Karácsonyi hagyományaink

Mert azért voltak ezzel a dologgal problémák. Egyfelől, nem szeretek időre készülni, legalább Szenteste ne kelljen már állandóan az órát nézni. Állandó nyugtalanságban telt a nap, hogy időben kész legyen minden, amit otthon el akartunk intézni. Még a gyertyagyújtás is kapkodással telt. Másfelől azért sem kedveltük ezt a menetrendet, mert nem jutott időnk egymásra, a gyerek pedig Szenteste már egyáltalán nem tudta kiélvezni az ajándékait.

Így aztán egyik évben úgy döntöttünk, hogy szeretnénk csak magunkban, hármasban lenni Szenteste. Utána Karácsony első és második napján nagyon szívesen megyünk a rokonsághoz, csak legalább ez az este maradjon kizárólag a miénk. És ettől kezdve nyugalom van Karácsonykor.

Persze, ez a nagycsaládi Karácsonyt szerető nagymamámból ellenérzést váltott ki, meg is sértődött, de aztán úgy nyilatkozott, belátja, hogy jobb nekünk hármasban. És tényleg így van, jobb nekünk így. Először is, a magunk tempójában készülünk. Szépen-lassan díszítjük a fát, közben együtt főzzük a vacsorát – mondjuk, egyszer nagyon vicces volt, mikor este 7-kor derült ki, hogy a vásárolt kacsamellet keményen ki kell tokozni, ketten álltunk felette két szemöldökcsipesszel, este tizenegykor már ehettünk is.

Az a speciális hagyományunk is megvan, hogy minden évben más ételekkel készülünk. Nincs hal – mert nem szeretjük -, sem töltött káposzta, mert az ünnep előtt közösen áttúrjuk az elérhető recepteket és olyasmit készítünk, amit a rohanós hétköznapokon nem próbálnánk ki. Ennek ellenére még arra is jut idő, hogy megsüssünk jó pár tepsivel a kedvenc hamis-mézeskalácsunkból, aminek nem kell állnia, mert azonnal puha, harapható.

Aztán mikor minden készen áll, mindenki sorban ellátogat a fürdőbe, persze, nyilván a szülők egyike marad utoljára. Hogy miért? Mert ha kész az egyikünk és a gyerek – ünneplőbe vágva, frissen-illatosan -, akkor lehet indulni Angyalka-vadászatra.

Ez tulajdonképpen annyit jelent, hogy elvisszük sétálni a gyereket, és közben lessük, hogy hol járt már az Angyalka, aki addig hozzánk még nem érkezett meg. Lessük a nyomokat, ha van hó, akkor abban, egyébként meg az ablakokon át nézzük, hogy hol égnek már a gyertyák, hol ölelgetik egymást a családtagok, örömködve az ajándékok felett.

Próbáljuk követni az útvonalát, hátha nyakon csípjük. A gyerek elképesztően élvezi, még úgy is, hogy ma már tisztában van azzal, pontosan ki is az Angyal. Közben az otthonmaradt szülő, aki a személyes higiénére hivatkozva látványosan elvonult a vadászatra indulás előtt a fürdőszoba felé, természetesen felelős azért, hogy a karácsonyfa alatt szépen elrendezve felbukkanjanak az ajándékok. Aztán, ha minden kész, megereszt egy hívást a nyomozásban lévőknek.

Hazaérés után a gyerek tulajdonképpen még kabátban nekiesne az ajándékhalmaznak, ha hagynánk. Helyette azért eléneklünk egy karácsonyi dalt, miközben bámuljuk a gyertyák fényét és a csillagszórók szikráit. Aztán már tépheti foggal-körömmel a csomagolást. Miután kicsit lenyugodott, asztalhoz ülünk, komótosan, nagyokat beszélgetve esszük meg a közösen főzött vacsorát, aztán kipróbálunk minden játékot, minden ajándékot.

Van, hogy éjfélig, éjjel egyig játszunk, és mikor már mindenki végleg kifáradt, jöhet még egy mese az egyik új könyvből. Egyébként az sem ritka, hogy ilyenkor együtt alszunk, egy ágyban, mind a hárman. És másnap reggel sincs rohanás, csak összebújás, játék, nyugalom.

Mióta ez a mi családi hagyományunk, azóta imádom a Karácsonyt. Most is alig várom már, kezd bedarálni a dolog, a kollégákat is karácsonyi dalocskákkal fárasztom. És mindjárt itt van!

Nálatok milyen karácsonyi hagyományai vannak a családnak? És mi a menetrend?