Vágó Piros: Zalán új barátja

A nyáron igyekeztünk Zalánnak szép élményeket biztosítani, hogy legyen neki is, nekünk is miből töltekezni a következő nagyobb pihenőig.

Mindenképpen a nyár pozitívumai közé tartozik, hogy időközben bemacskásodtunk. Egy 11éves kandúrt fogadtunk örökbe, nem kis tanakodás után. Habár nehezen tudok úgy elmenni egy kutya vagy macska mellett, hogy ne simogassam meg, eddig mégis ellenkeztem, hogy nekünk is legyen - miután mind a férjemék családjában, mind nálunk volt korábban kutya, cica, így tudtuk, mivel jár.

Zalán persze régóta ostromolt minket ezzel a kéréssel, nem mehettünk el úgy egy állatkereskedés mellett, hogy ne próbálkozott volna be a halak akváriumánál, aztán a tengeri malacoknál, és persze a csincsillák sem maradhattak ki a sorból. A különböző akváriumban, terráriumban és ketrecben tartható jószágok nem jöhettek számításba, mert egykori hörcsögtartóként emlékszem még, milyen meló pucolni a kádban az üvegkalickájukat. A szabadon kószáló négylábúakat pedig nem akartuk kitenni a lakás fogságának.

Vörös Erik esetében viszont végül kivételt tettünk, mert annyira kézenfekvőnek tűnt a dolog. És milyen jól tettük! A szép vörös, épphogy csíkos cica a kedves macskák rendjébe sorolható, (macskusz jószándékusz??)  aki már élt eleget ahhoz, hogy értékelni tudja a rendszeres ellátmányt, a tiszta almot és a puha takarókat, szőnyegeket a lakás különböző pontjain. Miután korábban kinti-benti cica volt, megkíséreltük megsétáltatni, de annak óriási riadalom lett a vége. Először csak az ő részéről, aztán a mienkről is, hiszen gyakorlatilag egy perc alatt szabadította ki magát a hámból és kezdett rémült rohangálásba. Aztán az igazi frász akkor jött ránk, amikor a szomszédos kőkerítésen próbált átugrani, és ha sikerült volna neki, soha többet nem talál vissza. Szerencsére az ízületei kicsit csikorognak már, így az ugrás csak a kerítés feléig sikerült, és némi rábeszélés után hagyta magát megfogni. Azóta nem sétálunk vele. smiley

házi cica, állatbarátÍ

Íme ő az igazi Vörös Erik! 

Több változást is hozott az életünkbe a jövevény. Zalán például a nyári szünetben is kelt rendszeresen 7-kor, hogy a cicának enni adjon. Engem ugyan a frász kerülgetett, hogy még akkor is az óra csörgésre ébredtünk, ha egyébként alhattunk volna esetleg tovább, de ő ragaszkodott ehhez, a reggeli az ő dolga. Este pedig csodálatos érzés arra hazaérni, hogy valaki az ajtóban toporogva vár Téged, még ha mélyen, legbelül tudod is, hogy leginkább a kaja érdekli, amit nagy dörgölőzéssel, láb körüli nyolcasokkal ki is követel magának. Kedvencem a napnak az a része, amikor Zalán már pizsiben az ágyban hallgatja az esti mesét, a cica pedig egyszer csak besomfordál, lefekszik az ágy előtti szőnyegre és egészen addig ott is marad, amíg Zalán el nem alszik. Akkor aztán bevackolja magát valamelyik kedvenc helyére: ha nincs kedve velünk lenni, simán bebújik az ágyunk alá, lehetőleg középre, hogy senki, sehonnan ne érhesse el. Ha pedig a közelünkben nyújtózik el valahol, bárki dögönyözheti, simogathatja, fésülgetheti. Karmolni, odakapni, fújni nem szokott, ha nem tetszik neki valami, finoman odébb tolja a kezed, és ha még ebből sem értesz, arrébb megy. Így gyengéden, elegánsan tanította meg az időnként nagy vehemenciával közeledő Zalánnak is, hol a határ.

Mielőtt azonban bárkit arra buzdítanék, hogy hajrá, tartsanak állatot, meg kell jegyezzem, hogy nem csak cirógatás jár egy állattal. Egyrészt komoly költségei lehetnek az állattartásnak, az oltásokról, tápokról, almokról, speciális igények kielégítésétől kezdve egészen a napi ellátmányig. De összességében nem bántuk meg a döntésünket, bármikor még egyszer ugyanígy csinálnánk.

 

Vágó Piros , 2016. szeptember 14.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?