Micónapló - Karácsonyi grandturné

Ez a karácsony a szokásos forgatókönyvével együtt is abszolút fordulópontnak bizonyult a karácsonyok történetben, hiszen hosszú évek után újra, mi felnőttek is részesei voltunk a karácsonyi csodának. Igaz, nem velünk történt, de mi voltunk a csodacsinálók. Ugyanis nem elég, hogy négytagú családdá váltunk, Csani most ért abba a korba, mikor már teljesen tudatosan éli meg az ünnepet, és nagyon kell vigyáznunk az általunk körített varázslatos világra, nehogy elbukjon, nehogy összetörjön egy rosszul megválasztott fél mondat vagy időzítés miatt. A szüleimet is jobban megértettem, hiszen óriási feladat ez, igazi lelki erőpróba, és én legalább annyira izgultam, mint a gyerekek, hogy az ünnep minden perce a lehető legtökéletesebben sikerüljön.

Mindent gondosan megterveztem. December 23. este kilenckor mindkét gyerek alszik, fél tízkor András felhozza a fenyőfát, fél tizenegyre feldíszítjük, és tizenegykor alszunk, mint a bunda. Gyermekünk reggel fél nyolckor ébred, és boldogságban úszik látván a karácsonyfát. És hogy féltem-e attól, hogy Csani leleplez minket? Természetesen nem, ha fel is riadt éjjel korábban, akkor is maximum nekem kellett hozzá bemenni, sose jött ki a szobájából.

A valóság ezzel szemben: december 23-án Micó és Csani taknyosak, felváltva köhögnek, és nem alszanak. Mikor tízkor végre elcsendesedik a gyerekszoba, és szóra nyitnám a szám, hogy a drága férjem induljon már a fáért a sufniba, abban a másodpercben lassan nyílik az ajtó, és a következő pillanatban Csanád már a nappali közepén áll, és közli, hogy nem tud aludni. Kis híján szívinfarktust kaptam, visszatereltem a szobájába, de tizenegyig nem mertünk nekiállni a díszítésnek. A 180 cm magas fenyőt nem volt könnyű munka díszíteni, derekasan dolgoztunk, minden pillanatban rettegve, hogy Csanád újfent előkerül. Fél kettőkor feküdtünk le, de alig aludtam valamit, annyira izgultam, hogy nehogy Csani kijöjjön éjszaka, és meglássa a karácsonyfát, mert akkor aztán nem lesz alvás, hajnal fél háromtól karácsonyozhatunk.

Ehhez képest a reggel hat óra egész normális kompromisszumnak bizonyult. Máskor félálomban szoktam hallgatni a kis tappancsok kaffogását a parkettán, ahogy az ágyam felé tartanak, most viszont azonnal élesítettem az érzékeimet az első ajtónyikordulásra. Csani bejött, és így suttogott: Anya, láttam a karácsonyfát. Milyen karácsonyfát? – játszottam a hülyét. Anya, egy igazi karácsonyfa van a nappaliban – bizonygatta. Kimentünk vele, és csak nézett a pici ember meghatottan, hogy neki az angyalok mit hoztak.
Micót már a karácsonyfa alatt szoptattam, és gondolatban elterveztem a nap hátralévő részét.

Villásreggeli, libamáj zsírjában, hamanyama, aztán élvezzük a karácsonyi érzést, könnyű ebédke után a gyerekek alszanak, mi pedig befejezzük a főzést – sütőtök krémleves és rácponty harcsából – ne röhögjetek! -, megesszük, majd mialatt András eltereli Csani figyelmét, én seperc alatt beteszem az ajándékokat a fa alá, izzítom a karácsonyi fényfüzéreket, meggyújtom a csillagszórót, felteszem a csendes éj cd-t és csengetek. Mondanom sem kell, a valóságban ez csak egy darabig ment ilyen könnyedén.

Vacsora után András kivitte Csanit a konyhába, hogy bepakolják a mosogatógépet. Én ezalatt nem találtam az egyik ajándékomat, majd időtlennek tűnő idők után végre meglett, bevágtam mindent a fa alá, a karácsonyi disznóólba, ahogy volt. Villámgyorsan bedugtam a fényfüzéreket, amit nem hangoltam össze, így bordélyreklám módjára vadul villogtak. Meggyújtottam a csillagszórókat, bár ne 16 cm-es lett volna, mert mire meggyújtottam az utolsót, az első leégett. Ezután csengettem, semmi. Utána határozottabban csengettem, ismét semmi. Harmadszor már őrjöngve kolompoltam, mire ajtónyitás, és komótos léptek hallatszottak végre a konyhából – eddigre az utolsó csillagszóró is leégett. Közben kirohantam a nappaliból a gyerekszobába, onnan a fürdőszobába – ott vettem észre, hogy a csengő a kezemben maradt, bedobtam a mosógépbe –, onnan kirobbantam, mint Zrínyi a várbul az előszobába, mintha csak a teregetésből érkeznék a csengőszóra. A tükörben láttam, hogy a királynőinek szánt külsőm enyhén szólva is csapzott, a sminkem pedig lefolyt a csodacsinálás izgalmaiban. Mikor beléptünk, a szobát betöltötte az elhalálozott csillagszórók szaga, a karácsonyfaégők diszkófénye, illetve az Alvin és a mókusok karácsonyi nyekergése, ugyanis a csendes éj cd-t totálisan elfelejtettem...

Csani áhítatos képpel bámult, szemmel láthatólag nem vett észre az őskáoszból semmit. Én meg körülnéztem, lévén eszembe jut, hogy van nekem immár egy másik gyerekem is, és azt láttam, hogy Mickó mindent tudó képpel pillázik a játszószőnyeg íve alól, a nappali közepén. Nohiszen, teljesen megfeledkeztem róla, hogy ő ott sasolt végig, szóval látta, hogy ki volt a Jézuska, és mit művelt. Felkaptam, magamhoz öleltem, rávigyorogtam, ő pedig visszamosolygott rám a legédesebben szívfájdítóbb fogatlan mosolyával, és én ebből tudtam, hogy ez a kis incidens köztünk marad. A tekintetében benne volt az ígéret is, hogy jövő karácsonyra elfelejti az egészet.

Szofi