Imádtam öltöztetni a pocakomat – ezt akarom biztosítani más kismamáknak is!

Az első várandósságát végigbosszankodta, a második után már betelt a pohár. Kismamaként minden nőnek kijárna, hogy ezt a boldog kilenc hónapot csinosan, stílusosan, változatosan öltözködve tölthesse - így gondolkozott Polgár Kriszta, amikor három évvel ezelőtt megálmodta, és elkezdte felépíteni azt a kismama-ruhashopot, ahol mindent egy helyen megtalálnak a várandós kismamák.

Sokunkhoz hasonlóan, Kriszta is sokszor szembesült a problémával, hogy imádja öltöztetni a pocakját, de sosem kap meg mindent egy helyen. Ha egy üzletben végre talált egy megfelelő felsőt, akkor nadrág nem volt hozzá, ha megvolt a nadrág is, akkor fürdőruhát nem árultak, olyan kismamafelső pedig, amiben később szoptatni is lehet, egyenesen álom volt. Ráadásul legtöbbször a babakelengye mellett, minimális választékból kellett megtalálni a megfelelő ruhadarabot. Aztán az olyan alapkiegészítőt, mint egy melltartó, megint másik üzletből beszerezni. És mindezt gyakran óriási kiadások árán.

A kismama öltözködésnél alapszabály
  • A terhességi előtti méretedet vedd figyelembe, amikor kismama-ruhát választasz!
  • A ruhák tervezői pontosan ismerik, hogy milyen centiméterekben mérhető bővüléssel és súlygyarapodással kell számolniuk, és helyetted már számoltak is.

Honnan jött az alapötlet?

A második gyerkőcöm megszületése után lettem teljesen biztos benne, hogy a régi ügynökségi hajtós, stresszes munkám helyett másra vágyom, bár sosem gondoltam volna magamat vállalkozó típusnak.Tényleg őszinte hiányérzet, és másoknak segíteni akarás szülte meg az ötletet, hogy internetes kismama-boltot nyissak.

Vonzott a divat világa, magad is követted az éppen aktuális trendeket?

Egyáltalán nem. Persze, a reklámszakmában dolgozó nőként, sőt, vezetőként nagyon fontos volt, hogy mindig igényes külsővel jelenjek meg a munkahelyemen – majd a saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy pocakosan ez nem is olyan egyszerű. Divatőrült sem voltam soha, de amikor jött az életemben a pocakosság, annyira jó volt vele foglalkozni! Büszke voltam a terhességeimre, imádtam a pocakomat öltöztetni! És bár a nőknek kismamaként változik az értékrendjük és sokszor az újonnan felmerülő napi gondok mellett háttérbe szorul az öltözködés, én azt vallom, hogy önmagunk miatt sem szabad ezt elhanyagolni. A kismama-ruhák nem csak a divatról szólnak: itt fontos, hogy a csinos megjelenés mellett a ruha kényelmes is legyen. Megfelelő anyagból készüljön, semmiképpen ne legyen műszálas, mert az irritálhatja a bőrt. Egy kismama-ruhának az is dolga, hogy komfortérzetet biztosítson, sok esetben tartsa is a pocakot.

Ha már nem hordod, visszavásárolják!

Kriszta választékából azért is érdemes rendelni, mert ha a szülés vagy szoptatás után  már nincs szükséged a ruhákra, visszavásárolják tőled használt áron a legjobb minőségben megőrzött ruhadarabokat. Ezzel is bátorítani szeretnék a kismamákat arra, hogy merjenek öltözködni ez alatt a rövid, de csodaszép időszak alatt!

Nehéz volt az indulás?

Így két év távlatából inkább összetettnek mondanám. Miután megvolt az Ötlet, és a Név is biztos volt, következtek a kérdések:

1. Hogyan?

Erre a webshop bérlésben találtam meg a választ, és nekem abszolút bevált. Vidéki lányként számomra fontos szempont ma is, hogy az ország bármely területén elérhetők legyenek a termékeim, és a kisebb településen élő kismamák számára is biztosított legyen a változatos öltözködés lehetősége – és  internetes megrendeléssel ez működik! 2014 tavaszán magam kezdtem el tesztelni különböző felületeket, és nyárra nagyjából felállt az első változata a weboldalnak.

2. Honnan?

Azaz milyen minőségű, fazonú termékeket szeretnék árulni, ami a legjobb ár/érték arányt is nyújtja majd? A nyár további részét ennek kutatásával töltöttem: Kína volt az első gondolat, de gyorsan elvetettem, a minőségi, szép dolgokat végül Angliában találtam meg, és négy beszállítóval is sikerült megállapodnom.

3. Mikor?

Ősz elejére minden összeállni látszott, a webshopot ki lehetett lőni a webre. Volt sok hiányossága még az oldalnak, de az alapfunkciók megvoltak, lehetett ruhát rendelni!

Óriási meglepetésemre már az indulás első hetében voltak megrendeléseim!

A biztató kezdet után?

Követtem el hibákat: néha aluláraztam egy-egy terméket, vagy nem kalkuláltam pontosan az áfával. De szép lassan belejöttem.

Két fiúgyermek édesanyjaként, feleségként, és a saját vállalkozásod vezetőjeként kell helyt állnod nap, mint nap. Sikeres nőként mögötted is áll egy nagyszerű férfi?

Az kétségtelenül nagy segítség, hogy a párom rendkívül toleráns. A vállalkozásom nem régóta 2,5 fős, így a munkában már nem vagyok egyedül. Mindig a gyerekeimé a délutánom, de a fektetetés után még gyakran leülök a géphez, és dolgozom éjfélig, fél egyig. Ezt a párom elviseli és megérti, enélkül nem menne. Sőt felajánlja a segítségét is, amit én arcátlanul ki is használok, akár kreatív ötletelésről, akár technikai dolgokról van szó.

Anyu, a főnök

További tervek?

Van, bőven! A ruhák, ajándékok mellett a termékek körét is jó lenne bővíteni, de előbb egy önálló irodára van szükségem. Aztán próbálási lehetőségre is igény van, most erre is keressük a megoldást.

Kriszta webshopja itt található

 

 

 

 

Inzám Andrea , 2016. május 02.
 
 
 
Címkék:  

anyu a főnök

divat

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?