Vágó Piros: A Nagy Iskolaválasztó

Ha már a múltkor az oviválasztásunkat meséltem el, gondoltam, következzék az iskolai menetünk.

Nekem gyerekként két általános iskola is jutott. Az első két évben egy budai iskolába jártam, ami egy kicsi, régi épületben működött, annál hatalmasabb udvarral. Télen a fellocsolt focipályán tettem meg az első korcsolyalépéseket, (inkább esések voltak még azok), nyáron pedig a szünetekben ettük az akácfa mézédes virágait. Szüleim válása után kerültem egy pesti iskolába, ahol minden nagyobb volt, kivéve az udvart: itt nem állt fa és télen sem tették korizásra alkalmassá. Az iskolában viszont jó tanítók, tanárok dolgoztak, akik mindent elkövettek, hogy beilleszkedjek és túl tudjak lépni a válás okozta sérüléseken. Itt kezdtem el 9 évesen franciául is tanulni, ami mind a mai napig a franciatudásom alapját adja és itt figyeltek fel arra is, hogy ügyesen szavalok és mondok prózát. Az énekkarról pedig azóta is nagyon szép emlékeket és csodás dallamokat őrzök, sőt, még első tévés szereplésem is a kórusnak köszönhetem: Éva néni ugyanis beválogatott abba a kis csapatba, amelyik aztán valamelyik műsorban dalra fakadt...

Azt tehát tudtam, hogy nagyon nem mindegy, Zalán milyen kezek közé kerül és milyenek lesznek az első benyomásai iskoláról, tanulásról. Az alternatív módszereket alkalmazó sulik továbbra is szimpatikusak voltak, ezért is adtuk be a jelentkezésünket egy magyar pedagógus, Winkler Márta által alapított iskolába. Itt háromfordulós szűrőn esnek át a gyerekek: már a jelentkezési lapon be kell mutatni őket, (amit mi kissé szűkszavúan tettünk meg, mert nem akartunk nyomulósnak tűnni, sem agyonfényezni  Zalánt - hiába, egyikünk sem menedzser-típus), eztán jött a szülő-, majd a gyerekmustra. Bár szerettük volna, ha Zalán ide jár suliba, de nem törtünk össze, amikor kiderült, hogy nem vették fel. Viszont itt elég nagy dilemma elé kerültünk: az egyik kiszemelt iskola Montessori módszereket használ, a másik egy mezei általános iskola, viszont nagyon jó adottságokkal, (évfolyamonként 2 osztállyal, családias, „mindenki ismer mindenkit” légkörrel, agilis igazgatónővel).

Ez utóbbinál nem elhanyagolható szempont volt, hogy Zalán egyik ovis barátjának anyukája gyes után jött vissza tanítani és a fia is itt kezdte az iskolát. Mi mégsem tudtuk eldönteni, hogyan tovább. (A koreográfus-rendező, „Kimnowak” Novák Péter nagyon helyes volt, amikor összefutottunk a Montessori suli aulájában: a saját gyerekével sprintelve az osztályterem felé csak annyit kiabált oda köszönésképpen: „Csak ide, sehová máshová!”) Tudtuk, hogy tanító nénit kell(ene) választani, de igazából mindkét helyen nagyon szimpatikusak voltak a leendő elsősök „tyúkanyói”.

A döntést végül Zalán hozta meg, méghozzá nagyon gyorsan és egyszerűen.

Amikor már minden bemutatkozó órán, nyílt napon túl voltunk, megkérdeztük, ő hová járna szívesen. Egyből rávágta a mezei általános iskola nevét. Amikor több hét elteltével, a jelentkezési lapok leadása előtti estén még egyszer feltettük neki a kérdést, ő újra ugyanazt a választ adta. Azt mondta, azért, mert az úgy néz ki, mint egy rendes ház és van szép zöld, nagy kertje. (Az összes többi iskola valóban a 70-80-as években, sebtében felhúzott, lapos tetejű épületben üzemel, panelházak ölelésében, ahol az udvaron áll pár akácfa és néhány satnya orgonabokor.) No comment: úgy tűnik, a romantikus hajlam örökölhető…

Az biztos, hogy egyáltalán nem bántuk meg a döntésünket: Edit néni és Szilvi néni nagyon szépen, türelmesen foglalkoznak a lurkókkal, mostanra nagyon jól összeérett a csapat, a kezdeti „nehézfiúk” is lecsillapodtak. Zalán szívesen jár ide, és miután a sok karika és vonalhúzogatás után belekezdtek a betűk írásába is, már egyik tárgyat sem unja.

 

Vágó Piros , 2016. május 14.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?