Anya és a falban lakó krokodil
Amelyek nemcsak a port, de a gyereket is felettébb vonzzák. Már-már mágnesesen. És ez nemcsak a konnektorokra volt érvényes, hanem minden elektromos vezetékre is. Különösen a porszívó zsinórja számított nagy kedvencnek – kizárólag bedugott állapotban. Rágcsálásra késztette a gyereket, engem meg ez a látvány hirtelen pánikra, minden alkalommal.
Persze, mindig elmondtam neki, hogy az veszélyes, jobban teszi, ha nem rágja, de csak egy huncut vigyorral nyugtázta a szülői figyelmeztetést, és amint elfordultam, hogy tovább küzdjek a porcicákkal, máris ismét a szájában landolt a zsinór. Ez ellen nemigen tudtam másképp védekezni, mint a nonstop magyarázással és a gyerek biztonságba helyezésével a takarítás idejére – már ha volt rá lehetőség. A konnektorokba viszont gyorsan vásároltam biztonsági dugaszokat. Ami ha nem is tartotta távol a gyereket a veszélyforrástól, legalább adott valamiféle védelmet.
Hogy az árammal játszani mennyire gáz lehet, azt jómagam már úgy kétévesen megtapasztaltam, és annak ellenére, hogy állítólag ebből a korból kevésre emlékszünk, a mai napig sem felejtettem el. Egy szükséglakásban laktunk négyen, öcsém még bőszen csecsemő volt, mikor egyik nap meglátogatott minket a Dédi mama. A konyhában beszélgettek Anyuval, míg ő főzött, én pedig csendben, suttyomban feltornáztam magam a konyhaasztal tetejére. Felette a falban volt egy foglalat, és az ebben világító körte jelentette a konyha egyik világítási forrását. Ám akkor éppen nem volt benne körte.
A falban tátongó lyuk legalább olyan mágneses vonzással hatott rám, mint a gyerekemre a porszívózsinór. Nem voltam hát rest, tudni akartam, mi van odabent – belenyúltam, amilyen mélyre csak bírtam. Utána iszonyatos fájdalmat éreztem, és üvölteni kezdtem: jaj, megharapott a krokodil! Anyám odaugrott, és letépett az asztalról – hogyhogy nem ütötte meg az áram, máig sem tudom -, de addigra a kezem már tele volt hólyagokkal az égés miatt. Soha többé nem nyúlkáltam konnektorba, azóta is beteges tisztelettel viseltetek a biztosítótáblák, villanyórák és elektromossággal működő kütyük iránt.
Egy ilyen emléket kár lett volna nem felhasználnom szülőként, már csak azért is, mert a gyerekek mágikus gondolkodását sokkal inkább megragadja egy általuk is emészthető érvelés, mint – amint az már tapasztalataimból kiderült - ha hatszáznyolcvanhétszer elmondom neki, hogy a konnektorban áram van, ami veszélyes. Az ő szemszögéből teljesen érthető lenne a kételkedés: mi a fene az az áram? Kicsit sem kézzelfogható, és még a felnőttek magyarázatai is ködösek róla – talán azt sem túlzás állítani, hogy mi magunk sem tudnánk valóban szabatos definíciót felállítani róla. Akkor miért is értené a gyerek?
Ezért aztán mikor a gyerek legközelebb a bedugaszolt konnektor vagy a porszívó zsinórja felé közelített, elmeséltem neki kiskalandomat a krokodillal, aki azóta is a falban lakik, de aki a porszívó zsinórjába is ki tud nyúlni, amikor azt bedugjuk a konnektorba. Ez a gyereknek is világos volt, no és tökéletesen érthető, hiszen még a mesekönyvében is ott van az a hatalmas hüllő, a nagy fogaival, rettenetes szájjal. Elmeséltem neki azt is jó részletesen, milyen fájdalmas volt, mikor buta módon hagytam, hogy megharapjon.
Magam sem hittem volna, de a mese hatott. A gyerek ugyan továbbra is érdeklődéssel tekintgetett a csócsálnivaló porszívózsinórra meg a konnektorra, de innentől kezdve tartotta a tisztes távolságot, elég volt, hogy rámutatott valamelyikre és csak annyit mondott: krokodij! Nekem meg nem volt más dolgom, csak bólintani és folytatni a pormacskák irtását.
Használtatok már fel saját emléket vagy mesét a gyereknevelésben?
Szilágyi Diána, 2011. február 11.
Babanet hozzászólások(5 hozzászólás)
Már bedugaszoltuk az összeset és minden vezetéket elrejtettünk, de azért kicsit félek, mert minden konnektor a földtől kb 10 cm-re van.
Próbálom minél hamarabb ránevelni, hogy "nem szabad" és hogy "veszélyes", remélem sikerül!
Nagyon jó cikk:)