Babanapló 1. – Betegség és anyaság

Pedig csütörtökön még olyan jó napunk volt. Sok mindent intéztünk a gyerekekkel, függönyt varrattunk, vásároltunk, és ami a fő, megvolt Marci zeneiskolai pótfelvételije: meghallgatta a klarinéttanárnő is. Felvették! Zeneiskolás nagyfiam van, ősszel kezd, egy fél évig még furulyán gyakorol, és aztán váltanak klarinétra, ha tényleg ügyes és lelkes. Remélem, az lesz, furulyázni imád, és én nagyon büszke vagyok rá. Most pedig éppen az aikido-vizsgája zajlik, és én nem vagyok ott...

Mert a csütörtöki szép nap estére elromlott, amikor Regő kicsivel lefekvés után sírva, lázasan kelt. Másnap reggel orvos: tüszős mandulák, antibiotikum. Gyorsan segített rajta, már másnap jobban volt, és csak három adagot kellett bevennie. Drukkoltam, hogy se Marci, se Csongor ne kapja el, de arra nem számítottam, hogy pont én, és hogy ennyire. Szombat este lettem lázas, a vasárnapot valami delíriumos bóbiskolásban töltöttem, maguktól csukódtak le a szemeim, hol izzadtam, hol reszkettem. Most látszik csak, micsoda kincs, hogy egy házban lakunk a nagymamával, szegény erőn felül rendezgette a két kicsit. És az is szerencse, hogy pont vasárnap volt és K. is itthon volt, meg hogy előző nap sokat főztem, így volt ebéd.

Természetesen előkerült a lázasan szoptatás témája, meg hogy mi az, amit ilyenkor be szabad venni. Arról, hogy lázasan is nyugodtan szoptathatok, sőt, ez védi Csongort, erről már meggyőztem a családot korábban, talán még Regő szoptatásakor. A lázcsillapító kérdése viszont újdonság volt, nem is nagyon tartottunk itthon ilyesmit a gyerekek szirupjain kívül, hiszen én még nem voltam lázas, mióta itt lakunk, K. meg anyukájától szokott kérni. Némi kutatómunkával azt derítettük ki, hogy a legjobb a hűtőfürdő meg a borogatás, és ha muszáj, akkor ibuprofen vagy paracetamol. A hűtőfürdő tényleg kellemesen lehűtött, de amikor utána újra elértem a 39-et, csak bevettem egy tablettát is.

A másik kérdés, hogy mi lesz, ha nem lesz elég tej. Étvágyam nincs, folyadékot ugyan iszom, de közben vesztek is sokat, és nyelni nagyon nehéz. K. kérdezte, szerezzen-e a városban valami tápszerfélét. Én meg erre azt mondtam, ha úgy látjuk, hogy nagyon muszáj, inkább kezdjük el bevezetni a gyümölcsöket. Igaz, hogy én kocka vagyok, és nekem a hat hónap az hat hónap, azért talán mégse dőlne össze a világ. De azért nem szeretném. A harmadik gyermekem is megérdemli, hogy elhangozzon vele kapcsolatban a bűvös mondat: hat hónapig csak anyatejet kapott. És nem öt hónapig és három hétig. Véletlenül se szeretnék senkit megbántani, aki olvas, de ez nekem fontos.

A legfontosabb azonban az: csak Csongor ne kapja el! Egy ilyen pici embernek ezt a fájdalmat és ezt a magas lázat... Szoptatások kivételével nincs is sokat a kezemben, vigyáznak rá. És puszit csak véletlenül kap, ha elfelejtkezem magamról.

Jobban szerettem volna, ha ez a mai napló a tágabb családról szól, és arról, hogy milyen szuper, negyvenfős találkozón vettünk részt sok éve nem látott rokonokkal. Mert a családunk többi tagja ott volt, mi meg pénteken lefújtuk Regő miatt, szombat este meg kiderült, hogy én is jobban jártam, hogy itthon döntött le a láz. Orvos is látott: nekem nem tüszős, úgyhogy nem adott antibiotikumot, helyette homeopátia, cseppek, teák. Általában örülök ennek, most viszont hálás lettem volna egy azonnali megoldásért. Remélem, jövő kedden újra erőm teljében jelentkezem majd!

Timi