Babanapló 1. - Mozgalmas hét a félévessel

Hétfő

Hihetetlennek tűnik most, a kánikulából, de hűvös volt, és esett. Belvárosi sétát terveztem mindenféle kis boltokban való intézkedéssel, piacozással, de nem tudtam úgy elindulni, hogy ne áztunk volna meg. Így aztán kompromisszumot kötöttem magunkkal, és csak az egyik közeli hipermarketbe mentünk élelmiszert bevásárolni, remélve, hogy másnap már jobb lesz az idő. Délután pedig megsütöttük a tortát Marcival: őszibarackos joghurttortát, szívesen befaltam volna már aznap, de másnap volt az ünnep.

Kedd

Sikerült az intézkedés: vettünk függönyt, gombokat Mama kardigánjához, amit kötök, de persze nem lett kész időre, viszont kitaláltam, milyen vicces lenne odaadni a gombokat azzal, hogy később megkapja a gombhoz a kabátot. Szereztünk virágot, gyertyát... A gyerekek igazán jól viselkedtek, és mozgólépcsőzhettek, szaladgálhattak a belvárosban, jó kis séta volt. Most már egyáltalán nem félek három gyerekkel nekiindulni bárminek, csak néha lusta vagyok: mire összeszedem magamat minden cuccunkkal, bepakolom az összes gyereket, olyanok vagyunk, mint egy karaván.

Hazaérve szerencsére az ebéd már kész volt, előre megfőztem, ettünk, aztán a kicsik könnyen elaludtak – jól elfáradtak –, előttem volt még az ajándékcsomagolás és a torta díszítése. Mire kész lettem, persze fel is ébredtek, nemsokára K. is megjött. Ekkor jött a hadicsel: átvittük Csongort a mamához, vigyázzon rá egy kicsit, majd megyünk érte.

Mentünk is: mindenki megfogott egy ajándékot, egy virágot vagy egy tortát, Marci a furulyáját, és mentünk libasorban, égő gyertyás tortával. Még énekeltünk is. Hát volt meglepetés, könnyek, mosolyok és puszik, és ami bennem azt hiszem, hosszan meg fog maradni: azt mondta a mama, hogy olyan családja van, hogy emiatt szeretne száz évig élni. Hát hajrá, addig már csak huszonöt van!

A torta jól sikerült, a furulyázás hibátlan volt, még koccintottunk is. Szép esténk volt.

Szerda

Talán a legmozgalmasabb napunk volt. Délelőtt két napra főztem, takarítottam, pakoltam, végül elvittem Csongort féléves státuszra, természetesen a bátyjai is jöttek velünk, biciklivel. Pici babám jól meglepett: 8080 gramm, 69 centi! Én meg körülbelül 7600-ra számítottam, itthon a személymérleg annyit mért. Azt hiszem, kicsit megbízhatatlan. A státusz kérdéseinek is kiválóan megfelelt, szerintem ő a tökéletes féléves, nekem egészen biztosan.

Hazafelé Regő akkorát esett... Pedig már nem is ült a biciklin, két lépést futott, és elterült. Murvás talajon. Annyira sírt, hogy azt hittem, valami komolyabb baj történt, de „csak” a térdét és a könyökét zúzta le. Majdnem hazáig cipeltem, de még ebédelni se akart szegénykém, annyira odavolt.

Marcival gyorsan belapátoltuk, amit főztem, Csongort megszoptattam, és indultunk. Marcinak ugyanis megkezdődött a nyaralás, innentől csak rövid szakaszokat fog itthon tölteni a nyárból. Most a húgomhoz vittem, 120 kilométer oda, ugyanannyi vissza, a fele autópályán. Szerencsére a kicsik viszonylag hamar elaludtak, egyik jobbra, másik balra, Marci középen nézegette, melyik tesója aranyosabb.

Nem egyenesen mentünk a húgomhoz, előtte megnéztük a szennai falumúzeumot, hogy ne csak annyi legyen a délután, főleg Regőnek, hogy két órát autózunk oda, aztán kettőt vissza. Nagyon szép volt, egy óra mozgás, séta, szaladgálás, parasztházak, libák, rackajuhok. Ügyesen pont addigra végeztünk, mire a húgom is a munkahelyén, átadtuk Marcit és indultunk haza.

Csütörtök

Két barátnőm látogatott hozzánk. Internetes ismeretség, amikor Regőt vártam, akkor találkoztunk egy fórumon, és mindegyikünknél találkoztunk már, nálunk azt hiszem, harmadszor. Közben hogy megnőttek a gyerekek és mindenkinek kistestvére is van már. Így volt hat gyerek nálunk: három majdnemhároméves, két féléves és egy tíz hónapos. És akkor még a két legnagyobb hiányzott is.

Nagy buli volt, homokozós, medencézős, kertipartis, ebédelős, a legkisebbek még aludni is tudtak, akármilyen mozgalmas nap volt. Azért a végén jól elpilledtünk: amikor elmentek a lányok, Regő mesefilmet akart nézni, be is tettem neki egyet, hadd kapcsoljon ki most így egy kicsit. Csongor bealudt, én meg csak lerogytam az internet elé.

Péntek

Ez volt a pihenőnap. Marci már nyaralt, K. is itthon volt, és már kánikula volt. Ha jól emlékszem, szinte semmit nem csináltunk, a gyerekekkel foglalkoztunk meg egymással, megkezdtük a hétvégét.

Szombat

Mikor kiránduljon az ember két kisgyerekkel, ha nem 35 fokban? Na ugye. Reggel korán felkerekedtünk, és Pannonhalmáig meg sem álltunk. Ez még anyósom szülinapi ajándéka volt, neki mondtuk már kedden, hogy ha van kedve-ereje, akkor szombaton elvisszük valamerre. Az arborétum volt a fő úticél, azokat nagyon szereti – mi is – de ha már ott voltunk, akkor persze az apátságot se hagyta ki. Meg K. sem, de én a gyerekekkel kint maradtam, nem gondolom, hogy apátság-kompatibilisek.

Indulás előtt azt gondoltam, jó lesz ez: az arborétum hűvös, az apátsági épületek hűvösek, az autó hűvös, megyünk étterembe, az is hűvös... Hát, nem egészen volt igazam, de minden szép volt, és a kirándulás jól sikerült. A Mama arca pedig, amikor az étteremben meglepetésként kihozták az előre leszervezett tortát - na, az mindent megért.

Szóval ez volt az elmúlt hetünk dióhéjban. Most meg csak pihegünk a kánikulában, és drukkolunk, hogy ne főjünk meg. Remélem, minden kisbaba és kismama jól bírja!

Timi