Miért nem szülünk (több) gyereket?

A válasz persze összetett, de véleményem szerint nincs itt szükség kutatásra, elméletekre, mert aki nyitott szemmel jár, az bizony látja a nyilvánvaló okokat. De hogy senki se érthessen semmi félre, akkor most álljon itt írásban – természetesen az én szubjektív szemüvegemen át torzítva.

Magyarországon gyereket vállalni komoly hendikepet jelent, főleg és elsősorban a nők számára. Már a terhességet sem nézi a munkáltatók egy része jó szemmel, ám ha egy kisgyerekes anya vissza szeretne térni a munkába, számtalan problémával kell szembenéznie. Mázlista, ha visszaveszik, mázlista, ha talál kisgyerek mellett munkát. Bár a kisgyerekes anyákat védi a törvény - egyelőre, ugye -, ezt csak az a munkáltató nem játssza ki, amelyik nem akarja.

Manapság olyan, hogy biztos állás, egyszerűen nem létezik - és nemcsak a gyerekesek szempontjából. Szerencsés az, akit a munkáltatója bejelent rendesen – kezeket fel, aki ekkora mázlista -, mert ha nem, hát bármikor az utcán találhatja magát az ember, akár van gyereke, akár nincs. De ha van, az duplán katasztrófa.

Nem csoda, ha a gyereket mindenképpen vállalni akaró nők nagy része jócskán kitolja az első szülés időpontját. Nemcsak azért tesznek így, mert tanulni akarnak és karrierre vágynak - vagy mert önzők lennének. Sokkal inkább azért, mert biztonságban akarják érezni magukat, hiszen ha megszületik az a gyerek, már nemcsak magunkért kell felelősséget vállalnunk. Márpedig biztonság, az nincs.

Már csak azért sem, mert sajnos nálunk az egy főre jutó átlagkereset nem elegendő egy család ellátására. Hacsak egy apa nem hajlandó arra, hogy mellékállás(oka)t vállaljon, és egyúttal lemondjon a gyerekeivel való kapcsolat lehetőségéről – hogy a párkapcsolatáról már ne is beszéljünk -, a kisbabás család anyagilag komoly veszélybe kerül. Persze, kap az anya GYED-et és GYES-t az államtól, de főleg ez utóbbi összege meglehetősen szerény, kb. 28 ezer forint. Míg egy csomag pelenka mintegy 4-5 ezer forint. És a gyerek ráadásul nem is három évig jelent csak anyagi és egyéb elköteleződést.

Választhat úgy a nő, hogy nem marad otthon a gyerekkel hároméves koráig, ám ekkor egyfelől kezdődik a gyerek elhelyezését célzó mizéria, másfelől megküzdhet a társadalom rosszallásával – hiszen a gyereknek három évig az anyja mellett a helye. Ha otthon marad három évig, jó eséllyel nézhet új munka után, márpedig ez három év kihagyással cseppet sem egyszerű, mondhatnánk: mission impossible.

Ha a munka mellett dönt egy anya, akkor jön a következő probléma: a gyerek behatárolja a napját, a gyereket hozni-vinni kell, sajnos, nem képes még önmagáról gondoskodni. És igen, közösségben sajnos gyakori, hogy le is betegszik. Ezt a munkaadók ismételten nehezen tolerálják, ami érthető, hiszen a gyermektelen munkavállaló akár 16 órát is hajlandó dolgozni, nem esik ki a kezéből a toll négykor, és tény, hogy nem is marad otthon hetekig beteget ápolni, hacsak ő maga nem beteges.

Igaz, ma már a kisgyerekes anya sem mer otthon maradni a beteg gyerekkel, inkább egy idegenre bízza a gyerekét, mert félti az állását. Ám ami szerintem még ennél is rosszabb: sokszor maguk a kollégák is negatívan viszonyulnak a kisgyerekes anyához, ők tesznek megjegyzéseket - miközben lehet, hogy a kisgyerekes szülő a maga munkaidejét sokkal hatékonyabban kihasználja, mint a kollégák.

Óvodai és bölcsődei férőhelyből is jóval kevesebb van, mint amennyi kellene. Egyes helyeken olyan hosszú a várólista, hogy már a terhesség alatt regisztrálni kellene rá ahhoz, hogy a gyerek kétévesen bekerülhessen. A csanákat – családi napköziket -, alapítványi vagy magánóvodákat, bölcsődéket sokan képtelenek megfizetni. Ahogy a bébiszittert is. A teljes munkaidejű állások időbeosztása sem az ideális – vagyis inkább a gyerekeket befogadó intézményeké nem az.

Részmunka és távmunka nem létezik – pedig ha létezne valódi lehetőségként, nemcsak maszatolásként, megoldást jelentene sokunk problémájára. Pénzre szüksége van egy családnak, főleg ha netán lakásvásárlásba is belevágtak, természetesen a magyar viszonyoknak megfelelően hitellel – abból is sokan devizahitellel. Ez akkora terhet ró a hitelesekre, hogy gyerekre vagy családbővítésre egyáltalán nem látnak lehetőséget.

Baj van szerintem a jövőképpel is: egész pontosan nincs. Maximum annyi, hogy nyugdíjas korunkra – ha lesz egyáltalán olyan – lesz majd egy tehermentes lakása az embernek. És akkor a gyereket még nem taníttattuk, nem indítottuk el az életben, segíteni sem tudtuk neki.

Nincs tehát biztonságérzet, jövőkép és még csak viszonylag biztosnak nevezhető egzisztencia sem. Minden más megvan hozzá: az emberek továbbra is vágynak a tartós párkapcsolatra és a gyerekáldásra is, lehetőleg egy élet alatt többször.

Talán nem ajtódíszekkel kellene megpróbálni rávenni a lakosságot a gyerekvállalásra, és nem is félrevezető és lelkifurdalást serkentő kampányokkal befolyásolni az abortuszt tervezőket. Elég lenne, ha azt látnák a ma még termékeny párok, hogy valós megoldások felé igyekszünk, amelyek mellett nem egy brutális túlélő-tábornak, hanem felhőtlen örömnek, kiteljesedésnek tűnik a gyerekvállalás.