Kiskanállal az életet

Ha a gyerek ugyan éhes, ám az általunk nyújtott kanál látványára elfordítja a fejét, vagy tiltakozni kezd, itt az ideje, hogy a kezébe adjuk az irányítást. Kanalat a gyereknek, még akkor is, ha tudjuk jó előre, hogy nem kevés takarítás vár majd ránk egy-egy étkezés után.

Ez az időszak úgy 9-12 hónapos kor körül jön el, amikor a baba koordinációja még bizony hagy kívánnivalókat maga után. Ám a felfordulástól való félelem miatt ne tagadjuk meg a gyerektől az egyedül étkezés örömét – ami egyébként az önállósodás rögös útján talán az egyik leglátványosabb állomás.

Ha a csak nálunk lévő kanál számára már nem elég, adjunk neki egy kisebb, lehetőleg lekerekített, műanyag kanalat – amely elég erős ahhoz, hogy ne harapja, vagy törje ketté -, majd indulhat a szimultán etetés: egy kanál anya kezében, egy a baba kezében. Egy falat anyától pont a célba, egy kanál a babától mindenhová, csak nem a szájba.

Ahogy telnek a napok-hetek, a gyerek egyre ügyesebb lesz, ám addig is érdemes néhány praktikát alkalmazni: a gyerek etetőszékét még véletlenül se a kézzel csomózott perzsaszőnyegre állítsuk, nehezen és drágán is tisztítható, főleg, ha napi gyakoriságról beszélünk. Ha a konyha annyira kicsi, hogy a kövön nem fér el az etetőszék, inkább állítsuk a sima parkettára – azt mégiscsak egyszerűbb feltörölni. Persze, tehetünk a szék alá újságpapírt, egy külön, e célra szánt szőnyegfélét, netán egy nagyobb méretű műanyaglapot vagy linóleumot is.

Nálunk a lány egyszerűen inkább nem evett, mintsem hogy az én kanalamból töltse meg a hasát. Még az sem volt jó neki, hogy csak időnként nyújtok neki egy-egy kanálnyi ételt, ő kizárólag a saját erőfeszítéseit értékelte a falatozásnál. Mondanom sem kell, milyen melléktermékei voltak önállósodásának: nemcsak az egész arcát, hanem olykor a haját is püré borította, nem beszélve az etetőszék két négyzetméteres körzetéről. Meg persze a ruhájáról. Mivel forró nyár volt – de szerintem télen, a fűtött szobában is alkalmazható –, a következő megoldást alkalmaztam: etetés előtt gyerek pelenkára vetkőztet, etetőszékbe beültet, kaja elé, kanál a kézbe, és indulhat a menet. Evés után gyereket egyenesen vihettem a fürdőbe, ahol egy gyors mosdás után ismét szalonképes állapotba, majd ruhába került.

A sok takarításért egyébként kárpótolt az az öröm, amivel belevetette magát az ételekkel és a kanállal való ismerkedésbe. Kézzel és kanállal művészi pürékompozíciókat alkotott az etetőszék tálcájára, olyan szépeket, hogy szinte sajnáltam letörölni.

Persze, léteznek mindenféle előkék: nyakba köthetők és ingként felhúzhatók is, amelyek praktikusak – már ha a gyerek hajlandó eltűrni őket magán. No meg, léteznek olyan kanalak is, amellyel a kicsi kicselezhető: Például repülős, vonatos, mert hát ki ne mondta volna már a gyereknek, hogy itt repül a repülő?

Véleményem szerint viszont, ha a gyerek önálló evésre vágyakozik, érdemes ráhagyni a dolgot és nem erőltetni a szülő általi etetést. Egyrészt így elkerülhető, hogy visszautasítsa az evést, és esetleg a rosszul evő gyerek legyen a végeredmény. Másrészt pedig, ha a kanállal már ügyesen bánik, hamarosan megtanulja majd a villa használatát is, és mire az oviba megy, olyan ügyesen eszik, hogy vele példálóznak majd az óvónénik.