Vágó Piros: A "nemaddiga"–cipő: gondolatok a zsebpénzről
Volt nekem kislány koromban egy „nemaddiga” cipőm. A vicces névnek helyes a története is. Egyszer ugyanis nagymamám Alföldön élő testvérei eljöttek hozzánk látogatóba, és egyikük egy nagyobb összeget akart adni nekem zsebpénz gyanánt. Tipródtam rendesen, hogy mit is csináljak. Nagymamám látva kínlódásomat, biztatott, hogy mondjam azt: „Nemaddiga’!”.
Fogalmam sem volt, ez mit jelent, de ők nagyon jót nevettek, a feszültségem oldódott – és a pénzt elfogadtam. Nem sokkal később pedig egy csinos kis alkalmi cipő képében nyert új értelmet, amire nagyon áhítoztam. Fekete lakkcipő volt, kis, színes bőrkorongokkal díszítve.
A fotó illusztráció
Egyébként nem sok emlékem van arról, hogyan, mikortól, mennyi zsebpénzt kaptam, anyu sem igazán emlékezett rá. Azt mindketten biztosan tudtuk, hogy gimis koromban már kaptam havi rendszerességgel pénzt, amit aztán a magam kedvére osztottam be vagy vertem el, például az iskolai büfében. (Mondtam már, hogy már akkor is édesszájú voltam?)
Mindez pedig azért foglalkoztat egyre inkább az utóbbi időben, mert lassan ki kell találnunk, hogy Zalánnak milyen rendszer alapján adjunk majd zsebpénzt. Az eddig innen-onnan kapott párszáz forintjaiból jelentős, 4 ezer forintnyi tőkét halmozott fel, amit hetente kábé egyszer biztosan megszámol. Egyelőre persze nem hagyjuk, hogy apróságokra elköltse (hisz’ ő is édesszájú), gyűjtögesse inkább valami nagyobb vágyódásra...
Barátnőmék például az egy ötös = 200, a négyes =100 forint, hármasért, kettesért viszont fizetni kell elvet követik, ami két jó tanuló gyerekkel számolva kész anyagi csőd. A gyerkőcök már kaján képpel közlik esténként a mérleget, és élvezettel zsebelik be a jussukat. Mi nem szeretnénk arra az útra lépni, hogy a fiunk pénzét az iskolai jó jegyek vagy a házimunka alapján gyarapítsuk. Mindketten úgy gondoljuk a férjemmel, hogy azok legyenek természetesek, az élet velejárói - ne azért akarjon tanulni, ötöst hozni, mert pénzt kap érte. Ameddig lehet, maradjon meg a természetes tudásszomja, a tág érdeklődési köre. Persze, lehet, hogy a hangzatos filozófiánk egyből dugába dől, amint a gyerek elkezd majd kamaszodni, és az érdeklődése leszűkül maximum 2-3 dologra. (Lássuk csak: valamilyen sporttevékenységre – lehetőleg jó veszélyesre –, egy hangszerre – lehetőleg jó hangosra –, és a csajokra – valószínűleg csak titokban.)
De addig is, remélhetőleg van pár jó évünk, amiben megtaníthatjuk neki, hogyan viszonyuljon a pénzhez, hogyan bánjon vele.
Teljes szívemből kívánom neki, hogy ügyesebben csinálja, mint az anyja!
Vágó Piros, 2016. április 15.
