én biztos nem tenném.

Ám a legtöbb császáros anyuka nem úgy indul neki a szülésnek, hogy őt aztán kaszabolják csak fel ilyen-olyan okból, teljesen nyugodtan. Még azok is félelemmel tekintenek a műtét elé, akik egészségügyi okokból néznek császármetszés elé. De esetükben nyilván gondosan végigrágták az orvosok és ők is a lehetséges előnyöket és hátrányokat, és így született döntés a császármetszés mellett.

A legtöbb kismama úgy képzeli el a szülést, hogy bizonyos ideig tartó vajúdás és fájdalmakkal kísért tágulás után ügyesen a szokott módon, hüvelyi úton szüli majd meg a kisbabáját. Legtöbbünk ezt tartja természetesnek – nem véletlen, persze -, így aztán sokként érhet bárkit, ha a szülőszobán – vagy egy rutinszerű orvosi vizsgálat végén - egyszer csak elhangzik a mondat: „Irány a műtő!”.

És akkor jönnek az olyan finomságok, mint érzéstelenítés, metszés, turkálás, várakozás, gyerekkihalászás, paskolgatás, aztán odamutatás anyának – jó esetben egy gyors puszival megspékelve -, majd gyerek ellátása, míg anyát gondosan visszazárják. Aztán megfigyelés, majd kórterembe való átszállítás, ahol – ha az érzéstelenítés olyan volt – gondosan mérlegelni kell minden mozdulatot. De csak egy ideig, mert utána máris jönnek a kíméletet nem ismerő nővérek, akik érthető okokból talpra parancsolják a frissen operált anyát.

A seb pedig seb, ami hetekig, rosszabb esetben hónapokig fájhat, és örök emlékként elkíséri az ember lányát egész életében. Ahogy arról sem, hogy a következő babánál is fokozottan esélyes a császármetszés, a méhen ejtett vágás miatt – bár ma már szerencsére egyre több helyen engedik az előzőleg császáros anyukákat következő alkalommal hüvelyi úton szülni, ha a méh hegesedése is lehetővé teszi ezt. És ha valakinek nincs szerencséje, a császármetszés más következményekkel is járhat: összenövésekkel és egyéb finomságokkal.

Én a császármetszést ugyanúgy szülésnek tekintem, mint a hüvelyi szülést. A császármetszés ugyan nem jár kitolási fájásokkal, ám a vajúdás egy részét általában a császáros mamák sem ússzák meg. És bizony, én szülés után már vígan vágtattam a folyóson – na jó, inkább pingvinesen kacsáztam -, mikor egyik-másik császáros anyatársam még komoly fájdalmakkal küzdött. A gátmetszés kutyafüle ahhoz képest.

A hüvelyi szülést pozitívan diszkriminálóknak szerintem nem ártana átgondolni: lehet, hogy nem is annyira érdem, hogy végig tudták csinálni, sokkal inkább szerencse kérdése. Mert náluk szerencsére nem tekeredett rá a gyerek nyakára a köldökzsinór, nem esett le a szívhangja, nem lett zöld a mgazatvíz - és sorolhatnám.

Hiszen nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a császármetszés általában olyan esetekben merül fel, ha az anya vagy a magzat, esetleg mindkettőjük élete veszélyben forog. Sem magamnak, sem másnak nem kívánom azt a pánikot, amit az élhet át, aki a terhesség folyamán egy szép szülésre felkészülve egyszer csak arra kényszerül, hogy rábólintson: vágjanak.

Hogy ki milyen módon adott életet a gyermekének, egy idő után úgyis teljesen lényegtelen. A lényeg, hogy anyák vagyunk, gyereket nevelünk-szeretünk. Nehogy már az határozza meg valakinek az anyai minőségét, hogy nyomott vagy vágták. Ahogy a szülés élménye is sokféle lehet: lehet szép, kemény, durva, hüvelyi, császár, rásegített – a végeredmény ugyanaz: az a kis apró újszülött, akit végre magához ölelhet a rá váró szülő.

Császáros mamák, Nektek mi a tapasztalatotok? Találkoztatok negatív megkülönböztetéssel a szülésetek miatt?

Szilágyi Diána, 2011. május 04.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(51 hozzászólás) 

2011 05 04. 14:27
Dia, remélem, igazából nem lesz darázsfészek-hangulat :) hiszen normális, intelligens nő nem mondhat olyat, hogy a császárral szülés nem szülés, és az így született gyerekek ilyen meg olyan hátránnyal indulnak neki az életnek.
Én szültem így is, úgy is. Legszebb szülésélményem a 2. császárom :)
Szvsz aki nagyon fél a hüvelyi szüléstől, az ne szégyellje magát, amiért császárt szeretne (bár magunk közt szólva a fájdalmat nem lehet megspórolni).
→ válasz erre
2011 05 04. 14:52
Szerencsére nem találkoztam negatív megkülönböztetéssel. 27 hónapos ikerlányaimat császármetszéssel hoztam a világra a 41. héten. Természetes szülésnek indult (amiről szintén csak pozitívat tudok mondani), de aztán hosszú vajúdás után úgy döntöttünk, hogy császármetszéssel jönnek a világra. A műtéttel kapcsolatban sincsenek rossz emlékeim, örök hála drága nőgyógyászomnak és szülésznőmnek.
→ válasz erre
2011 05 04. 16:26
Engem sem értek még negatív megkülönböztetések amiatt hogy a kisbabámat császárral szültem.A 36. héten,az első ctg-n akadtak problémák,a kisbabám szívhangja sokszor hosszú percekre eltűnt vagy legyengült.Küldtek is rögtön kórházba,ahol terheléses ctg-t csináltak,ami szintén rossz eredményű lett,így már közölték is hogy meg kell szakítani a terhességet.Mivel a szívhang el-eltünedezett,így azt mondták ne kockáztassuk a természetes szülést,túl sokáig tartana,és akár a babám életébe is kerülhet,mivel nem tudták mi miatt tűnik el a szívhangja.A végén kiderült hogy kb a 28-30. héttől sorvadásnak indult a babám a méhemben,mivel túl kicsi volt a méhlepényem.Az orvosok mondták hogy csoda hogy túlélte,mindössze 1900 grammos volt és 45 cm.Szóval én ilyen téren pozitívan gondolok vissza a szülésre,mert megmentették a kisbabám életét.Viszont az utána következő napokat tényleg csak negatívan tudom értékelni.Egyrészről a fájdalom miatt,másrészről mert a kisfiam a koraszülöttre került inkubátorba.Szerencsére makk egészséges,és 12 nap után,amikor elérte a 2 kg-os súlyhatárt hazaengedtek minket,és azóta is kutya baja :)
Most tervezzük a következő babát,de én már most parázom(pedig tudom hogy nem szabadna),hogy nem-e fog megismétlődni mindez.És lehet hogy egyesek csúnyán fognak nézni,de én a következőt is császárnak szeretném most már,ha az elsőnél így alakult.Tartok az esetleges komplikációk miatt,valamint a hegem miatt is.A kisfiam most volt egy éves,így elég kis korkülönbség köztük.A kisfiamnál én nagyon természetes szülésre számítottam,nagyon akartam,de így alakult,és valamilyen szinten hálás vagyok érte,hisz ki tudja mi lett volna ha.....
→ válasz erre
2011 05 04. 18:37
Van, aki így éli meg a császárt, van, aki úgy. Van, aki szeretné császárral világra hozni a gyermekét, van, aki természetes szülésre "gyúr". Van, akit nem visel meg a császár ténye, van, aki úgy érzi, nem szült. Mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy ez számára mit jelent, és nagyon idegesítő tud lenni, ha ebbe mások beleszólnak - "Akkor te nem is szültél!" , vagy ellenkezőleg "Dehogynem szültél, csak máshogy!" - mindkettő megjegyzés fájdalmas lehet, ha az anya nem úgy élte meg. Én a magam részéről a császárt kockázatos, sokszor felesleges, ám adott esetben életmentő dolognak tartom.
Egyébként van egy blog, ahol sok minden össze van gyűjtve a császár kockázatairól, illetve a császár utáni hüvelyi szülés lehetőségeiről, konkrét történetekkel, ha valaki ilyet tervez, akkor érdemes lehet beleolvasni: http://csaszarutanszulni.blogspot.com/
→ válasz erre
2011 05 04. 19:22
Mi is sima szülésre készültünk,infúzióval és kőkemény fájásokkal,viszont nem tágultam szinte semmit. Próbáltak kézzel is tágítani,de hasztalanul. Aztán egyre több orvos jelent meg a szobában,mire a főorvos kimondta a végszót: Azonnal császár. Sürgősségi,mivel a babám nem bírta a stresszt,alig volt szívhang. 2 perc alatt elaltattak,a kisfiam egészséges és gyönyörű baba. Rettegtem a műtéttől a terhesség alatt és nem jó élmény még ma sem,de a baba egészsége mindennél többet ér.
És pont attól kaptam lekezelő mondatot,akitől nem vártam volna(anyósom) "Na nem tudta rendesen megszülni a kisasszony,így egyszerűbb volt!"
Ezt soha nem felejtem el neki. Azt,aki viszont megrendeli a császárt,ki kell ábrándítsam,legalább 2 hétbe tellett,mire normálisan tudtam mozogni.
→ válasz erre
2011 05 04. 21:25
-j-
Nekünk is sürgős császárunk volt, altatással.
Kisfiam beszorult a szülőcsatornába, már a tolófájások vége-felé ("még 2 nyomás, és megvan, hiszen már fogom a haját!").
Magasegyenes-állás megspékelve 20 centi köldökzsinórral...
és az altatás miatt még csak nem is láthattam, felsírni sem hallhattam...
De azért hálás vagyok az egész team-nak, a 6 orvosnak és a számtalan nővérnek, műtősnek, szülésznőnek, aki körülöttünk ugrált, hogy minden OK legyen.
Negatív megkülönböztetés nem ért... bár, aki ott volt, vagy ismer, tudja: tisztességgel végigcsináltam majdnem az utolsó pillanatig a "hüvelyi utat" is :)
→ válasz erre
2011 05 04. 21:46
Szerintem túl nagy a hype a természetes kontra császáros szülés körül. Úgy veszem észre, hogy egyre-másra olyan helyzetek keletkeznek (fórumokon, cikk-hozzászólásokban kialakuló vitákban stb.), mintha a császárral szült nőknek magyarázkodniuk kellene. Agyrém!
Akkor már azt is lehetne vesézgetni, hogy valaki spontánul esett-e teherbe, vagy gyógyszeres kezelés után, vagy inszemmel; esetleg az is mesterséges beavatkozásnak számít-e, ha valaki a jobb megtapadás érdekében magnéziumot szedett... marhaság.
Az ember együtt van a babával kilenc hónapon át. Vigyázgat rá, beszél hozzá, helyesen táplálkozik - ennek nagyobb súllyal kellene a latba esnie, mint a szülés pár órájának a módjával.
Amúgy (bár még nem szültem) átéltem már egy nyitott hasi műtétet, 35 centis heggel és három betokosodott fonal-granulómával. Minden tiszteletem Kingáé! Nekem, bevallom, négy hétig tartott, amíg hellyel-közzel újra embernek tudtam magam érezni. Igen, irdatlanul rémséges a fájdalom az első hétben, aztán nagyon lassan hétről-hétre alábbhagy. De elmúlik. És ha ott a gyönyörű kis béb az egész macera végén, én azt mondom, örömmel bevállalnék egy újabb "hasfelmetszést" akár most rögtön :-)
→ válasz erre
2011 05 04. 23:45
Én - saját felelősségre - visszautasítottam, amikor 18 óra vajúdás után vért akartak venni császármetszéshez, mikor a feleségem szült. Ez is, de persze sok minden más is adott neki erőt, végülis minden természetesen zajlott le. Utólag mesélte csak, hogy sokat számított ez.
→ válasz erre
2011 05 05. 06:55
Én nem tapasztaltam negatív "megkülönböztetést" más részéről, viszont eléggé nehezen tudtam feldolgozni. Több ismerősöm van, akik így is, úgy is szültek, és többen azt mondják, százszor inkább császárt választaná harmadjára, mármint a fájdalom tekintetében. De akkor is ott motoszkál bennem...milyen lehet a szó szoros értelmében életet adni, a saját erőmből. Két császár után erre már esélyem sincs, szóval marad a belenyugvás. Az első császár előtt esélyem sem volt latolgatni, milyen lehet az, amikor felvágnak. A második előtt már volt időm ezeken agyalni, mégsem féltem. Most, hogy tervezzük a harmadik babát, egyre inkább kétségbe esek a császár gondolatától. Pedig nincsenek negatív tapasztalataim, egyszerűen rettegek tőle...vajon miért?!?!
→ válasz erre
2011 05 05. 07:33
Én is császárral szültem a kisfiamat. És azt hiszem egy kicsit perverz kijelentést teszek, mert én akkor nyugodtam meg, amikor a doki közölte, hogy irány a műtő... Erre szokták azt mondani kinek a pap, kinek a papnő :)
Én a császáros hasammal a műtét napján délután felkeltem, vagyis fel kellett kelnem, és meglepően könnyen ment, másnap meg egy erősebb hasizomlázon kívül nem éreztem semmit.
Negatív visszajelzések sem voltak se a családomba, se az ismerősök között. Szerintem, aki ilyen lekicsinylő véleménnyel van a császárral szülő nőkről, az nem gondol bele, hogy a császárnak mindig kell lennie nyomós indoknak. Indok nélkül senkit nem szabdalnak meg az orvosok se...
→ válasz erre
2011 05 05. 08:06
Én szerencsés voltam, mert mindkét fiam természetes úton jött a világra, de ha másképp lett volna akkor sem bánkódtam volna!

→ válasz erre
2011 05 05. 09:43
Sziasztok!

Igen, sajnos nekem már a szülőszobán elkezdődött ez a megkülönböztetés....25 órát vajúdtam, felső burokrepedéssel, a dokim ezalatt kétszer dugta be a fejét az ajtón, és a végén nekem kellett eldöntetem hogy császár, mert Ő komolyan lenézett ezért a döntésért, lgalábbis ezt éreztette...később kiderült 3x volt a fiam nyakán, testén a köldökzsinór és ezért meg sem tudott volna születni, legfeljebb szépen megfullad 2-3 órán belül. Ja, hogy a flowmetria miért nem mutatta ki? Ha egyszer valaha összeszedem magam és újra látni kívánom a dokit, majd megkérdem tőle...
Amúgy nem tudom milyen a kitolási szakasz, de nem gondolnám hogy sokkal rosszabb, mint amikor 4x szúrnak gerincbe, elrontják, rossz helyre megy, ezért nyaktól lefelé lebénul az ember és kerek egy napig magához sem tudja venni a csecsemőjét.
Később a dokim úgy intézte el a kérdést hogy hátbaveregetett és közölte, végülis jól döntöttem, úgysem tudott volna ez a gyerek megszületni...no comment.
A második terhességem végig nagyon szép volt és ígéretes, direkt olyan dokit kerestem aki nem zárja ki a természetességet, de sajnos a végén Ő is és a másik doki , akinél végül szültem, kerek perec megtagadta ezt a lehetőséget. Nem volt két év a kicsik között, ugye az első szülésem is azért alakult így, mert méhtevékenységem sem volt szinte semmi és Öcsipókot 4 kiló fölé saccolták. Nagy érvágás volt ez, mert készültem rettenetesen egy szép szülésre, mégis utólag azt kell mondanom, sokkal, de sokkal jobb volt a programozott császár. Profi csapat, gyors szülés, utána két nappal már lépcsőztem, főztem, takarítottam. Nem mondom hogy nem fájt, de mégis homlokegyenest más volt. Mégis volt, aki furán nézett rám és pusmogott, amikor megtudta, tervezett volt, mintha én döntöttem volna erről...
És igen, az összenövésekkel bizony számolni kell. Elsőre 10 perc alatt kinn volt a kisfiam, másodjára ez másfél óra volt, annyit kellett vagdosni odabenn. Szóval aki tényleg előre császárt akar az erre is gondoljon, mert ezt nagyon nem mondják sehol, hogy biza vannak azért utózöngéi is ennek a műtétnek!
→ válasz erre
2011 05 05. 09:53
"A hüvelyi szülést pozitívan diszkriminálóknak szerintem nem ártana átgondolni: lehet, hogy nem is annyira érdem, hogy végig tudták csinálni, sokkal inkább szerencse kérdése. Mert náluk szerencsére nem tekeredett rá a gyerek nyakára a köldökzsinór, nem esett le a szívhangja, nem lett zöld a mgazatvíz - és sorolhatnám."

Azért idéztem be ezt a szakaszt...mert itt már úgy hangzik az egész, hogy aki természetesen szül, az nem is szenved. Természetesen a körülmények, testi adottságok hozzák, hogy valaki császárral vagy hüvelyi úton szül, de egyiket sem több, és nem kevesebb. Én egyáltalán nem teszek különbséget. Sok ismerősőm van aki császárral szült, illetve olyan is aki simán.

A kislányomnál szerencsére nem volt semmi gond. A kisfiamnál viszont erősen zöld magzatvíz, plussz nagy súly (amit egy főorvos a 39. héten elméretezett, pedig az orvosom már az elejétől fogva nagy babát mondott, ezért is volt több uh-om a végén).
Ennek ellenére mindkét gyerkőcőt hüvelyi úton szültem meg, de a másodiknál kemény fájdalmakat éltem át. 4200 grammal született a kisfiam, és nagyon gyorsan jött, az orvosom is csodálkozott, hogy ilyen nagy, és következő napokban többször is elmondta, hogy az én alkatomhoz képest (167 cm 56 kiló (pocak nélkül)) bizony nagy teljesítmény így természetesen megszülni.

Császáros kismamáknak üzenem...
Biztos, hogy én sem gondolkodtam volna egy percig sem, ha az orvos közli hogy, császár. Mert csak az a fontos, hogy a baba egészségesen szülessen meg.
→ válasz erre
2011 05 05. 10:16
"... a császárnak mindig kell lennie nyomós indoknak. Indok nélkül senkit nem szabdalnak meg az orvosok se... "

Bár így lenne!! A császárok magas aránya (25-30 %) szerintem (és a WHO szerint se) indokolt! De erről alapjában véve nem a szülő nők tehetnek.
Egyik ismerősömet vélhetően feleslegesen császározták meg, mert nem volt türelme az orvosnak és nem is voltak ideálisak a körülmények és a felkészülés természetes szülésheze. Semmiképpen nem nézem le őt emiatt. Ő rosszul élte meg, hogy császár lett.
Másik ismerősömet nem volt hajlandó megcsászározni az orvos és ez a baba vesztét okozta. Ő érthetően rosszul élte meg, hogy nem lett császár.
Tehát van pro és kontra is.

Remélem, hogy a következő babánál is minden rendben lesz, mert én nagyon nem szeretnék császárt. Mindenféle orvosi beavatkozástól mérhetetlenül ódzkodom. Sajnos általánosságban nincs jó tapasztalatom az orvosok hozzáértéséről...

Derűs napot!
→ válasz erre
2011 05 05. 10:19
Ja és aki oxitocint vagy epit kapott az is puhány vagy az még belefér? :o) Vagy csak aki a mezőn szült egyedül, az a belevaló csaj?:o)
Ha nem mi döntjük el (azért zömmel nem), hanem az orvos meg a körülmények, hogy császár vagy nem császár, akkor miről is beszélünk? Erre volt szükség, ezt kellett csinálni, tudomásul kell venni akár tetszik, akár nem. Ez nem "ki szenvedett többet" verseny. "Fájdalommal szülöd magzatodat" így is, úgy is.
→ válasz erre
2011 05 05. 10:38
Én a terhességem közepe felé járhattam, amikor az öcsém barátnője kérdezte, hogy "Ugye császároztatod magad?" Nem értettem mit akar? Miért lenne császár, egyáltalán miért vállalná valaki önként a császárt. Erre elmondta, hogy az ismerősei közül egy csomóan megrendelték a császárt, mert úgy kényelmesebb. Nem akartam hinni a fülemnek.
Én végig természetes szülésre készültem. A terminus végén sajnos be kellett feküdnöm a kórházba magas vérnyomással. Onnan hívtam a páromat, amikor hajnalban elment a magzatvíz, még a gátolajért is visszafordítottam amikor már elindult. Szépen el is indult a vajúdás és a tágulás is. Meg sem fordult a fejemben a császár, annak ellenére sem, hogy az altató orvos azt mondta a SOTE II-n 50% a császár aránya!!!! Azután felment a vérnyomásom, adtak valami csökkentőt, ami viszont úgy lehúzta, hogy ülve szédültem, majd a fájások is elmúltak és nem is jöttek vissza. Az oxitocinra a baba szívhangja leesett, így azt le is kötötték azonnal, szinte még fájást sem csinált. Mivel már hajnalban zöldes volt a magzatvíz, ráadásként néha itt ott gyenge vérfoltot is láttak, azt mondta a dokim, hogy nem rizikózik tovább, túl sokat ült a kicsi a trutyis vízben, így délután megműtöttek.
Nagyon ki voltam akadva. Annyira elképzeltem, hogy ha megszületik a kislányom hárman együtt töltjük az első időt, ismerkedünk, megszoptatom stb. A szülésznő próbált vigasztalni, hogy nem baj, majd nekem mutatják meg először a babát stb. Viszont az altató orvos nem tudta beszúrni a gerincembe a kanült, vagy 4-5 -ször próbálkozott, de valószínű a gerincferdülésem miatt nem sikerült. Így altattak, csak este 6 után láthattam először a babámat, akkor sem tudtam megmoccanni sem, csak tartottam a kezembe. A tejcsi is csak az 5. napon jött meg. :( Engem senki nem hibáztatott, vagy tett megjegyzést a császár miatt, csak én magamat vádoltam. Folyamatosan arra gondoltam, ha hagynak járkálni, ha azonnal elmegyek másik kórházba, mikor megtudom mennyi a császármetszés aránya, ha mégiscsak várunk kicsit, ha nem adják be azt a vérnyomás csökkentőt.... Az után nyugodtam meg kicsit miután egy filmeben a TV-ben meghalt a kisbaba miután az béranya nem vállalta a császárt. Igen. Ezt senki sem kockáztatná.
Mégis, már gondolkodom rajta, hogy a második babát hogyan tudom majd természetes úton megszülni. A nődokim azt mondta vállalja és már volt hüvelyi szüléses kismamája császár után, na de akkor is ott van a magas császármetszés arány a SOTE II-n. Nem tudom mit tegyek...
→ válasz erre
2011 05 05. 10:41
kisgigi,
És akik csak bemennek, kipottyan a baba és utána megkérdik, hogy ez az amitől annyira szenved a többi nő? Na ők szültek vagy sem? :) :)
→ válasz erre
2011 05 05. 10:48
Én 3 gyermeken "szültem"császárral!És szerintem a csáaszár az tényleg nem szülés!!Én lettem volna a legboldogabb Nő a világon ha hüvelyi úton szülhetek,de ez nem így történt,mert az élet közbeszólt.1.babánál magzati tachykardia(rossz szívhang)szólt a műtő mellett,később kiderült,h az egész testén 4x vagy5x volt rajta a k.zsinór,pont a szülőcsatornában akadt volna el.
2.babáná.fenyegatő hegszétválásra hivatkoztak(dokim ott sem volt),pedig jóval a határ felett voltam
a 3.meg a 3.császár:na nehogy mááár szüljön!
Én úgy érzem,h a 2.babánál csak túl akartak lenni rajtam,pedig minden gyorsan és rendben zajlott.Mindezek ellenére kiteljesedett és boldog Anya vagyok,és hálát adok az égnek,h egészségesek a gyerekeim akiket imádunk,de mint NŐ nem teljesedhettem ki,és soha nem is fogok már tudni!!Pedig még szeretnénk 4.babát is:)
→ válasz erre
2011 05 05. 11:05
"És akik csak bemennek, kipottyan a baba és utána megkérdik, hogy ez az amitől annyira szenved a többi nő? Na ők szültek vagy sem? :) :) "

Ezt viszont sokszor megkapom. Az elsővel 22 órát vajúdtam, az első 10 percesek is iszonyotasan fájtak, bár ebben közrejátszott az is hogy ezek javarész este, éjjel és kora reggel voltak. Aztán a többi még jobban, 5 ill. a 3 percesek már a kórházban.
A második gyerkőc (minden statisztikát áthágva), 2 óra vajúdás után született meg, de kapásból 5 ill. 3 percesekkel, és a majdnem szétszakadok érzéssel, az nst-ről pedig már megmozdulni sem bírok, mindjár szülők mondattal, rohantak fel velem a szülőszobára. Szóval ott már idő sem volt, amint "feldobtak" a szülőágyra, néhány papír aláírás, és tolófájás kiséretében még jött egy főorvos, meg a vákuum "készlet". Ami utólag kiderült, hogy a nagyon zöld, enyhén véres magzatvíz miatt kellett, na megy az alacsony szívhang miatt. De szerencsére minden segítség nélkül megszületett, de nagyon fájdalmas volt.
Szóval irigylem azt aki néhány fájással lazán besétál, és "kipottyantja a babáját".
Azért tiszteljük azt is, aki fájdalommal, vagy császárral hozza világra a gyermekét!
Az anyaság érzése pedig szülési formától függetlenül mindenkinek jár.
→ válasz erre
2011 05 05. 12:34
Sziasztok!

Igen, sajnos nekem már a szülőszobán elkezdődött ez a megkülönböztetés....25 órát vajúdtam, felső burokrepedéssel, a dokim ezalatt kétszer dugta be a fejét az ajtón, és a végén nekem kellett eldöntetem hogy császár, mert Ő komolyan lenézett ezért a döntésért, lgalábbis ezt éreztette...később kiderült 3x volt a fiam nyakán, testén a köldökzsinór és ezért meg sem tudott volna születni, legfeljebb szépen megfullad 2-3 órán belül. Ja, hogy a flowmetria miért nem mutatta ki? Ha egyszer valaha összeszedem magam és újra látni kívánom a dokit, majd megkérdem tőle...
Amúgy nem tudom milyen a kitolási szakasz, de nem gondolnám hogy sokkal rosszabb, mint amikor 4x szúrnak gerincbe, elrontják, rossz helyre megy, ezért nyaktól lefelé lebénul az ember és kerek egy napig magához sem tudja venni a csecsemőjét.
Később a dokim úgy intézte el a kérdést hogy hátbaveregetett és közölte, végülis jól döntöttem, úgysem tudott volna ez a gyerek megszületni...no comment.
A második terhességem végig nagyon szép volt és ígéretes, direkt olyan dokit kerestem aki nem zárja ki a természetességet, de sajnos a végén Ő is és a másik doki , akinél végül szültem, kerek perec megtagadta ezt a lehetőséget. Nem volt két év a kicsik között, ugye az első szülésem is azért alakult így, mert méhtevékenységem sem volt szinte semmi és Öcsipókot 4 kiló fölé saccolták. Nagy érvágás volt ez, mert készültem rettenetesen egy szép szülésre, mégis utólag azt kell mondanom, sokkal, de sokkal jobb volt a programozott császár. Profi csapat, gyors szülés, utána két nappal már lépcsőztem, főztem, takarítottam. Nem mondom hogy nem fájt, de mégis homlokegyenest más volt. Mégis volt, aki furán nézett rám és pusmogott, amikor megtudta, tervezett volt, mintha én döntöttem volna erről...
És igen, az összenövésekkel bizony számolni kell. Elsőre 10 perc alatt kinn volt a kisfiam, másodjára ez másfél óra volt, annyit kellett vagdosni odabenn. Szóval aki tényleg előre császárt akar az erre is gondoljon, mert ezt nagyon nem mondják sehol, hogy biza vannak azért utózöngéi is ennek a műtétnek!
→ válasz erre
2011 05 05. 13:11
Szeretnék tartózkodni a túlzott általánosítástól, de mégsem tudok szabadulni attól az érzéstől, hogy ez olyan női dolog. Mármint, hogy állandóan összehasonlítjuk magunkat másokkal, és aki más, vagy másképp csinálja, vagy másképp alakul neki, azt mindjárt lenézzük meg mindenfélét gondolunk róla.

Jó, aki előre kitalálja, hogy császárt akar, mert hátha úgy könnyebb, azzal nem tudok egyetérteni, mert akkor nem az a szempont, hogy mi a legjobb a gyereknek, hanem hogy nekem vajon mi a kényelmesebb. De az az orvos se etikus, aki ebbe belemegy a mama kívánságára, vagy mert nem akarja megszakítani a víkendjét vagy a síelését, ha netán megindulna a szülés, de ugyanakkor a bevételre is igényt tart.

Na de az esetek többségében talán nem ez indokolja a császárt, hanem az, hogy orvosi szempontok alapján a baba és a mama érdekét ez szolgálja jobban. Úgyhogy inkább örüljünk, hogy lehetővé vált ez az eljárás. Egyszer hallottam egy tévéműsorban, hogy az 1800-as években még minden 3. nő a szülésbe halt bele. Ma, amikor sokkal idősebben szülünk, ez az arány sokkal nagyobb lenne, ha nem lenne a császármetszés és a többi orvosi beavatkozás.
→ válasz erre
2011 05 05. 14:49
Kisgigi,
"Egyszer hallottam egy tévéműsorban, hogy az 1800-as években még minden 3. nő a szülésbe halt bele. Ma, amikor sokkal idősebben szülünk, ez az arány sokkal nagyobb lenne, ha nem lenne a császármetszés és a többi orvosi beavatkozás."
Pedig már időszámításunk előtt is ismerték a császármetszést. Hogy veszik el a tudás!
→ válasz erre
2011 05 05. 14:49
@kisgigi
annyira szeretnék egyetérteni veled. Mert az lenne jó, ha úgy lenne, ahogy írtad. Mert, amit leírtál, szavak szempontjából teljesen korrekt, de ami mögötte, mint valóság van, az már nem kóser :/ A valóságra, a tényekre gondolok, nem a te érzéseidre, vagy gondolataidra.

A császárok zömére nincs valós indikáció.

Viszont semmiképpen nem gondolom, hogy a szülő nő hibája/gyengesége, ha végül ok nélküli császárra kényszerül. Vagy inkább kényszerítik, hiszn szüléskor fokozottan szuggesszív az ember lánya. Kellő határozottséggal könnyű elhitetni vele, hogy a gyermeke érdekében nincs más megoldás, mint a "jóságos" császármetszés - ilyenkor szinte bármit el lehet hitetni az emberrel, amire azt mondják, hogy a gyerek érdeke. Holott sokszor csak arról van szó, hogy az orvos nem ismer más megoldást - pedig van.

"Fájdalommal szülöd magzatod" - na ezt is elég könnyű félreérteni :) Meg lennék kövezve, ha azt mondanám, hogy nem éltem meg fájdalomként a méhösszehúzódásokat - viszont elviselhetetlen fájdalomnak éreztem, mikor erőszakkal kitépték a méhlepényt belőlem...

Derűs napot!


→ válasz erre
2011 05 05. 15:00
"Egyszer hallottam egy tévéműsorban, hogy az 1800-as években még minden 3. nő a szülésbe halt bele."

Ahha! Na ez csodás félreértelemzése egy adatnak - a média csodája ugye ;)
Mikor a szülés-születés bekerült a kórházak világába, akkor valóban így volt - a kórházi/szülésházi szüléseknél. Az otthonszülés akkoriban sokkal biztonságosabb volt, mint az akkori kórházi. Aztán Semmelweiss Ignác felhívta a kedves doktorok figyelmét a higiénés körülmények fontosságára, hogy ugyan mossanak már kezet, ha boncolás után szüléshez mennek segédkezni...

Derűs napot!
→ válasz erre
2011 05 05. 16:30
Engem kifejezetten zavar a klf. fórumokon, amikor vki leírja a császáros szülését, akkor mások feljogosítva érzik magukat, hogy szükségtelennek ítéljék meg utólagosan a császárt. Igen, lehet, hogy más orvosnál nem lett volna belőle császár. Lehet, hogy tényleg csak egy kis türelem kellett volna. Na de _honnan tudhatná_ azt egy kívülálló, aki nem volt ott, annyi ismerete van, amennyit elolvasott, az meg szinte sosem teljes körű?
Engem ez a látatlanban való ítélkezés igazán tud bosszantani. Ilyenek keltik a teljesen felesleges frusztrációkat.
→ válasz erre
2011 05 05. 18:42
Én nem merném felülbírálni az orvos véleményét, ha azt mondja, hogy szükség van a császárra. Lehetek én akármilyen tájékozott, akkor se vagyok orvos. Másrészt meg azért van az embernek választott orvosa - ha van - hogy megbízzon benne. Nem állítom, hogy az orvosok tévedhetetlenek, vagy hogy nem hibáznak időnként oltári nagyokat. De én nem bírálnám felül azt, ami a doki szerint a gyermekemnek a legjobb, még mindig inkább kérnék egy másik orvost, ha az elsőben nem bízom.
Ennek alapján azt sem tudom megérteni, hogy ítélhet meg valaki egy császárt utólag szükségtelennek. Nem volt ott, nem látta a leleteket, de főleg nem ért hozzá.
→ válasz erre
2011 05 05. 21:43
Az én kisfiam is császárossan jött a világra...furcsa , hogy akkor nem "bántam" , de most , hogy eltelt 2 év azért remélem , ha lesz kisetó sikerül átélnem a "természetes útón" való szülést ! Persze , ha császár lesz akkor császár lesz!:)
→ válasz erre
2011 05 05. 21:53
Kisfiamat, 2007 márciusában, pont a 36. szülinapomon szültem meg, császárral. 20 óra vajúdás után lett műtét, magzat anyai téraránytalanság miatt. Második fiacskám rá 19 hónapra érkezett, már tervezett császárral, pedig jóval kisebb volt mint a bátyja...furcsa volt az előre megírt dátum szerint szülni, nem volt izgalom.
Jelenleg 10 hetes állapotos vagyok, már 40 évesen, és november végén érkezik a legkisebbik babánk. Sajnos közben orvost, és kórházat kellett váltanom, mert az előző magánklinika lett..és nem tudom megfizetni. Új orvosom is nagyon szimpatikus...és remélem a harmadik császár is csak pozitív élmény lesz, egyáltalán nincs lelkiismeret furdalásom a csaszi miatt....így alakult !
→ válasz erre
2011 05 05. 22:34
A szülés,az szülés.Mindkét esetben fájdalommal jár,vagy így,vagy úgy.Három gyereknek adtam élete,a jó istennek hálát adva,viszonylag kevés fájdalommal,gyorsan.Műtét nélkül.
Azt hiszem,nagyon nehéz helyzetbe kerül az,akinek a műtétet kell választania gyermeke világra hozatalára.Elvégre csak egy műtét.
→ válasz erre
2011 05 06. 08:10
Nahát az egész cikk nagyon érdekes volt, de még érdekesebbek a kommentek, szerintem nagyon jókat írtok, mindenkinek igaza van, mindegy h melyik oldal, mindenben van vmi igazság.
Egyvalami volt ,amitől dobtam egy hátra szaltót, vki azt írta h már az ókorban(v mikor is) ismerték a császármetszést és elvészett a tudás...te jó ég!!A sikeres(életben maradt anya és gyermek)császármetszés talán csak a múlt évszázadban vált rutinműtétté, korábban csakis akkor végezték ha az anya menthetetlen volt, néhány meseszerű, nem hiteles esetleírást kivéve minden anya belehalt a szülésbe a modern orvoslás előtt.vagy rögtön a műtétbe v a későbbi fertőzésbe..már az siker volt ha egy héttel túlélte a műtétet...
Amit hiányoltam, a VBAC tapasztalatai elsőkézből.Hol vagytok császár után simán szülő anyukák??
Ha a sectio orvosilag indokolt abszolút szükségesnek tartom.Amennyiben nem az, akkor a szülész és a szülő nő közös döntése lehet, mint sok más egyéb műtét, minden előnyt és hátrány mérlegelve.
Viszont aki mindkettőt megtapasztalta az tudhatja h a sima szülésnél sokkal jobban fáj a has felmetszése, bár a gátmetszés is borzalmas tud lenni és még hónapokig megkeserítheti az ember életét, de a kettő összehasonlíthatatlan az első 2 napban.
Azt azonban hozzátenném h az első szülésem után nagyon sokáig nem tudtam azt mondani h "szültem", soákig mondtam h :kivették belőlem...amikor másodjára sikerült és érezhettem kicsusszanni, hát az elmondhatatlan.
Ezért azt mondom anyukák, akik az elsőt császárral szültétek h ne egyezzetek abba bele h a második programcsászár legyen automatikusan, igenis sikerülhet, főleg nem ha évek teltek el.Nekem pontosan 19 és fél hónap volt a kétszülés között és sikerült.
→ válasz erre
2011 05 06. 12:22
Nagyon jó a cikk. Én úgy mond könnyed és normális hüvelyi szülésem volt. De sajnos az egész várandóság alatt bennem volt az a félelem hogy esetleg császározni kellene mert anyukám engemet és a két testvéremet is császárral hozta a világra, mert a szülés végén a bátyámmal is komplikációk léptek fel és onnantól fogva engemet és az öcsémet is császárral kellett szülnie. És a félelemnek az volt az alapja hogy nagyon sokan azt mondták a környezetemben hogy valószínű hogy úgy fogsz szülni mint az anyukád. De szerencsére nem így történt.
→ válasz erre
2011 05 06. 12:28
Én sajnos mindkét gyermekemmel császáros lettem és nagyon bánt, hogy nem ismerhettem meg milyen érzés szülni.
Egyikről se én döntöttem, hanem az orvos.
A nagyobbikkal a szülőszobából vittek a műtőbe. A kisebbik pedig tervezett császár lett, mert a hegszövet a terhességem alatt végig feszített és sokszor fájt. Így az orvos nem akart kockáztatni.
És igen, az orvosok se kaszabolják csak azért a kismamákat, mert gyorsan le akarják tudni szülést.
Azok az emberek, akik lenéznek minket császáros anyukákat csak annyit, hogy nekik fogalmuk sincsen mennyire fél a műtőben az ember! Legalábbis én nagyon féltem, annyira, hogy az egészet végigsírtam mindkét alkalommal...
Ezek ellenére nem érzem magam kevesebbnek, vagy rossz nőnek,anyának. Egyik műtét se az én döntésem volt.
→ válasz erre
2011 05 06. 22:21
Kislányomat hüvelyi úton szültem, 6óra alatt, kisfiamat császárral, harántfekvés miatt. Nem éreztem a negatív megkülönböztetést, de én is úgy érzem, az igazi szülésem a kislányommal volt, a kisfiamnál csak feküdtem tehetetlenül, kiszolgáltatva, és a fájdalmon kívül minden nyomást, húzást éreztem, ráadásul komplikáció is fellépett. De azt soha nem gondoltam, hogy aki császárral szül, az "másodrendű". A legfontosabb, hogy a baba egészségesen jöjjön a világra. :)
→ válasz erre
2011 05 06. 22:26
Kisfiamnál én se tudok azt mondani, hogy szültem, kivették belőlem. :(
→ válasz erre
2011 05 07. 08:33
Kislányomat medence végű fekvés miatt császárral szültem. Tudtuk, hogy ez vár rám, de az orvosom hagyta, hogy szépen beinduljon magától a szülés. Éjszaka érkeztünk a kórházba és kicsivel éjfél után döntött az orvoscsapat, hogy megyünk a műtőbe. Utóbb kiderült, hogy jó döntés volt, ugyanis a magzatvíz erősen meconiumos volt, a köldökzsinór pedig "kupacokban" összegubancolódva és helyenként a babám kicsi testére volt tekeredve. A műtét mindennel együtt 30 perc sem volt, 12 órával utána pedig felkeltem (segítséggel természetesen), de aznap délután már vígan jöttem-mentem (na jó eléggé megfontolt mozdulatokkal mozogtam, de nem hagytam el magam).
Nem ért negatív megkülönböztetés, bár az unokatestvérem lesajnálóan megjegyezte később hogy inkább 10 normál szülés mint 1 császár - ő mindkettőt megtapasztalta, de ettől csak legyintettem az okoskodására.
1 hét után már egészen jól mozogtam, autót vezettem és képes voltam egyedül ellátni a kisbabámat.
És hogy sajnálom-e hogy így alakult? Először sajnáltam, úgy éreztem megfosztottak az igazi szülés élményétől, de elfogadtam, hogy mindez a gyermekem és magam érdekében történt, nem pedig azért, hogy mielőbb túl legyünk a "dolgon".
→ válasz erre
2011 05 07. 12:53
húú, Bettinyo, nem vagy semmi, ha másnap már "vígan" jöttél mentél:)
nem hiszem h sógornőd lesajnálóan mondta h inkább 10 sima, mint egy csaszi, én is ezt mondom, de eszembe se jut azt mondani h a császáros szülés nem szülés, de semmiképpen nem olyan jó.
→ válasz erre
2011 05 08. 22:55
Szerintem a természetes szülésnél a kitolásig van a legkellemetlenebb rész, aztán ha megvan a baba, már enyhébb a dolog (valakinél persze a gátseb nagy problémákat okoz), a műtéti szülésnél pedig állítólag a műtéttől kezdődik a kellemetlenség, és mint olvasom, akár két hétig is szenvedhetnek a sebbel. A természetes szülés az anya és a gyerek közös produkciója, a műtéti szülés pedig az orvos produkciója, az azutáni felépülés viszont az anya produkciója...nehéz kérdés, nem lehet összehasonlítani.
→ válasz erre
2011 05 09. 12:14
Nekem nagyon gyors szüléseim voltak, mindkét fiamat hüvelyi úton szültem. Az elsőt a 33. héten, mert bevéreztem és a magzatvíz szépen elfolydogált, a szülés előtt egy nappal erős vérzéssel és görcsökkel vitt be a férjem a kórházba. Egyből megkaptam a tüdőérlelő injekciót, infúzión át kaptam a visszatartót, másnap reggelre mégis teljesen ki voltam tágulva és a vérzés sem szűnt meg. Az orvosom éppen szabadságon volt, külföldön, így az ügyeletes orvos vezette le a szülést, ami nem tartott tovább fél óránál. A baba egész teste beletekeredett a köldökzsinórba, ami hosszabb volt, mint az átlag, a gyerek meg kisebb, mint ilyen idős terhesen kellene. (1370 gr. és 38 cm) Teljesen egészséges, akarattal teli kisfiú, egy hónapig voltunk a kórházban, elég jól megismertem az ottani orvosokat, szülésznőket és csecsemősöket, le a kalappal előttük. Ja, egyébként a lepény nem vált le és azt műtéti úton kellett eltávolítani, így még a varrás "élményét" is megúsztam.
A második fiam a 39. héten született, alig értünk be a kórházba, pedig az első görcsnél szóltam a férjemnek, hogy nyilván nem CTG-re megyek, hanem szülni. Alig öltöztem át és ültem fel az ágyra, már szinte kint is volt a bébi. Gátvédelemmel sikerült szülnöm és nem kellett feküdnöm a szülőágyon, aminek külön örültem. Valószínűleg ilyen az alkatom, hogy könnyen szülök.
A császáros szülés szerintem sokkal nehezebb, még akkor is, ha elaltatják az embert. Soha nem néznék le senkit azért, mert műtéti úton kellett világra hoznia a gyermekét.
→ válasz erre
2011 05 09. 16:42
Én (mint kétszeres császáros) csak annyit fűznék ehhez a témához, pontosabban marharepa hozzászólásához, hogy én maximálisan megbíztam az orvosomban, és ha az ő ajánlása ellenére a férjem nem engedte volna saját felelősségre a császárt, nem született volna meg élve a nagyfiam és mivel a férjem elhagytam volna emiatt, a kislányom sem lenne.
→ válasz erre
2011 05 09. 16:48
Sziasztok! Ugyan én még csak most fogok életet adni első gyermekemnek, de mindennél jobban vágyom arra hogy hüvelyi úton hozzam a világra csodálatos dolognak tartom és nagyon sajnálnám, ha császároznának!

Véleményem a császárról, ha életet ment, mindenképp!!!!
Nincs mit szégyellni rajta, csak talán nem olyan belsőséges az egész és sokan saját maguk kudarcnak élik meg, DE a csöppségért bármit elvisel az ember!!
→ válasz erre
2011 05 10. 10:11
Én a szöszke irományához szólnék hozzá.
Produkció ide vagy oda én is császárral szültem egy 4950 grammos 58 cm-es fiú gyermeket, úgy, hogy a tolófájások jöttek és akkor kerültem műtőbe, mert nem tágultam kellő képpen a kitoláshoz.A "produkció" ezután kezdődött, mikor pár óra múlva jött a szülészmő vagy az orvos és jól megnyomták a hasunkat, hogy segítsenek a tisztulásban, mert 24 óráig nem szállhattunk le az ágyról. Na az volt az igazi produkció!
→ válasz erre
2011 05 10. 13:44
én 2007ben császárral szültem, 2010ben simán... kaptam negatívokat a császár miatt, akkor már örültem, h császroznak... az oxitocintól rosszul lettem, s a lányomnak elment a szívhangja... életmentő volt.
→ válasz erre
2011 05 11. 22:20
ítélkezni a legkönnyebb és az tényleg agyrém ahogyan egyesek kezelik lekezelik a császárosokat, én megmondom őszintén első gyerekemmel 4 évvel ezelőtt a 36-ik hétig úgy volt ,hogy császár lesz mert ÉN AZT KÉRTEM-VÁLASZTOTTAM, itt Ausztriába lehet,(az okom az volt, hogy a szexuális dolgokra való tekintettel nem akartam, hogy a hüvely erőssége megváltozzon) valami miatt azonban megijedtem a császártól és rendesen szültem aminek hálát adtam, hogy mégis természetes úton jött a kislányom, fájdalomcsillapítás és gátmetszés nélkül, 10 hónappal ezelőtt nem volt kérdés, hogy hogyan szülöm meg a kisfiam nem is gondolkodtam rajta, gyors, fájdalomcsillapító és gátmetszés nélkül történt ismét, viszont most lassan 12 hetes terhesen erősen gondolkodom rajta, hogy harmadjára császár szeretnék ............ gondoljon mindenki amit akar de köze senkinek sincs hozzá, mint ahogyan egyik előttem szolló írta kinek a pap kinek a paplan :D
→ válasz erre
2011 05 23. 07:47
Az első szülésemnél mivel 2 heti próbélkozás után semmi eredményt nem értünk l, ezért császáros lett.
a másodiknál beindult a szülés. elment a nyákdugó, szivárgott a magzatvíz, és szintén nem tágultam. És ismét császáros lett. mert sok víz elfolyott. A dokibácsi annyit mondott, nem kockáztat.
szóval a másodiknál már nem féltem a császártól. A sima szüléstől annál inkább.
→ válasz erre
2011 09 15. 13:15
Az első lányomat szültem császárral...nekem nagyon rossz élményem volt utána. Több ok is a császár mellett szólt, holott kifejezetten kértem, hogy rendesen szülhessek, persze ha nem veszélyeztetem a baba egészségét. Sajnos vizesedtem, magas lett a vérnyomásom, farfekvéses volt a lányom, és az utsó vizsgálaton derült ki, amikor a kicsi lába elindult kifelé, hogy a köldökzsinór a lábára volt tekeredve...így nem volt kérdés a császár. én 1,5 évig szenvedtem utána, fájt a hasam alja a vágás, és a derekam. a velem együtt szülő rokon aki természetesen szült már rég rohangált amikor én még mindig robot mozgással lassan mozogtam. most várom a második babánkat. ő szintén farfekvéses a doki közölte velem hogy készüljek megint császárra....nagyon félek tőle...remélem mégis megszülhetem normálisan. majd kiderül....
→ válasz erre
2011 11 23. 10:22
Nem értem a kismamákat, anyákat... Nem kell lenézni senkit sem azért mert császárral szült, sőt sajnálni sem kell. Tudom miről beszélek, mert császárral szültem külföldön. Egészségügyi okaim voltak, ráadásul a kisfiam farfekvéses volt. Olaszországba nem engedik így megszületni a babákat. Volt időpontom, de hamarabb megindult a szülés: elfojt a magzatvizem, és már jöttek a fájások. Az utolsó fájásomnál már nyomnom kellett, de akkor kaptam az érzéstelenítést a gerincembe és már vágtak is. Én nem sajnálom hogy így szültem, sőt. Hajnalba született a kisfiam és délután már lábra álltam, sőt még az illemhelyre is mentem. Igen, sokáig éreztem a hasamat, de nem sajnálkozom hogy császároztak. Ugyanúgy megszültem a babámat mint bárki más. Számomra így is nagy élmény volt, amikor meghallottam, hogy a kisfiam felsírt. Rendbe tették őt, majd odahozták hozzám miközben varrtak össze, majd amikor bevittek a kórterembe már hozták is a babámat, és cicire tehettem. Nekem nem volt rossz élmény. Ha lesz második babánk az is császáros lesz, hiszen az egészségügyi problémám (látás) nem fog megszűnni, ráadásul itt nem lehet császár után természetes módon szülni.
→ válasz erre
2011 11 23. 12:36
35 hetes terhes vagyok. Első gyermekemet simán szültem, a terhesség alatt sem volt semmi probléma. A mostani terhességem sokkal jobban megvisel, ráadásul olyan visszeres lettem, főleg gát-tájékon, hogy az orvosom már a 30.héten kijelentette, hogy nem megyünk bele hüvelyi szülésbe. Ebben az esetben biztonságosabb a császármetszés nekem is és a babának is.
→ válasz erre
2011 11 23. 14:22
Remélhetőleg csak félreértettél valamit, sztem az okkal végzett császárokat senki nem nézi le, NEM IS SZABAD, hiszen az egy komoly műtéti beavatkozás, ugyanolyan, ha nem hosszabb regenerálódási időszakkal, mint a természetes szülés. Viszont az időzített császárt (anyuka szép alakja miatt, vagy,hogy éppen azon a napon szülessen a baba) már kevésbé lehet megérteni. Nekem is majdnem császár lett a vége, és örültem, hogy "megúsztam", bár kellemes nyilván így sem volt :)
→ válasz erre
2011 11 24. 16:31
Értem én, és persze ha valaki az alakja miatt választja, persze azt nem fogadom el. Engem csak az bánt és rosszul esik, hogy mindenki sajnálkozik, hogy "szegényt császározni kellett". Nem kell sajnálni senkit se. Én ,és lehet most majd valaki felkiált, hogy mondhatok ilyet, valahol még örülök is, hogy császároztak. Belekóstoltam a fájdalom részébe, és nekem jobb volt ez így. Kellemes élményeim vannak, ráadásul szívesen vállalkoznék még egy babára. Ha természetes módon szültem volna, nem biztos, hogy ezt mondanám. Azt tudom, tapasztaltam, hogy még én simán ültem, addig a nővérem, aki természetes úton szült, 4 hétig nem tudott ülni. Persze, a császár akárhogy is nézzük, műtét és vannak kockázati tényezők is. A beírásommal én csak azt szerettem volna mondani, hogy nem kell sajnálni, lenézni senkit sem. Én megkaptam már azt, hogy nekem nem fájt, én nem szenvedtem meg a gyerekemért. Nekem is voltak fájdalmaim, mert igaz, volt időpontom a programozott császárra, de a kisfiam hamarabb jött 1 nappal, így tudom miről beszélek. Tudod, mellettem volt egy hölgy, aki sírt, mert császározni kellett, és ő nem akarta. Sajnos, muszáj volt, mert nem csak a baba nyakára hanem a testére is rá volt tekeredve a köldökzsinór. Nem értettem őt! Ő negatívumként élte meg a beavatkozást. Sok helyen olvastam, hogy akinek egészségügyi okai vannak az más, de akkor is lenézik az embert, sajnálják, mert nem természetes úton szült. Én csak emiatt írtam ide! Még valami: ne keseredjen el senki sem ha császározni kell. Mind a kétféle szülésnek megvan az előnye és a hátránya is. Azért, mint ahogy te is írtad, ne válassza senki se, hogy x napon szülessen a kisbabája.
→ válasz erre
2011 11 25. 12:15
Így van, senkit nem kell elítélni, meg lenézni, mind a császár, mind a hüvelyi a SZÜLÉS formái, egyik nehezebb, mint a másik, de a Babucikért természetesen megéri!!! :) Míg utóbbinál az ülés fájdalmas, előbbinél gondolom a has-seb, ami húzódhat meg erőltetni sem szabad...szóval nem egyszerű műfaj, de tényleg egy csoda :)
→ válasz erre
2011 11 25. 12:50
Ez így van!!!!:)
→ válasz erre
X
EZT MÁR OLVASTAD?