Irány az ortopédia!

Zalán nagyjából 3-4 éves lehetett, amikor mosolyogva figyeltük a futását: kicsit kacsázott, kicsit rendezetlen volt, de persze szülői szemmel nagyon aranyos. Gondoltuk, hogy erre megoldást kell találni, de még nem tudtuk, mi lehet az.

A barátnőm javasolta, hogy vigyük el Zalánt ortopédiai vizsgálatra, mert sok gondnak lehet így elejét venni. Náluk a nagylány problémája csak műtéttel volt orvosolható, no meg persze gyógytornával, de kisebb gondok elhárítására a speciálisan készített cipő is megoldás lehet. Szerencsére Zalánnak egy szava sem volt a kisszandál ellen, ami fogta a bokáját, három tépőzárral tudtuk állítani és ott raktak emelést a sarkába, ahol neki erre szüksége volt.  Végiggondolva, hogy hol tölti a legtöbb időt, végül az ovis benti cipőjére esett a választásunk. Egy kis sarokemelés a megfelelő helyen, és rövid időn belül már egész kilengésmentesen kapkodta a fiam a lábait futás közben.

Egy lánykánál persze lehet, hogy nagyobb lélekmasszírozásra van szükség egy ilyen cipő bevezetésénél, ha az nem illik a csajszi divatról alkotott elképzeléseibe. Erre még nagyon is emlékszem, igaz, nem óvodás koromban gyűlt meg a bajom a cipőkkel.  Sajnos mind anyai, mind apai ágon begyűjtöttem a lábdeformitások széles skáláját, így egész gyerek- és serdülőkoromban betétet kellett (volna) hordanom. Az már a kamaszkori lázadás egyik jele volt, amikor nem voltam hajlandó olyan cipőt venni, amibe befért az akkor drágának és dizájnosnak számító betétem. Miután a család több tagja is érintett volt, bejáratott helyen, elit készítőnél gyártattuk az alumínium „magos”, bőrbevonatos betétet, ami a bokasüllyedésem volt hivatott orvosolni. Na de egy serdülőlánynak azt mondani, hogy csak széles, fűzős cipőt vegyen föl, és igenis, hordja minden nap a gyógyeszközt, elég nagy kitolás.

Manapság viszont már nagyon jó gyógycipőket lehet venni vagy csináltatni, amelyek simán beleférnek még a „legelvetemültebb” dizájnőrült gyerek ruhatárába is - ugyanakkor pár év alatt rengeteget javít egy kisebb deformitáson.  

Vágó Piros, 2015. október 07.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?