Minden a nyakamban
Érdekes beszélgetésem volt a héten az egyik kisgyerekes barátnőmmel. Érdekes és szomorú, mindamellett azt hiszem, sokakra jellemző. A karácsonyi készülődésből indult, de nyilvánvalóan nemcsak ezt az időszakot és helyzetet érinti. A barátnőm gyereke már óvodás, ő maga dolgozik, jó pár éve házasok a férjével. És tele van panasszal.
A munka mellett ő viszi a háztartás nagy részét, és a gyereknevelés nagy része is rá hárul. A férje magától csak ritkán segít be az otthoni teendőkbe, de ha konkrét feladattal találja meg, akkor azért természetesen megcsinálja. Egyébként egy végtelenül kedves, szelíd embert fogott ki, aki a gyerekéért is oda van.
Ám a barátnőm csak mondja, mondja. Hogy képzeljem, eszébe sem jut részt venni a karácsonyi készülődésben. Jó, hogy adventi koszorút nem készített vele és a gyerekkel, és a mézeskalács-sütés iránt sem mutat különösebb érdeklődést, de még egy fránya karácsonyi vásárra sem lehet elrángatni, hogy egy kicsit meglegyintse őt is a hangulat. Mert fáradt, mert nem érdekli, mert a hajtás, mert inkább tévét néz addig.
Fáradt és hajszolt a barátnőm is, ráadásul most kissé csalódott is, azt mondja, úgy érzi, cserbenhagyta a férje. Mert a fentieken kívül még abban sem nyújt támaszt-segítséget, hogy mit kapjon a gyerek karácsonyra, mit a nagyszülők. Kézzel készült ajándékokra nem lesz idő – barátnőm szerint ez a feladat is csak rá várna -, és bár a büdzséjük szűkös, valami aprósággal gondolnának a családtagokra. Kivéve persze a gyereket, rá többet fordítanának.
A barátnőm már beszerezte az ajándékok nagy részét egyébként, és persze, ezt is egyedül intézte, a férje nem tartott vele, mert utál vásárolni meg gyűlöli a tömeget. Mondjuk, nem merném kijelenteni, hogy a barátnőm szereti. De addig járt-keresgélt, míg megoldotta. Sőt, már a karácsonyfát is kinézte – egyedül -, mondjuk ennek a hazacipelésében azért szerencsére segíteni fog az apuka is.
De a takarításban nem jut eszébe, csak ha – mint már fentebb említettem – a barátnőm konkrét feladatot talál ki neki. Mondjuk, porszívózzon fel, esetleg törölje le a könyvespolcról a port. Ablakot mosni nem tud, csempét meg nem szívesen. Bár szerintem ez az a kör, amit a barátnőm meg is úszhatna, ha nem lenne a végletekig maximalista, és nem azt a hagyományt hozta volna otthonról, hogy a lakásnak ragyognia kell Szenteste.
Ki van akadva azon is, hogy a karácsonyi menüvel kapcsolatban ugyan konkrét elképzelései vannak a férjének, de a piacra már nem kíséri el, hogy segítsen cipekedni – jó, azért a hipermarketbe kiviszi kocsival, meg ott végig is asszisztálja vele a polcok közötti vándorutat. A főzésben sem nagyon támaszkodhat rá, így a konyhai teendők is rá maradnak. Bár addig a férj feladata befaragni a talpba a fát, és szépen felpakolni rá a díszeket.
Szóval, ahogy a barátnőm mondta: „Minden a nyakamban van! Minden, egyedül az enyémben!” Persze, próbált beszélni már a férjével – sőt, veszekedett is vele -, hogy osszák meg a terheket és így tovább, de túl nagy változást egyelőre nem ért el. És így teljesen kifulladva ér majd a karácsonyfa alá, ahol csoda lesz, ha valóban képes lesz élvezni, átélni az ünnepet. Tartok tőle, hogy ez az egyoldalú munkamegosztás náluk tényleg nem csak a karácsonyi időszakra jellemző.
Anyukák, nálatok mennyire vesznek részt a férjek-férfiak a karácsonyi készülődésben?
Szilágyi Diána, 2011. december 15.
Babanet hozzászólások(11 hozzászólás)
Mert az én párom sem egy házitündér, a felsoroltakból a mosogatáson, néha teregetésen kívül semmit nem csinál soha, tehát nem csak most, de intenzíves orvos, nem is lenne ideje. Mert a sima meló mellett még csakcsak, de még két helyen ügyel, eleve a hónap éjjeleinek közel felét nem is itthon tölti...23.-án is még ügyel, 24.-én esik majd haza ebéd körül. De legalább Szenteste itthon lesz, jópár éve már hogy mi 25.-én karácsonyozunk, mert eddig 24.-én ügyelt éjjel. Szóval igen, amúgy tök jogos a panaszáradat, és bevallom én sem vagyok megértő, sokszor nem és ki is akadok rendesen, de ettől még nem tud többet segíteni itthon...:-((( Hétvégénk meg konkrétan nincs, szeptember óta kettő olyan szombat-vasárnap volt, amikor itthon volt. Amúgy félnaposak a hétvégék, mert egyik nap 24 órázik, utána délre ér haza és ennyi marad...így a karácsonyi vásározás is elmarad és a közös vásárlás is egyenlőre...na, a lényeg, hogy én is sokszor szidom, meg el vagyok keseredve, hogy ennyire egyedül vagyok segítség nélkül a két srácommal, de nem mindig a párom hibája, lustasága az egyedüli ok.....
Tehát összességében, a férjem nem egy házitündér, ezt tudtam, amikor összeházasodtunk, tudom ma is. Megváltoztatni nem akarom. Tudom, hogy mik érdeklik, tudom mik nem. Én így szeretem, így szerettem eddig is. Erre alapoztuk meg a családunkat. Én dolgozom amennyit bírok, amennyi időt csak tudok a gyerekeimmel vagyok és vezetem a háztartást úgy ahogy éppen van rá időm. Próbálom nem hektikusan, túlzásba vinni az egészet. Bevallom, nem mindig sikerül. Én is ember vagyok, sokszor betelik a pohár, akkor leülök, várok, átgondolom mégegyszera dolgokat és csak annyit csinálok, ami belefér egy napba. :))) De nem érzem azt, hogy ezeket kell, hanem azt érzem, hogy ez így jó, ez így működik. Nem vagyok annyira konzervatív, hogy azt mondjam, a nőnek a konyhában és a gyerekek mellett a helye, a férfi meg dolgozzon és keresse a pénzt a családnak, de annyira sem vagyok önző és vak, hogy ne lássam, kinek mi a jó, kinek mi fér bele a házasság és a család fogalmába. Vannak akik mindent együtt csinálnak, nekik ez a jó, és vannak akik nem szeretnek állandóan egymás nyakában lihegni, minden feladatnál. Szerintem ebben sincs semmi kivetnivaló. A lényeg, hogy ezt már az elején érdemes tisztázni, vagy ha kiderül, hogy ez így nem működik, akkor tenni valamit, hogy mindenkinek jó legyen, mert nem hiszem, hogy két különböző érdekű, célú, érzésű ember sokáig élhet boldogan együtt. :))) Bocsi a kisregényért. :DDD
Az én férjem bármit megcsinál-ha szólok.Viszont soha nem főz, és iszonyat béna ajándékokat képes venni. Én éppen ezért évek óta nem kérek semmit, legyen szó bármilyen ünnepről. Mert én viszont képtelen vagyok a dolgok mögé nézni, és úgy tenni, mintha örülnék a rettenetes ajándéknak.
Viszont vásárolni szeret, csak akkor nyávog, ha ruhásboltba kell betérni.De akkor nagyon :)
A pasi egyszerre egy dologra tud figyelni. Ha azt akarjuk, hogy odafigyeljen arra, amit mondunk, fel kell hívni rá a figyelmet. Ennyi!
Ha azt akarjuk, hogy csináljon meg valamit, konkrétan meg kell mondanunk, hogy mit szeretnénk, hogyan szeretnénk, milyen végeredményre számítunk. Kulcsszó a konkrétum. Utalásokat, magától értetődésre számítást felejtsük el. Csak kiakadás a vége, aztán kölcsönösen fogalmunk nincs, mi a baja a másiknak.
SZóval, hajrá konkrétum!