Olvasnivalót a fa alá!

Kezdjük talán a Csimota Kiadó háza táján, akik idén is rengeteg csodaszép kötettel lepték meg az olvasókat. Egyik sorozatuk – a Tolerancia-sorozat - személyes kedvencem, indirekt módon, befogadható formában tanítanak a másság elfogadására és tiszteletére. A csúnya királyfi és a szép királykisasszony című kötetben például a királykisasszony első pillantásra a külső alapján ítéli meg a királyfit, akit azonban nem abból a fából faragtak, hogy küzdelem nélkül feladja a harcot a királylány szívéért. Némi leleménnyel és furfanggal végül eléri célját és a királylány végre képessé válik a felszín alatt meglátni az igazi kincset. Benedek Elek meséje meglepően modern, érthető, kisóvodásoknak is mesélhető, Rippl Renáta kerekdeden bájos illusztrációi teszik azonnal szerethetővé a könyvet.

Ugyanígy a Tolerancia-sorozat részeként jelent meg Agnes Lacor és Gwen Le Gac meséje, a Lili. A történetet Lili nővére meséli el, gyermekien egyszerű szavakkal, nagyon lényegre törően az ő különleges húgáról, aki Down-kórosnak született, és aki a legjobban képes ölelni a világon. Ennek számtalan bizonyítékát is láthatjuk a zsírkrétával készült illusztrációkon, miközben nyilvánvalóvá válik, hogy Lili másságában nem is az a fájdalmas, hogy nem olyan, mint a többi gyerek, hanem az, ahogy a környezet ezt nem képes elfogadni. Hogy hajlamosak az emberek furcsán nézni a kislányra, és zavarukban gyorsan másról beszélni. Pedig Lili boldog és vidám, és nővére csodálatosnak látja a húgát!

Bár nem a sorozat része, de részben a másságról is szól Csernus Ági és Hídvégi András kötete, a Szerelmesekönyv. A történet két Figurka találkozásáról és természetesen szerelméről szól, végtelenül letisztult, de gyerekfejjel is tökéletesen érthető párbeszédekkel, és beszédesen titokzatos, csodálatos fotókkal.

A Csimota kiadványai között találhatjátok meg a Csiribiri torna-tár 2. részét, amiben sok közkedvelt és ismert, mozgásos mondóka elevenedik meg Takács Mari izgalmas, vidáman élénk színű illusztrációival. A versikéket ceruzával készült, vicces-rajzos instrukciók is kísérik, hogy azok is belevághassanak a gyerekkel a tornába, akik esetleg nem ismerték eddig ezeket. Én minden kis örökmozgó polcára ajánlom, bölcsődétől az óvoda nagycsoportjáig.

Következzen két lapozgató a kiadótól. Az első az Ottó a hóban, amiben a kiscica apukájával síelni indul a hegyekbe. Az oda tartó úton igazi gyerek módjára nem tud mit kezdeni magában a kocsiban, elhangzanak a jellegzetes „Nem tudok aludni” és a „Mikor érünk oda?” mondatok, ahogy kell, én már csak a „Pisilni kell!”-t hiányoltam belőle, akkor akár rólunk is írhatták volna. A történet szöveges része egyébként meglehetősen rövidke, már-már jelzésszerű, de nem véletlen: a képi világ annyira gazdag, annyira részletes, hogy nincs is szükség többre. Tom Schamp nem fukarkodott a böngészni valókkal, és még azt a csavart is megejtette könyvében, hogy mikor a végén Ottóék végre a hegyekben síelnek, ahogy megindulnak lefelé, a könyvet is meg kell fordítani. Így nemcsak oda, de haza is végigkövetheti a részleteket nyilván elmélyülten vizsgálgató gyerek Ottó és apukája útját.

Az Állatkarnevál Marianne Dubuc-től ennél jóval átláthatóbb, az oldalakon mindig csak egy központi alak jelenik meg. A szöveg ebben az esetben sem részletesen elmesélő, inkább csak az egyik képet köti a másikhoz. Még sincs hiányérzetem: az állatokat egytől-egyig meghívták egy farsangi bálra, így mindegyik beöltözik, és ezt követi a kötet, mintegy ugrálva egyik láncszemről a másikra. Az elefántnak öltöző oroszlánról a papagájnak öltöző elefántra, és így tovább. Az átváltozások groteszk humorát szerintem nemcsak az egészen kicsik fogják értékelni, de a nagyobbak is, így ideális könyv ez az óvodások minden korosztályának, aztán csak győzzük cipelni magunkkal az orvosi rendelőbe.

Figyelmetekbe ajánlom a Vivandra legújabb gyerekkönyvét is, ami A király, akinek nem volt semmije címet viseli. Alex Cousseau története első látásra meglehetősen paradoxonnak hangzik, hiszen hogy lehet egy királynak semmije? Pedig tényleg, ennek a királynak nemhogy palotája vagy trónja, hintója vagy kocsija nincs, de még ruhája se. Csak ül a földön és vár, mígnem egy macska téved mellé. És ekkor kezdődnek a bonyodalmak, mert mint tudjuk, a macskák bonyodalmas társaságnak számítanak. Végül a király gazdagabb lesz valamivel az egyébként eddig is meglévő szabadsága mellett, hiszen lesz egy barátja. A megkapó szöveget Charles Duterte aprólékosan kidolgozott, olykor szinte túlburjánzó – és épp ezért alaposan szemügyre veendő – illusztrációi teszik tökéletesen kerekké.

Nem maradhat ki a felsorolásból a Szutyoksári a Pagonytól, ami garantáltan minden óvodáskorú gyerek kedvence lesz. A könyv egyébként majdhogynem 30 éves, ennyi idő kellett ahhoz, hogy itthon is megjelenjen, és ez Fiep Westendorp illusztrációin is érződik, anyukák-apukák számára igencsak nosztalgikus lesz fellapozni a könyvet. A történetek pedig egész egyszerűen zseniálisak. Szutyoksári nyilvánvalóan azért örvend ennek a becenévnek, mert képtelen öt percig is tiszta maradni, még akkor is, ha anyukája minden tiltakozása ellenére a szobájába zárja. Bármikor képes viszont olyan szinten összemaszatolni magát, meg persze mindenkit, aki a közvetlen környezetében van, merő jóindulatból és teljesen véletlenül. Egyébként is kötelező darab szerintem, de a karácsonyi ajándékok közül is nagy kedvenc lesz.

A nagymama padlásán mindig kincsekre bukkan az ember, ha le tudja győzni a pókoktól való félelmét. Nincs ez másként Majával sem, aki a balatoni villa padlásán tizenkét babára bukkan. Méghozzá rosszkedvű babákra. Maja, aki viszont mindig vidám, megpróbálja jobb kedvre deríteni őket, ám közben az egyik baba megszökik. Miközben keresik, szépen-lassan feltárul minden egyes baba története. Finy Petra új mesekönyvében, a Maja tizenkét babája című kötetben – ami szintén a Pagonynál jelent meg - minden megtalálható, ami egy kislányt leköt: izgalmas, bonyodalmas történeteket, és Szegedi Katalin kecsesen finom, részletgazdag illusztrációit.

Klasszikus értelemben nem könyv, ám mégis említésre méltó Horváth Mónika öltöztető-színező füzete, a Vilma ruhái. A Pagony gondozásában megjelent foglalkoztató oldalain minden gyerek kiélheti kreativitását: Vilma, aki reggelente nehezen dönti el, mit vegyen fel, különféle helyszínekre látogat, ám jaj, pont úgy, mint az egyszeri császár – gyakorlatilag pucéran. A gyerekeknek kell eldönteniük, mikor milyen ruhát viseljen, sőt, nemcsak eldönteni, de megtervezni, esetenként színezni, kivágni és feladni is a szoknyát-ruhát-pólót.

Végh György mesekönyve, A kéményseprő hóember is tökéletes választás az óvodás-kisiskolás korosztálynak. A történet főhőse Hó-Kuszpók Istók, az alapvetően sovány (!) hóember, akinek alakja sokszor változik a budapesti háztetőkön való kalandozásai során. Hasznossá szeretné tenni magát, ezért akin csak tud, segít, miközben egy barátra is szert tesz Nevesincs, a macska személyében. Hóemberünk nemcsak soványsága miatt különleges, hanem azért is, mert varázsló, és mint minden varázsló élete, az övé is izgalmas fordulatokban bővelkedik. A mintegy 30 évvel ezelőtt született mesét Molnár Jacqueline színpompás, figyelemfelkeltő kollázsai varázsolják tökéletesen mai mesévé.

A Cerkabella Kiadó és a Cellux Csoport közös munkájának gyümölcse egy rendhagyó kiadvány, a Sári és Nemszemétke. Nemcsak mesekönyv ez, jár hozzá munkafüzet is, a történet pedig nagyon is életszerű: Sári egy bújócskázás alkalmával egy kukásautóban rejtőzik el, majd kisvártatva a hulladék-szigeten köt ki. Itt ismerkedik meg egy hulladékemberkével, Nemszemétkével, akinek nevéből is szembeötlik, hogy a történet bizony nem mentes a környezettudatos szemléletmódtól. Mert ebből a mesekönyvből bizony az is kiderül, hogy nem mind szemét, ami annak látszik, a munkafüzet segítségével pedig a gyerekek konkrét segítséget is kapnak az újrahasznosítás terén, nemcsak elveket és nagyívű gondolatokat. Mandl Péter történetét Kismarty-Lechner Zita jókedvűen kísérletező illusztrációi teszik teljessé, a kötet segítségével pedig talán könnyebb olyan embereket nevelni lurkóinkból, akik törődnek aprócska golyóbisunk gondjaival.

A General Press Kiadó is számtalan szebbnél-szebb kiadványt szállított Karácsonyra a boltokba. Elsőként egy abszolút szezonális mesét vennék elő, Harry Horse mesesorozatának aktuális részét, a Kisnyuszi karácsonyát. Kisnyusziról már többször is volt szó itt, a Babaneten, ő az, aki pont úgy, mint úgy nagy általánosságban a gyerekek, folyton bajba kerül – elveszik, rosszalkodik az iskolában, és így tovább. Az a szerencséje, hogy a szülei és a mese írója is a végletekig toleráns, így mindig elfogadással fordulnak felé. Kisnyuszi karácsonyra egy szép piros szánkót kap, amit nem akar megosztani senkivel – ismerős? -, ám végül eltéved az erdőben, eltörik a szánkó is, ő pedig érzi, hogy nagy a baj. Barátai persze most is segítségére sietnek, és végül Kisnyuszi is rájön, hogy együtt csúszkálni – és a szánkót megosztani másokkal – sokkal élvezetesebb, mint egyedül. Harry Horse nemcsak a szövegben remekelt, de az angolosan finom, részletgazdag rajzokban is.

Ismerek olyan gyereket, aki nem szereti, ha puszilgatják. És ismerek olyan anyákat is, akik állandóan csókolgatják porontyukat, ha akarja az, ha nem. De mi történik akkor, ha ez a két véglet egyetlen anya-gyerek kapcsolatban manifesztálódik? Nos, ez derül ki a Nem szeretem a puszikat (General Press) című meséből, ami a gyerek szemszögéből mutatja be a konfliktust, de azért megértésre késztet a puszilni szerető mama iránt is. Ideális ajándék minden hasonló kisgyerkőcnek!

Persze, a bemutatott könyveken felül is érdemes körbenézni a könyvesboltok polcain, mert még számtalan olyan mesekönyvet láttam, amit szívesen bemutattam volna, ám akkor még három napig írnám ezt a cikket. Egy biztos: mesekönyv nélkül szegényebb a Karácsony!