Babanapló 1. - Református kisbaba

Azzal győzködöm magam, hogy egyvalamiről biztosan ráismerek a kisfiamra: eddig, ha szöget ütött a fejembe valamiféle aggódás vagy para, csak ki kellett mondanom vagy leírnom, és ő rögtön megcáfolta. Mivel ezt ismét megtette, bízom benne, hogy csak nem cserélték el véletlenül egy másodpéldányra. De ez a baba, aki most békésen alszik a kiságyban, megint hirtelen változott egyet.

A befészkelődő para ez esetben az volt, hogy biztos van valami gond a karjával, vállával, a felsőteste izmaival, mert nem forog még, és mert nem szeret hason lenni, és maximum a takaró mintáit vizsgálgatja, de nem nyúl, nem játszik hasra fektetve. És nem tenyéren támaszkodik, csak könyököl.  Mindez így is volt még pár napja, aztán az én cáfolós kisfiam öt hónapos kora előtt egy nappal hasra fordult, aztán másnap megint és harmadnap még egyszer, bebizonyítva, hogy ez már nem véletlen.

Egyszer előfordult már korábban is, de azt nem ismételte, és különben is csak anyósom látta, az mégse az igazi. A fordulás másnapján pedig úgy vette kézbe, majd a szájába az előtte heverő játékot, mintha mindig is ezt csinálta volna, természetesen hason fekve. Aggódj csak, anya, majd én megmutatom, hogy mi értelme van az aggódásodnak, ezt üzente. Most mondjam, hogy oké, ezentúl nem fogok aggódni? Úgyis fogok, de azért Te csak csinálj mindent úgy, ahogy jó, kisfiam.

Zárójelben jegyzem meg, nem vagyok egy paramami, ugye nem tűnök annak? Erősítsetek már meg, vagy állítsatok le, ha mégis!

Összességében amúgy nagyon erős baba. Az alsó feléért eddig se aggódtam. Hanyatt fekve a lábán támaszkodva teljesen körbefordul, a kiságyban már mindenféle elvetemült irányban találom, szinte biztos, hogy másképp, mint ahogy letettem. A másik trükkje, hogy elrúgja magát hátrafelé, nagyon vicces, így hanyatt, fejjel előre halad. Már nem teszem matracra a földre, csak takaróra, mert a matracról letolat így. Ha az ölemben tartom magammal szembefordítva, akkor rugózik, ugrál, azt szoktam mondani, azon dolgozik, hogy visszatapossa laposra a hasamat, elvégre neki köszönhető, hogy kigömbölyödött.  Hatásos, lassan tényleg kezdek úgy kinézni, mintha nem lennék terhes, a súlyom már egy kilóval a kezdősúly alatt van, de az alakom még más, mint bármikor korábban (nem, nem arról beszélek, hogy vékonyabb lenne).

Aztán ha a karunkban tartjuk, vagy vízszintesen fekszik és elkapja a kezünket, simán felül hasizomból, vagy felhúzza magát kézzel. Anyósom támasztja is, azt már nem szeretem, csak azt engedem Csongornak, amit magától csinál, én egy milliméterrel és egy másodperccel sem ültetem így többet, mint ami magától jön neki. De anyósommal nem vitatkozom, tiszta szeretetből csinálja, imádja Csongort, élvezi vele az együttlétet, és nem töltenek annyi időt így, hogy árthatna. Egyébként szerintem ezt, hogy rászokott a kapaszkodva húzódzkodásra, direkt karizomedzés céljából kezdte Csongor, és ezzel érte el, hogy sikerült átfordulnia meg hason játszania.

Ahogy az elején kezdtem, református is lett időközben: hétvégén megvolt a keresztelője. Nem volt nagy felhajtás, kis családunkhoz csak a keresztszülők csatlakoztak: a testvérem és a párja. A fiúk nagyon csinosak voltak az ünneplős kockás ingjeikben, az ünnepelt pedig nagyon jól viselte a procedúrát, a templomban úgy figyelt, mintha értené, miről is van szó, a legjobban a zene tetszett neki, és még az sem zavarta, hogy leöntötték vízzel a fejét. Büszke voltam rá, és igencsak szép vasárnapunk volt. Ideális módja az öt hónap betöltésének, ami egyébként abszolút hihetetlen: az a kis mazsola, aki az imént még a mellemre bújva szuszogott gombócformán, maholnap féléves lesz? Á, az lehetetlen...

Timi