Babanapló 1. – A mosoly még hiányzik

Megvolt ezen kívül a hathetes csípőszűrése – vissza kell vinni újabb hat hét múlva, van még valami apró éretlensége. Az ortopéd orvos úgy fogalmazott, hogy ha csak manuális vizsgálat lenne, nem is vette volna észre, de az ultrahangos képe nem olyan szép, mint szeretné. Tornáztassam minden pelenkázásnál, és hat hét múlva megnézzük.

Védőnőhöz most nem mentünk, szerencsére ő házhoz jön, ha kérjük, csak így nem pont egy hét különbséggel mértük Csongort, de ahhoz nem is ragaszkodtam – 5800 gramm volt hathetesen, 47 dekát gyarapodott kilenc nap alatt. Nem lepődtem meg, mert pont előző nap álltam rá vele a személymérlegre egy nagyjábóli ellenőrzés kedvéért, de azért ez nem semmi.

A pelenkázásról jut eszembe, Csongor itt is tud meglepetéssel szolgálni, pedig az ember azt gondolná, hogy ha valami, akkor ez a téma unalmas rutin már a harmadik gyereknél. Szó se róla, maga a tisztába tevés az is, amivel ez a baba újat hozott, az az, hogy ő kifejezetten utálja a pisis pelenkát is. A másik két gyerekem remekül elvolt a meleg, nedves közegben, sőt a kakisban is, mint a befőtt. Csongorral viszont nem egyszer fordult elő, hogy ringattam, dajkáltam, sétáltattam vele és csak sírt – majd isteni sugallatra tisztába tettem, már a pelenkázón megnyugodott, amikor újra felvettem, akkor pedig elaludt. Pedig nem piros a popsija, nem látszik, hogy csípné, gyönyörű, egészséges a bőre, mint a közmondásos babapopsi. És szép gömbölyű is.

Ha már itt tartunk, abban viszont tankönyvszerű a gyermekem, hogy a hathetes kort elérve volt egy enyhébb növekedési ugrása megint, aztán pedig elkezdett ritkábban termelni a pelenkába. Első gyereknél ilyenkor sokan megijednek, szerencsére én már tudom, és ezennel tovább is adom – bár aki Babanetet olvas, az úgy is tudja – hogy anyatejes babánál ez normális, nincs székrekedése, hanem egyszerűen olyan tökéletesen meg tudja emészteni az anyatejet, hogy alig képződik salakanyag. Csongor most egy- vagy kétnaponta egyszer kakil.

Na ennyit erről... És akkor most kipipáltunk egy közhelyet, miszerint az anyák kizárólag pelenkákról és a tartalmukról tudnak beszélgetni. Pedig nem igaz ám! A naplóírás kivételével meglehetősen keveset beszélgetek erről.

Sokkal többet arról, hogy milyen gyönyörű ez a gyerek, és milyen nagy ahhoz képest, hogy milyen kicsi. Ma héthetes. Most már nem is mérjük hetente, csak majd két hónaposan, az is mindjárt itt lesz. És hogy milyen szépen nézelődik már, egyre többet és figyelmesebben. Arcokat is figyel, a fényt és a kontrasztokat még mindig imádja, a hang felé fordítja a fejét, és nagy barátja lett a hintája fölött lógó piros majom. Ami még hiányzik, és naponta többször kérem tőle, az a mosoly, de ami késik, nem múlik: már láttam olyan kis majdnem-mosolyokat, félmosolyokat, ebből lesz az igazi.