Rendetlen napirend

Állandó vita folyik arról, vajon szükség van-e egy babának napirendre vagy sem. Vannak, akik jól behatárolható keretek között igazgatják mindennapjaikat, fix időponthoz kötve az étkezéseket, a délelőtti és délutáni szunyókálást, valamint a fürdetést és fektetést. Teszik ezt azért, hogy a gyerek már kiskorában is tudja, mikor mire számíthat a nap folyamán, és azért, hogy tervezhető maradjon az idejük.

Akadnak olyan szülők, akiknél szintén van valamiféle alapvető napirend, de képesek rugalmasan kezelni, és nem esnek kétségbe, ha a gyerek a megszokottnál később kerül ágyba, vagy később eszi meg az ebédjét. Aztán vannak olyanok is, akik kicsit sem törődnek az órával. Utóbbiak napjait a baba határozza meg, aki akkor alszik, ha álmos, és akkor kap enni, ha éhes. Eleinte én is ebbe a csoportba tartoztam.

Úgy indultam neki a dolognak, hogy bár segítségem nem volt, de igény szerint akartam szoptatni. Így is lett, ám ezzel gyakorlatilag kapásból buktam a szépen kialakított napirend lehetőségét. Mert bár a gyerekhez általában órát lehetett igazítani éhség szempontjából – kétóránként kellett rácsatlakoztatni a központi egységre -, egyfelől kicsit sem egyforma ideig szívta belőlem a kalóriákat, másfelől időnként bekergült, és jóval gyakrabban, vagy a változatosság kedvéért jóval ritkábban kért enni.

Aztán ott volt a fürdetés problematikája. Az én gyerekem úgy viszonyult a vizes közeghez, mintha a műanyag kiskádban találkozott volna először vele, előtte meg soha. Így aztán a fürdetésbe egyedül sosem vágtam bele: volt, hogy reggel fürdettünk, volt, hogy este, és bizony olyan napok is akadtak, amikor a fürdetés kimaradt, maradt helyette a testhajlatok kitisztítása.

Emellett a gyerek úgy két hónapos korától napközben –sem - gyakorlatilag nem volt hajlandó aludni. Pontosítanék: otthon. Nem számított, hogy leteszem-e, elsötétítem-e a szobát, maximum fél órát kaptam pihenésképpen délelőtt és délután, aztán már ébren is volt. Bezzeg, ha beraktam a babakocsiba, és sétálni indultunk! Még a kapun sem értünk ki, már durmolt, és akár órákon át képes volt húzni a lóbőrt, de csak és kizárólag akkor, ha mozgott alatta a kerék. A lényeg, hogy így én sem tudtam vele pihenni, vagy netán mosogatni, míg ő szunyál.

Úgy tízhónapos kora körül tudtam csak kialakítani nála egyfajta esti szertartást, addig a fektetés is hektikus volt. Előfordult, hogy nyolckor bealudt, de kevéssel éjfél előtt úgy döntött, neki már reggel van. Aztán olyan is volt, hogy tíz-fél tizenegy körül ájult csak el, akkor viszont aludt rendesen.

A mi kis esti szertartásunktól kezdve ezzel kevesebb gond volt. Ekkor már a fürdetést sem rühellte annyira, így először jöhetett a pancsolás, aztán az egyetlen fog megtisztítása, esti cicizés, majd anya vállán énekhallgatás és vele mormolás, aztán az ágy. Ekkor már éjszaka is aludt, átlagosan reggel fél hatig, viszont napközben akkor sem hunyt volna egy órát, ha agyonvágom.

Amikor járni kezdett, akkor az esti lefekvés ideje ismét kitolódott, annyira érdekesnek látta a világot, hogy képtelen volt leállni a pörgéssel. Ezen sokat változtatott a bölcsőde – életében akkor először dőlt ki este kilenckor -, majd az óvoda, ahol a kortársak között sokkal inkább elfáradt, kimozogta magát, és persze, bele lett kényszerítve az intézmény napirendjébe.

Ma már ugyanúgy napirendje van a gyereknek, mint nekem, vagy a család többi tagjának. Kiskorában azokban a félórákban és este tudtam csak a háztartással, főzéssel és magammal foglalkozni, amikor ő éppen aludt. Úgy érzem, most sem csinálnám másképpen, még ha fárasztó is volt ennyire hozzá alkalmazkodni, de őszintén szólva, jó érzés, hogy ma már tudom, hogyan alakulnak várhatóan a napjaink. Persze, nem biztos, hogy több gyerekkel az ember képes vagy akar ennyire a gyereknek alárendelni mindent.

Nálatok van napirend? Rugalmas vagy szigorú? És hogy néz ki egy napotok a gyerekkel?