Dolgozóasztal a szomszédból 2. - Boró és Barnus

Folytatodik a gyerek dolgozókat bemutató sorozatunk. Ezúttal az alanyunk Kollár Bori, a Szintér társalapitója és a Borarti for kids blog irója.

Mik voltak a legfontosabb szempontok gyerek munkahely kialalkitasanal?
A legfontosabb szempont számomra az volt, hogy a gyerekek funkcionális igényeinek megfeleljenek és az én vizuális igányeimnek, hiszen ez is hat a gyerekek személyiségfejlődésére. Mindenképpen fontosnak találom, hogy impulzív és a gyerekeknek is tetsző helyen tanulhassanak.

Gyereknek volt beleszolása, kivánsága?
A gyerekek kéreseit figyelembe véve készült termeszetesen az ő asztaluk. Mivel közös szobájuk van próbáltam semleges színeket használni. Boró kedvenc színe a sárga, Barnié pedig a türkiz, így mindenki elégedett. Az újrahasznosított bútorok használata által én is.

És ők is az étkezoben tanulnak a legszivesebben?
Nálunk semmi nem az aminek látszik. Az ajtó az asztal, az íróasztal pedig a konyhasziget. Úgy kezdődött, hogy egy évvel ezelőtt, amikor Boróka kezdte az iskolát egy régi nyaralóból megmentett asztalt felújítottam neki, hozzá egy sárga fali polccal. Idén viszont már ez kicsinek bizonyult mindkét gyereknek. Az én vágyam pedig már régóta egy konyhasziget volt. Így aztán két bakra tettem egy türkizre festett ajtót, ez lett az íróasztal és a fehér asztal lekerült a konyhába. Mivel nálunk még nem sok házi feladatot hoz haza a lányom az iskolából, nem sokat kell íróasztal mellett töltenünk. Legtöbbször valami alkotó feladatot kapnak, amit az én műhelyemben valósítunk meg, úgyhogy mondhatom, hogy nálunk itt van a tanuló bázis a konyhaasztal helyett. Szeretünk közösen alkotni és itt van hely a nagy aszalon. 
 


 

Az összes sulis cikkemet megtaláljátok a blogomon, de most rajtatok a sor.

Nálatok mi a helyzet? Hol tanul a gyerek?
Ha fent vagytok Instagramon és szivesen megmutatnátok #theworkspacenextdoor hashtaggel megtehetitek.

 

 

Tkalčec Petra, 2015. október 08.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?